hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2018. július 3. kedd   16:18
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Pierrot és O.J. Sámson a Tripen
2018. július 18. Trip hajó

  “… műfaj, ami kéthavonta egy forradalmian új hangzással állt elő.” Pánczél Gábor (DJ BOOLEK)
  A kilencvenes évek hajnalán létrejött egy műfaj, ami kezdetben tisztán Angliában hódított, és ott is leginkább a föld alatt. A hipergyors tempójú breakbeat hardcore-ból jamaikai ízekkel kevert jungle, a londoni underground klubvilágban született és mutálódott egészen addig, míg úgy 1995-től drum and bass-nek nem hívták. A műfaj 1994-ben lett igazán népszerű, olyan lemezeknek köszönhetően, mint az M-Beat feat. General Levy Incredible-je, valamint a Guy Called Gerald Black Street Technology-ja.  A kilencvenes évek közepére egyre inkább egy átmenet képződött, amelynek következtében kifejlődött és előtérbe került a drum and bass. Manapság a jungle a drum and bass szinonimája lett.
  
  Pierrot Fonogram – Magyar Zenei Díjas és EMeRTon-díjas zeneszerző, előadó, dalszövegíró, producer és játékfejlesztő, a Private Moon Studios vezetője és kreatív producere. Zenei pályája 1986-ban, még a középiskolás évek alatt indult. Ekkor vette fel a Pierrot művésznevet és a fél arcát takaró szomorúbohóc-maszkot, amely egy évtizeden át volt az ismertetőjegye. 1994-től elsősorban könnyűzenei producerként tevékenykedett; több tucat arany- és platinalemez fűződik a nevéhez. Színpadi művekhez és játékfilmekhez is komponált zenét. Produceri korszaka alatt számos magyar előadónak készített remixet jungle stílusban, ezek a verziók 2018. februárjában felkerültek a világhálóra, exkluzív mix formájában.
  
  O.J. Sámson énekes-rapper-t, az aranylemezes Ganxsta Zolee és a Kartel egyik alapító tagjaként ismerte meg a nagyközönség, aki karrierjét lemezlovasként kezdte, hosszú ideig rezidens dj-ként keverte a zenét az egykori E-Klub-ban. 1998-ban zöldre festett hajjal, őrült módjára gajdolta, hogy Yaga-Yaga. Tettestársa Pierrot volt, akivel szövetkezve kitalálták a plastic jungle stílust, amely O.J. első albumának alcíme is lett. Az O.J. jelentése egyébként Original Junglist, tehát az eredeti „junglistát” takarja. Mind a ketten szerelmesei a jungle zenének, főleg a korai hangzásnak, amely őshazájában, Nagy-Britanniában, főleg a feketék körében volt rendkívül népszerű.
  
  A TRIP to the Jungle egyszerre nosztalgikus és élenjáró esemény, aminek az azonos nevű állóhajó, a TRIP biztosítja a helyszínt július 20-án, azoknak a szerencsés utasoknak, akik hajójegyeiket felmutatják a fedélzetre lépve.
  
  Ezen az estén Pierrot és O.J. (is) lemezlovasokként keverik majd a… jungle-t.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2021. április 20.
Loudness 2021. DURER KERT (Dürer Kert - Budapest)
2021. május 3.
Helloween 2021. UNITED ALIVE PART 2 (Papp László Budapest Sportaréna)
2021. május 13.
Nick Cave and the Bad Seeds 2021. tavasz (Papp László Budapest Sportaréna)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
2022-ben Accept, Phil Campbell and the Bastard Sons, Flotsam & Jetsam a Barba Negra klubban
Unleash the Archers, Striker, Northtale a Barba Negra klubban
Főzzünk embert és együnk tudományt! - a Tudósok ökumenikus diétakoncertje Afrikából
Az online térbe költözik a Müpa tehetségbörzéje, a Jazz Showcase
Online koncertre vár minket a Dream Theater
Estas Tonne Magyarországon- Essential Sounds of the Universe
Fishing on Orfű 2021. Pótdátum!
A hazai jazzszcéna két kiválóságával folytatódik az ősz a Müpában
 kiemelt 
2022-ben Accept, Phil Campbell and the Bastard Sons, Flotsam & Jetsam a Barba Negra klubban
  
2022

Unleash the Archers, Striker, Northtale a Barba Negra klubban
Fleshgod Apocalypse, Ex Deo 2021
Pineapple Thief az A38-on
Helloween 2021. UNITED ALIVE PART 2
 friss hozzászólások 

Két tizenéves srác hip-hop projektje (2)
Cinetrip nyár (1)
Turin Horse címmel debütál a Bengal rockprojekt videoklipje (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 inhalator    blues    eyes set to kill    bridge & tunnel    kerecsensólyom    marduk    metal dayz    neurasthenia    shyamalan    ill nino    stubborn    turisas    helia    hawtwhore heights    katatonia    szerelmek    steve´n´seagulls    conan´s first date    dumaszínház    aether realm    the social network    dimmu borgir    candlemass    vl45    dew scented  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2021 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!