hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2018. április 13. péntek   15:11
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
RYAN McGARVEY az Analog Music Hall
2018. május 01., kedd, Analog Music Hall - Budapest



  Bár még csak a harmincas évei elején jár, mégis rengeteg zenei díjat tudhat a zsebében Ryan McGarvey, aki immár harmadik alkalommal érkezik Budapestre. A tehetséges amerikai blues-rock gitáros a közönség szeretetén és rajongásán túl a szakma legnagyobb neveinek elismerését is kivívta már zenéjével.
  
  Ryan McGarvey 1986. október 30-án az új-mexikói Albuquerque városában született. A zenével szülei lemezgyűjteménye révén ismerkedett meg: a klasszikus rock nagyjain nőtt fel, majd belecsöppent a blues zenébe. Eleinte Robert Johnson, Elmore James, John Lee Hooker, B.B. King, Albert King és Freddie King felvételeit hallgatta, késöbb olyan kortárs blues zenészek muzsikájába szeretett bele, mint Kenny Wayne Shepherd, Chris Duarte és Joe Bonamassa. Első sikerét 2006-ban a Guitar Center szervezésében évente megrendezésre kerülő Guitarmaggeddon: Next King Of The Blues verseny megnyerésével érte el. A rákövetkező esztendőkben megszámlálhatatlanul sok rangos díjat nyert világszerte, és a legnagyobbak elismerését is begyűjtötte, hisz Jeff Beck, B.B. King és Joe Bonamassa is felfigyelt rá. Pályafutása egyik legnagyobb sikerének tartja, hogy Eric Clapton négyezer előadó közül választotta a 2010-es chicagói Crossroads Guitar Fesztivál fellépői közé. Eddig összesen három lemezt (Forward In Reserve, Redefined, The Road Chosen) adott ki, mindegyikről elmondható, hogy csakis saját szerzeményei szerepelnek rajta.
  
  
  
  Jelenleg új albumán dolgozik és első koncertlemeze is hamarosan megjelenik. A hónap végén Európa-turnéra indul, mely keretén belül immár harmadik alkalommal hazánkba is ellátogat. A budapesti Analog Music Hallban megrendezésre kerülő koncerten McGarvey társai Logan Miles Nix dobos és Carmine Rojas basszusgitáros lesznek. Ez utóbbi zenész sokáig Joe Bonamassa együttesében játszott, de dolgozott Tina Turner, B.B. King, Stevie Wonder, Eric Clapton, Al Green, Herbie Hancock és David Bowie oldalán is.
  
  Jegyek elővételben kaphatók a TIXA.HU online rendszerében 3500 Ft-os áron, továbbá a koncert napján személyesen a helyszínen: 4500 Ft. Korlátozott darabszámú színes, nyomdai jegyek is vásárolhatók Budapesten: személyesen a koncert helyszínén, a Musicland lemezboltban illetve a HangszerPlaza áruházban.
  
  Tagok:
  Ryan McGarvey - gitár, ének
  Carmine Rojas - basszusgitár
  Logan Miles Nix - dob



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. március 18.
Tycho új lemezével tér vissza Budapestre (Dürer Kert - Budapest)
2025. március 20.
Szent Patrik nap a Fonóban a Bran együttessel - Madárerdő lemezbemutató koncert és ír táncház
2025. március 22.
Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Metal az ész 35
Április 1-én érkezik a Pineapple Thief Budapestre
Disturbed, Megadeth a Budapest Arénában
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
Machine Head + Fear Factory a Barba Negra-ban
Gyerekrendezvénnyel rukkolnak elő a Fishing on Orfű szervezői
Dark Tranquillity: Októberben újra Budapesten, az Ultima Ratio Fest keretében!
 kiemelt 
One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
  
Marc Rebillet egy igazán sokoldalú művész, színész, zenész, zeneszerző, humorista, filozófus és (saját maga szerint) telefonos pszichoterapeuta is, aki a loop művészetének határait feszegeti a legkomolyabb és legkomolytalanabb témákon keresztül

Április 1-én érkezik a Pineapple Thief Budapestre
Disturbed, Megadeth a Budapest Arénában
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
Machine Head + Fear Factory a Barba Negra-ban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 curse this ocean    haw    the green hornet    dr. living dead    crossholder    nachtmystium    barabás lőrinc    edvin marton    ten56    dj mike reem    the hangover 2    boddah    the orange strips    lo fi stereo    kick/ass    coldplay    deathcore    space battleship yamato    zack snyder    adimiron    rob de luca    bergendy    jon oliva’s pain    pray for villains    testcsere  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!