hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2018. május 30. szerda   19:22
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Európai óriásturnéja után 24 ingyenes koncertet ad itthon a Fesztiválzenekar


  Libabőrös közönség, standing ovation – egy turné, ahol kiderült, hogy Fischer Iván a kapocs menny és föld között, és hogy a Budapesti Fesztiválzenekar a világ egyik legelismertebb Mahler-zenekara. Brugge, Baden-Baden, Frankfurt, Prága, Drezda és Bécs koncerttermeit is lenyűgözte a magyar együttes – ritkán ilyen egybehangzóan pozitív a nemzetközi kritika. A zenekar tagjai június 4-től már Magyarországot járják: Közösségi Hetükön újabb 24 ingyenes koncertet adnak országszerte, Őcsénytől Apostagon át Zalaegerszegig.
  
  „SENKI SEM ÉRTI JOBBAN MAHLERT”
  
  Mahler 2. szimfóniájának hangos budapesti sikere után egy kibővített Mahler-programmal járta Európa koncerttermeit a Budapesti Fesztiválzenekar két héten át. Fischer Iván és zenekara Brugge-ben három telt házas nagyzenekari koncertet adott, három különböző programmal. Az első fellépés a kritika szerint „elbűvölő” volt, „Fischer Iván hidat képezett a mennyország és a föld között”. Igazi ritkaság, hogy egy több mint 100 éves papírszalagot felhasználva Mahler zongorajátékát is életre keltették egy Welte-Mignon gépzongorán – így a német szopránt, Christiane Kargot lényegében maga Mahler kísérte. A második brugge-i koncerten, amelyet a kritika ugyancsak „nagyon magas színvonalúnak” ítélt meg, Robert Dean Smith és Elisabeth Kulman is csatlakozott a zenekarhoz, és az általuk énekelt Mahler-dalokat azoknak ajánlották, „akik a békéért küzdenek”.
  „Fischer Iván a zene lényegét hozta el Brugge-be” – írta a harmadik koncert után a Bachtrack kritikusa, aki szerint a Fesztiválzenekar az egyik legelismertebb Mahler-zenekar ma a világon. „Mahler 2. szimfóniáját hallgatni libabőrös élmény volt az első perctől kezdve. A szerző kiemelte a Cseh Filharmónia Énekkar (Brno) éteri hangját is, és a két szólista, Kulman és Karg „tündöklését” a színpadon. „Fischer zsenialitása és a zenekar játéka jóval túlnőtt a leírt hangokon, a tetőpontnak szinte már szertartásos ereje volt. […] „Senki sem érti ma jobban Mahlert, mint Fischer. Amen” – zárult a beszámoló.
  
  A frankfurti kritika „bombasztikus” koncertről írt, ahol minden „ellenállhatatlan volt, és meggyőző”. Egy másik beszámolóban úgy fogalmaztak, a „mélyből a csillagokig” repült az Alte Oper közönsége a zenekarral, akik még az „angyalokat is megríkatták”. „Ez a lélegzetelállító előadás minden korábban hallott interpretációt felülmúlt, amit tíz perces üdvrivalgással köszönt meg a közönség” – írta a szerző. A Wiener Zeitung a bécsi Konzerthausban adott hangverseny után a zenekar „elképesztő pontosságát” és „tökéletes hangzását” dicsérte, a Der Standard pedig „fantasztikus élményről” és „véget nem érő tapsviharról” számolt be. Bécsben Christina Landshamer és a Wiener Singakademie tett hozzá a sikerhez. A Die Presse szerint is ritkán hallani ilyen dinamikában és színekben gazdag előadást.
  
  ÚJABB INGYENES KONCERTEK ITTHON
  
  A Budapesti Fesztiválzenekar következő nagy vállalása az évad harmadik Közösségi Hete, melynek során június 4. és 10. között 24 ingyenes koncertet adnak az ország különböző pontjain. Ingyenes Zsinagógakoncert lesz a szegedi zsinagógában, amely most kortárs előadóművészeti központként működik, az egykori békési zsinagógában, amely diszkó is volt már, most pedig pálinkacentrumként üzemel, és Zalaegerszegen, a hangverseny- és kiállítóteremként funkcionáló zsinagógában, amely megjelenésében emlékeztet a budapesti Dohány utcai zsinagógára.
  A zenekar barokk együttese ezúttal Apátfalva, Gyüre és Apostag templomaiban lép fel. A gyerekeknek szóló Zenevár Őcsénybe, Monorra és Szőlősgyörökre utazik, az időseknek összeállított Játékidő című program pedig többek között Karcagra, Jászladányba, Nagyszénásra és Pécsre is eljut. Karcag lesz az első olyan helyszín az országban, ahol a zenekar minden közösségi programja megfordult már.
  A koncertek pontos helyszíne és időpontja a linkre kattintva érhető el.
  
  A Budapesti Fesztiválzenekar az évadtól június 17-én 19 órakor búcsúzik nagyszabású ingyenes TérTáncKoncertjével a budapesti Szent István-bazilika előtti téren. Az együttes Brahms Magyar táncait játssza, vezényel: Fischer Iván.
  
  A Közösségi Hét részletes programja:
  
  Templomi koncertek:
  2018. június 8. 18:00 Apátfalva - Szent Mihály-templom, Templom u 78.
  2018. június 9. 18:00 Gyüre - Református templom, Árpád út 24.
  2018. június 10. 18:00 Apostag - Evangélikus templom, Béke tér 10.
  
  Zsinagógakoncertek:
  2018. június 4. 19:30 Szeged ALTERRA - Régi Zsinagóga, Hajnóczy u. 12.
  2018. június 5. 18:00 Békés - Békési Szilvapálinka Centrum, Ady Endre u. 1.
  2018. június 6. 19:00 Zalaegerszeg – Városi Kiállító- és Hangversenyterem
  
  Zenevár:
  2018. június 6. 14:00 Szőlősgyörök - Gárdonyi Géza Művelődési Ház, Bató B. u 4.
  2018. június 7. 14:00 Őcsény - Református Gyülekezeti Ház, Fő u. 31.
  2018. június 8. 14:00 Monor - Vigadó Kulturális és Civil Központ, Kossuth Lajos u. 65-67.
  
  Játékidő:
  2018. június 4. 14:00 KTKT Idősek Otthona - Karcag, Horváth Ferenc u. 1.
  2018. június 5. 10:30 MSZ Egyesület Gondviselés Háza Kastélypark Időskorúak Otthona – Görcsöny, Hársfa u. 6.
  2018. június 5. 14:00 Jászberény Város Idősek Otthona – Jászladány, Kossuth L. u. 106.
  2018. június 5. 14:30 Harmónia Idősek Háza - Gyömrő, Táncsics u. 2.A
  2018. június 6. 10:00 Napvirág Idősek Otthona – Budakalász, Klisovác u. 34.
  2018. június 6. 10:30 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona – Gödöllő, Dózsa Gy. út 65.
  2018. június 6. 10:30 Baptista Szeretetszolgálat Szeretetotthona – Pécs, Malomvölgyi u. 21.
  2018. június 6. 14:00 Naplemente Idősek Otthona – Jászberény, Hatvani út 35.
  2018. június 6. 14:00 Idősek Bentlakásos Otthona – Gyöngyös, Dózsa György u. 20-22.
  2018. június 7. 10:00 Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona – Budapest, Rózsa u. 64.   
  2018. június 7. 14:00 Mezőtúri Református Egyházközség „Bíró Kálmánné Bakos Ilona” Idősek Otthona – Mezőtúr, Szolnok u. 18.
  2018. június 7. 14:00 Nagyszénás Idősek Klubja – Nagyszénás, Szabadság u. 8.
  2018. június 7. 15:00 Olajág Otthonok – Budapest, Bánkút u. 67-69.
  2018. június 8. 10:00 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona – Budapest, Bánk Bán u. 12-20.
  2018. június 8. 14:00 Platán Idősek Otthona – Üröm, Dózsa György út 30.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hiánypótló ritkaságok és műfajteremtő zenészek a negyedik Liszt Ünnep első programjai közt
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt
Kuriózumok a Főapátsági orgonahangverseny-sorozaton Pannonhalmán a Bazilika800 emlékévben
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 benediction    tóth gergő    solefald    simple plan    jaffa    rhapsody of fire    alien weaponry    august burns red    wilhelm scream    survivors zero    skáld    dead end    the dictator    purified in blood    the orange strips    dave grohl    zöld pardon    rainbow    wien    30 seconds to mars    gallagher    jay chou    halloween    jack of heart    mastic scum  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!