lemezajánló [nagylemez]  2004. július 9. péntek   11:28

nincsen hozzászólás

  A Beniihana Records jóvoltából a kezembe került egy narancssárga CD a minap. Külsőre semmi különös, egy címer szerű valamit ábrázol a borító két figurával az oldalán, olyasmi kicsit mint a magyar népmesék felvezetőjében a madarak kiokádott” mintázata. DP és Le Café Royal felirattal díszítve. Azok kedvéért akik nem vágják mit is takar a DP, a December Peals elnevezésű alakulatról van szó, és legújabb anyagukról, mely az említett kiadónál került piacra.
  
  A December Peals egyike azon feltörekvő fiatal bandáknak melyek az emo és a rockn roll stílusokat igyekeznek megfelelő arányban keverni. A német anyanyelvű csapat bemutatkozását követően a First In Flight volt az első korongjuk két év szünet után hallatott ismét magáról, és sikerült egy tartalmasabb melodikus anyagot összehozniuk. Tíz kellemes rock nótát csodálhatunk meg ha beruházunk a CD-re, de sajnos a számomra mindig oly fontos változatosság itt sem nagyon kapott szerepet.
  
  Az első szám, mely intro gyanánt is felfogható, rögtön hihetetlen unalmat és kiüresedést áraszt magából. Miért nem lehet felrázni a hallgatót a korong elején? Olyan mintha valami nagy alvásra készítenének fel. Szerencsére az első igazi nóta kicsit tempósabbra sikerült. Igaz leginkább egy gimis banda játszadozása ugrik be nekem első hallásra. Még szerencse, hogy nem marad meg ez a tendencia végig az albumon. Néha mintha háttér-bekiabálások hallatszanának de elég halkra sikerült így olyan mintha nem is lenne. Mindenesetre a Take a bit of her” refrén már elég pengén alakul, kezd az emberben felébredni a régi rock bandák iránt érzett szeretete. A Me vs. World amilyen unalmasan indul olyan emo-sra sikerül a végére. Andi hangja kibontakozik és igazi áriák” törnek elő a fiúból. Itt már a változatosság és a tartalom jelei is megmutatkoznak. Leginkább a The Strokes-hoz vagy a The Darkness-hez tudnám hasonlítani a stílust, de van valami sajátos a DP hangzásában. Azért a szám végére beiktattak valami elbatt egy zárást. A számok nagy része a hétköznapok apró problémáit boncolgatja, pont mint a Hello & A Last Gbye. A Dont look back-es rész utáni sorok viszont hatalmasak. Gyönyörű a vokál és a téma alatta is nagyon meg van csinálva, ez mindenképp max pontot érdemel. A hatos nóta, a Premium Gas Lifestyle kicsit kilóg a sorból. Éppen itt volt az ideje egy kis másság beépítésének. Egy gitár plusz Andi hangja, némi randevúszagú mondanivaló, könnyed kis három perc amely hihetetlenül megnyugtató de nagyon érdekes is. Vissza a valóságba s a gimi-rock világába. Az All I Tried a rock sztárrá válás problémáiról próbál értelmes gondolatokat kicsikarni magából, de ami a lényeg, hogy az anyag legsúlyosabb részét is itt találhatja meg a hallgató. Végre egy dögös” püffölés, ez már talán hardrock! Főleg a szám vége ami akár egy hardcore buli előzenekarának játékaként is eladható lenne. A My Friends egyszerűségével lett tökéletes. Élvezhető s a szimpla gitártémáktól sokkal emberibbé válik a hallgatóban. Amilyen gyengén indul a korong olyan erőssé válnak a dalok az anyag vége felé. A kis ordítással megízesített What Better Place Than Here lehetne a legjobb nóta a CD-n ha December Peals-ék nem írták volna meg a Your Anthem-et. Andi hangja itt végképp megmutathatja mire képes, Ali és Patrick remek gitárjátéka s a váltások érdekes kombinációi teszik a nótát a csúcsra. Az ajtónyikorgás és záródás meg kicsit elhasználtan ugyan de jól szimbolizálja a közel negyven perces élmény végét.
  
  Rockn Roll rajongóknak mindenképp ajánlom a DP Le Café Royal-ját, de aki hallott már valaha The Get Up Kids-et az kímélje meg magát a Andiéktól. Éljen az emo!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: