hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2018. február 16. péntek   08:19
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Sabaton: már dolgoznak az új lemezen


  2016-ban jelent meg a svéd power metalos Sabaton utolsó lemeze, a The Last Stand, így épp ideje az új dalok megírásának nekiállni. Pär Sundström basszusgitáros megerősítette, hogy már elkezdték a munkát az új albumon.
  
  ´El fog tartani egy ideig, mert nagyon-nagyon elfoglaltak voltunk. Így hát nem tudjuk tartani azt a menetrendet, amit általában szoktunk, ha ennyit turnézunk.
  Amikor a világ még kisebb volt turné szempontból a Sabaton-nak, tudtuk tartani a lépést, mert nem volt annyi koncert, így nagyobb sebességgel mehettek a dolgok. De így, hogy több területet kell lefednünk, természetes hogy kicsit tovább tart egy album megírása. De már dolgozunk rajta és lesz új lemez. Emiatt lassítottunk egy kicsit az utóbbi időkben.´
  
  Joakim Brodén énekes azt is elmondta, hogy még jó néhány híres és hírhedt háború vagy csata van, amit szeretnének feldolgozni a jövőben: ´Valószínűleg annyi ötletünk van, amit több albumon tudnánk feldolgozni, és témákban is több albumra való ötletünk van. Végül úgyis mindig a zenével kezdünk és meglátjuk, merre visz minket. Szóval bizonyos értelemben, a zene választja ki a témát számunkra. Szóval ha arra gondolsz - óh, kéne írnunk egy dalt Napoleonról - akkor elkezdesz utánanézni Napoleonnak, akkor rájössz - nos, ez az ürge nem is egy dal. Ez egy teljes koncept album, vagy legalább három dal. Szóval egy kicsit trükkös.
  Néha meg van egy jó sztori, amit el akarsz mondani, de nincs meg hozzá a megfelelő dal. Néha meg van egy remek nóta, de az Istennek se találod meg azt a témát, ami illik hozzá.´
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. július 8.
Billy Idol, az örök lázadó a Budapest Parkban – új album és legendás slágerek egy estén!
2025. július 11.
15 év boldogság - a Budapest Parkban ünnepli első lemezének jubileumát a brit Hurts
2025. július 17.
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Új dallal jelentkezett a The Red Jumpsuit Apparatus – Slipping Through (No Kings)
Közös turnéra indul az Abyss és a DVVAD
Deluxe kiadással bővül a The Lumineers legújabb albuma
Új dallal jelentkezett a japán KNOSIS – érkezik a debütáló nagylemez
Megérkezett Solére új dala, a Baby Queen
Myrtus: új dallal és klippel jelentkeztek a Bakos-testvérek
Lendületben a svéd Crowne: itt a Timing Is Right és közeleg a Wonderland
Új EP-vel jelentkezett az olasz szimfonikus metalzenekar, az Inner Shrine
 kiemelt 
The Subways For Eternity európai turné
  
A The Subways debütáló albumának, a Young For Eternity megjelenésének 20

Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait
ArcTanGent 2025 az angliai Somerset-ben
Parkway Drive: novemberben Budapesten
Életművet ünnepel Németh Gábor
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 green day    hupikék törpikék    monolith     2021. november 26.    lancer    nucleanus    myrath    peter watkins    moonspell        tesseract    october drift    marduk    nyughatatlan    horse the band    al di meola    day of mourning    eluveitie    bővebb információk:    brains    rise against    the sharon tate    barack obama    adimiron    Őrült szív  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!