hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2018. május 7. hétfő   04:35
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Új nevek a STRAND Fesztiválon


  A 6. STRAND Fesztivál két nagyszínpadának részletes programját tették ma közzé a fesztivál szervezői, amiből kiderül, hogy a nyitónapon, a Petőfi Zenei Díj gáláját követően a Punnany Massif adja majd 15. születésnapi koncertjét, de érkezik Zamárdiba az angol Rag’n’Bone Man és TroyBoi is. A fesztivál idén augusztus 22-25. között a már jól megszokott helyén, Zamárdi Szabadstrandján várja majd a fesztiválozókat.
  
  A STRAND Fesztivált a MOL Nagyon Balaton program keretében öt évvel ezelőtt indította útjára a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió, és mint minden évben, most is garantáltan a nyár legjelentősebb záróeseménye lesz. Ezt mutatja a fesztivál - most közzétett - két nagyszínpadának részletes programja is, hiszen, a már eddig bejelentett Thirty Seconds to Mars, Robin Schulz, Kensington, Kungs és Sigala mellé a STRAND Nagyszínpadára érkezik az elmúlt évek egyik legnagyobb felfedezettje, az angol dalszerző-énekes Roy Charles Graham, azaz Rag’n’Bone Man is. 2016-ban megjelent Human című dala meghozta számára a világhírnevet, azóta sorra nyeri a díjakat és ad teltházas arénakoncerteket.
  
  Az elektronikus zenei vonalat erősíti a dél-londoni származású DJ-producer, TroyBoi, aki elképesztő gyorsasággal vált az egyik legnépszerűbb zenei producerré, így nem is csoda, hogy hamar lecsapott rá Diplo és leszerződtette kiadójához, a Mad Decenthez. Többek között ennek köszönhetően olyan előadókkal dolgozott már együtt, mint a Tinie Tempah, a Grandtheft és a Flosstradamus. Zenéjére nagy hatással volt a tap, a hip-hop, a rap és az r´n´b is, azonban ő maga csak „my style”-ként aposztrofálja zenei stílusát.
  
  A külföldi fellépők mellett a hazai kedvencek névsora is bővült a mostani bejelentéssel. Ákos, a Halott Pénz és a Tankcsapda mellé érkezik a 6. STRAND Fesztivál két főbb színpadára a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató versenyzőivel együtt: az Amigod, Antonia Vai, Apey & the Pea, Bagossy Brothers Company, Belau, Blahalouisiana, ByeAlex és a Slepp, Cloud9+, Honeybeast, Intim Torna Illegál, Irie Maffia, Jetlag, Kelemen Kabátban, Kiscsillag, Kowalsky meg a Vega, Lóci Játszik, Majka & Curtis, Margaret Island, Mary Popkids, NB, NECC Party, New Level Empire, Péterfy Bori & Love Band, Soulwave, Supernem, Szabó Balázs Bandája, The Biebers és a Wellhello.
  
  Óriási showműsor keretében, hazai és nemzetközi sztárokkal indul a STRAND Fesztivál augusztus 21-én, hiszen idén először itt tartják majd a Petőfi Zenei Díj gáláját. A díjátadót követően viszont még messze nem ér véget az este, hiszen az ország egyik legnépszerűbb zenekara, a Punnany Massif adja majd 15. születésnapi koncertjét rengeteg meglepetés vendéggel. Az ünneplést Sigala fellépése követi majd a színpadon. A nyitónap bérleteseknek ajándék.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. június 7.
Voivod + Crowbar a Durer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
2023. június 8.
X Ambassadors az Akvarium Klubban
2023. június 10.
LGT, P-Mobil, Illés és Syrius slágerek Miskolc 50 éves rockfesztiválján
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Visszatér Budapestre a Simple Plan a Zebrahead társaságában
Pantera: Phil Anselmo nem a déli zászlót szólta le, hanem a ´white power´ feliratot
Symphonic Metal Nights szeptemberben a Barba Negrában - 999 Ft-ért
Új albummal jelentkezik a Movements zenekar
Nagy várakozás előzi meg a szeptemberben megjelenő új Polaris albumot
A Dürer kertben is fellép az Acres - Első Európai Headline Turnéjük 2019 óta
Hallgasd meg az I Prevail letisztult dalát, a Deep End verzióját
Izzy Mahoubi új EP-vel jelentkezik, a How To Run
 kiemelt 
Amon Amarth + Behemoth a Barba Negra-ban
  
Ha nyár, akkor fesztiválok, de sajnos a rockerek, metalosok számára egyre szerényebbek a lehetőségek

Voivod + Crowbar a Durer Kertben
Új dallal jelentkezett az Asking Alexandria, melyet a Budapest Parkban is hallhatunk
Gojira + Conjurer + Urne Budapesten
Comeback Kid az Analog Music Hall-ban
 friss hozzászólások 

Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Telling Secrets: magyar hátterű csapat bontogatja a szárnyait a tengerentúlon (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 frontside    ite missa est    recoil    a félszemű    koszorúslányok    európa kiadó    living dead army    harrison ford    metallica    elviszlek magammal    equilibrium    stadt    aborym    toots and the maytals    stan lee    gus g    album    judas priest    rio    natalie cole    anselmo    clairvo    unisonic    álomháború    extrema  

r43
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!