hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2018. március 1. csütörtök   08:10
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Joe Bonamassa a Budapest Parkban
2018. június 14. Budapest Park

  Az énekes-dalszerzőt és nem mellesleg gitárvirtuózt jelölték már Grammy-díjra, lemezei sorra a Billboard listán landolnak, de töltötte már meg a Royal Albert Hallt is. Június 14-én új lemezével tér vissza hazánkba!
  Ha valakire, akkor Joe Bonamassára tökéletesen illik az ösztönös zseni jelző. Mindössze négy éves volt, mikor először gitárt ragadott, hat évesen pedig már Jimi Hendrix Vodoo Child című dalát játszotta rajta. Még a tizenkettedik életévét sem töltötte be, amikor színpadra állhatott B.B. King előtt, két évvel később pedig Miles Davis fiával, Erinnel, és a Doors-gitáros Robby Krieger fiával, Waylonnal alapította meg Bloodline nevű zenekarát.
  
  Első szólólemezét 2000-ben jelentette meg A New Day Yesterday címmel, és a Billboard blues-album listájának kilencedik helyén landolt. Innentől pedig nem volt megállás. Lemezei sorra a Top 10-be kerültek, és már nem csak a blues-listán, hanem az általános Billboard 200-as listán is egyre jobban szerepeltek. Joe Bonamassát a szakma és a közönség is a tenyerén hordozza, a rangos Guitar Player Magazine olvasói például kétszer választották az év bluesgitárosának, de Beth Hart amerikai énekesnővel közös kollaboratív feldolgozáslemezét Grammy-díjra is jelölték.
  Joe Bonamassa és a neves zenészei legutóbbi 2016-os sikerlemezüket, a Blues of Desperationt, és persze a legnagyobb blues-klasszikusokat hozzák magukkal június 14-én a Budapest Parkba.
  
  
  
  Jegyértékesítés:
  
  Küzdőtér
  ➝ Early bird: 9 999 Ft
  ➝ Limitált elővétel: 11 499 Ft
  ➝ Normál ár: 12 999 Ft
  
  Terasz jegyek
  ➝ Mastercard bal első terasz: 17 999 Ft
  ➝ Mastercard bal középső terasz: 17 999 Ft
  ➝ Jobb első terasz: 17 999 Ft
  ➝ Jobb középső terasz: 17 999 Ft
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2018. május 30.
Six Feet Under a Durer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
9Bach
2018. június 5.
Wiegedood a Durerben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Sean Paul Szegeden zárja a nyarat
Ismét a fiatal zenészeké a Müpa garázsa!
ROAD - A bátrak éjszakája
Jethro Tull 50th Anniversary - Tour Budapest 2019
Rockmaraton a Szalki-szigeten
Nazareth: 50-es jubileum az A38-on
Uriah Heep az Akvarium Klubban
Brit nemzeti blues kincs Budapesten - Danny Bryant
 kiemelt 
Jethro Tull 50th Anniversary - Tour Budapest 2019
  
Idén volt éppen 50 éve, hogy 1968

Rockmaraton a Szalki-szigeten
Nazareth: 50-es jubileum az A38-on
Uriah Heep az Akvarium Klubban
Megint Budapesten az Exodus
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (1)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 chris evans    the last stand    ned evett    demoshow    acuna    zöld pardon    andy serkis    nicia    halloween    korál    emmure    danny elfman    sister sin    utcazene fesztivál    dying wish    lunarsea    the hated tomorrow    the wall street    talentométer    the konstellation    kerekes anna    bilocate    exhumed    tilos az Á    george w. bush  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2018 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!