hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
hírek   2018. március 28. szerda   07:55
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Jön a Pet Shop Boys a SZIN-re


  A nyári szünet méltó búcsúztatásaként, augusztus 24-én, a Szegedi Ifjúsági Napok nagyszínpadán lép fel minden idők legsikeresebb brit szinti-pop duója. Érkeznek tehát az örökbecsű Always on My Mind, az It´s a Sin vagy a Go West című slágerek előadói, Neil Tennant és Chris Lowe, azaz a Pet Shop Boys.
  
  A Pet Shop Boys minden kétséget kizáróan az Egyesült Királyság könnyűzenei történetének legsikeresebb duója, mivel még nem volt olyan páros, amelyik annyi slágert termelt volna a brit Top 30-as listára, mint ők, köztük számos listavezetőt is. Mi több, eladott lemezeik számával a Guinness Rekordok Könyvébe is beírták magukat. Utoljára négy éve láthatta őket a hazai közönség, azóta 2016-ban új lemezzel rukkoltak elő, amit a szegedi közönség hallhat először itthon élőben, de bizonyára jön majd több felejthetetlen Pet Shop Boys sláger és a párostól megszokott, extravagáns színpadi látvány is.
  
  A SZIN-re már napijegyeket is lehet venni, de a bérlet is még mindig olcsó, mindössze 17.950 Ft, míg a napijegy 6.950 Ft. Akik gyerekestől érkeznek a Tisza-parti buliba, azoknak jó hír, hogy 11 év alatt ingyenes a SZIN, és aki még nem töltötte be a 15. évét, annak gyerekjegy váltható, ami nagyjából félárat jelent.
  
  És amint már az ismeretes, az eddig bejelentett külföldi fellépők: Jess Glynne, Wilkinson Live, Faithless Dj Set.
  A magyarok közül itt lesznek: Ákos 50, Lovasi 18’, 30Y, Anima Sound System, Belga, Brains, Cloud 9+, Csík zenekar, Fish!, Ganxsta Zolee és a Kartel, Hiperkarma, Honeybeast, Intim Torna Illegál, Irie Maffia, Kowalsky meg a Vega, Magna Cum Laude, Majka & Curtis Live, Margaret Island, Paddy and the Rats, PASO, Punnany Massif, Quimby, Road, Soulwave, Supernem, Szabó Balázs Bandája, The Biebers, Vad Fruttik, és a Wellhello valamint DJ fronton DJ Szecsei, Droplex, Metzker Viktória, Sterbinszky
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2022. június 28.
Helloween + Hammerfall: United Forces 2022 (Papp László Budapest Sportaréna)
2022. június 29.
Itt a Fishing on Orfű programja
2022. július 1.
Steel Panther, Florence Black a Barba Negra Track-ben
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A Five Finger Death Punch basszusgitárosa kiosztotta az USA elhagyásával riogatókat
Spiritbox: háromtételes kislemez érkezett a kanadai csapattól
Poppunkba csomagolt útkeresés – új Szellem klip
Tábor Fesztivál - Sör, sport, szerelem és rock’n’roll a Balaton parton
Yungblud beteget jelentett
II. RoCkàny Feszt - Idén èrkezik a folytatàs!
ZPZ: GRRRHHHOOO!!! - Megjelent a harmadik nagylemez
Strand-misét tartanak Tihanyban
 kiemelt 
Első Emelet 40, Berkes 60 - 2 az egyben – Születésnapi nagykoncert
  
Két különleges születésnap, egy este alatt! A nyolcvanas évek egyik legsikeresebb magyar zenekara, az Első Emelet éppen 40 évvel ezelőtt alakult, Berkes Gábort pedig 60

KISS - End Of The Road Tour
Pearl Jam Budapesten
Sting (My Songs), Joe Sumner a Papp László Budapest Sportarénában
Steel Panther, Florence Black a Barba Negra Track-ben
 friss hozzászólások 

Nemzetközi játszótér az MTV-vel - Kiállítás világszerte az MTV Swatch Playground alkotásaiból (1)
OneRepublic: Never Ending Summer Tour (1)
Premier: meghallgatható a Symbiosis 5 jazz zenekar bemutatkozó kislemeze (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the rotted    prometheus    laibach    ashes of ares    the fall and rise of herman brood    michel gondry    silenos    william hurt    mark jansen    wings of love    a diktátor    másnaposok 2    smashing pumpkins    ivan reitman    gifts from enola    blink-182    grave    felemelkedés    inhale me    a pénz nem alszik    cradle of filth        napokon    lugosi lászló    the gathering  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2022 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!