A BackStage mulató egyébként nem rossz hely, remek kiszolgálással bír, de a rossz tér elosztással akad némi gyermekbetegsége. A hely szűke miatt 100 fő zsúfolásig tölti a termet, ez pedig könnyen összejön egy jól sikerült buli alkalmával. Zavaró a minimális méretű színpad, ami önmagában nem lenne baj, de alacsony, és emellett csapnivaló fények is járulnak hozzá. Ez így közösen már problémássá teszi. Itt kell hozzátennem, hogy ha valaki netán egy jót akar mulatni a nézőtéren- mint ezen az estén több alkalommal is volt rá példa- még körülményesebbé teszi a produkció élvezetét.
De lapozzunk tovább, hisz ez a vasárnap este sokaknak tartogatott nem kevés meglepetést. Mendoza előtt egy olyan dán energikus csapatot sikerült sokaknak megismerni, akik eléggé magasra tették a mércét. Ők voltak a Blended Brew, a klasszikus értelembe vett egy lemezes (Hand Patrones) tökös fiúk! Igaz, számlájukra írható még 2 db négy számos lemez is, mint a Blended Brew és a Laughing at Your Feet. Szerény, 45 perces műsorukban elhangzott a Stepping on the sun; az Open Ocean; a More wants more, a Wrong hand… stb. dalaik. Produkciójukban szinte minden felfedezhető, ami a spirituális 70-es évek rock, és a 2000-es évek grunde műfaja átölel, természetesen magabiztos döngöléssel tálalva. Ezt erősíti meg az a tény, hogy 2013-ban, 14 állomásos kínai turnéjukon, több mint 15 000 rajongó skalpot gyűjtöttek be. Tehát van bennük nem kevés muníció, sőt, az előadásukat látva, még annál több.
Marco Mendoza kiváló zenész! Hihetetlen mozgalmas pályaívet tudhat maga mögött. Rengeteg előadó mellett hallhatta és láthatta a közönség. Nem véletlenül nem írtam le, hogy láthattuk, mert ha az emlékezetem nem csal, kis hazánkban nem sokszor találkozhattunk Mendoza-val és kortársaival (Thin Lizzy; David Coverdale; Ted Nugent; vagy éppen a Whitesnake… stb), klasszikus értelemben véve sem. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az elmúlt 15-20 évben komoly lemaradást sikerült bepótolnunk. Rengeteg klasszikus muzsikus lépett fel nálunk az elmúlt két évtizedben, és sorra térnek vissza, újabb és újabb koncertekkel örvendeztetve meg bennünket. Sőt! Nem csak szimpla fellépés keretén belül. Azon túl elhozzák a legújabb albumaikat is. Mendoza ezen az estén inkább a jól bevált recepttel lépett fel. Most sem aprózta el ezt a produkciót, hisz nem untatott minket a napokkal ezelőtt megjelent legújabb Viva La Rock harmadik szóló albumával, amely, a 2007-es Live For Tomorrow és a 2010-es Casa Mendoza után jelent meg. Helyette inkább a már befutatott, ismert dalokkal kanyarintott egyet, tudva, hogy ezzel tutira nem okoz csalódást, hisz Ted Nugent- Hey Baby; Plastic Ono- Give Peace a Chance; vagy éppen a Thin Lizzy - Jailbreak; Chinatown dalok az ő dögös énekeltetős előadásában a hosszú kiállásokkal együtt is ütnek. Ha valaki azt gondolja soraim olvasása közben, hogy csak feldolgozásokat játszott, az egy picit téved, hisz nyitó tételnek a címadó Viva la Rock és a Let the Sun Shine döngölésével kezdte a mostani showját, ami cirka 15 percen keresztül tartott! Igaz, sokunknak úgy tűnt, nem véletlenül, sokkal inkább időhúzás miatt szövegeli tele a produkciót. Volt persze az is, de rengeteg kiállással és szólóval is alaposan megfűszerezte ezt a mostani koncertjét. Az előző őszi fellépését sajnos nem láttam, de gondolom, hogy hasonlóan forró buli lehetett, hisz Mendoza szólóban is elvitte volna a bulit. Trióban természetesen még ütősebb volt, hisz olyan fiatal titánok voltak a partnerei, mint: Michael McCrystal – gitáros a Tygers Of Pan Tangból, és Kyle Hughes dobos, Bumblefootból.
Zárszóként nyugodtan konstatálhatjuk, hogy ezen az estén tökösség volt ezerrel, annak ellenére, hogy a koncert a tervezettől előbb fejeződött be, egy egyszerű basszusgitár-adó kontakthibája miatt. Ezt tetézte még az a tíz perces szöszölés, amit a hely színpad technikusa követett el, de ez semmit sem vett el a koncert élményéből.
11:50
