hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2018. február 16. péntek   04:35
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Maszkura és Little G Weevil a Müpában


  A Müpa a kezdetek óta a műfaji sokszínűséget szem előtt tartva állítja össze az évadok programját, így nem meglepő, hogy a hazai könnyűzenei élet szereplői is otthon érzik magukat az intézmény falai közt, és a jeles évfordulókat-mérföldköveket is rendre a Müpa színpadán ünneplik egy-egy különleges koncerttel. Ezt teszi idén tavasszal Maszkura és Little G Weevil is.
  
  Az idén tíz esztendős Maszkura és a Tücsökraj a Fesztivál Színházat választotta, hogy rég nem játszott számokat és nagy kedvenceket is megszólaltatva ünnepelje a kerek születésnapot. A Marosvásárhelyről származó Bíró Szabolcs – vagy más néven: a cilinderes Maszkura – és zenekara nagy utat jártak be, amely során számtalan stílusban kipróbálták magukat. A swinges hangszerelésű popdaloktól a hiphopos hangzáson át a rockos jegyekig szinte mindent hallhattunk már tőlük 2009-es debütáló lemezük óta. Ennek megfelelően a március 14-i koncert is bővelkedik majd különleges dallamokban és vendégekben: olyan zenészek lépnek színpadra egy-egy dalban, mint Pásztor Anna, Mohamed Fatima, Sub Bass Monster és Siska Finuccsi. „A mai modern-öreg, finomra kovácsolt, nyugtató hangunkat szeretném a Müpa színpadán megmutatni. A dalok átfogó részét újrahangszerelve mutatjuk be, mindazt vendégzenészekkel bővítve. […] Szeretném megmutatni a hallgatóknak, hogy mi hogyan gondoljuk a tánczenét, a zenét mint hatalmat és hogy a neosoul-funk-hiphop miként szólal meg bennünk” – árulta el a Müpa Magazinnak Maszkura.
  
  Szűcs Gábort, a magyar blues kimagasló tehetségű gitárosát Little G Weevilként ismerte meg a hazai és a nemzetközi közönség. Az Egyesült Államokban élő és alkotó zenész első európai gitárosként kapott szerződést a blues őshazájának számító memphisi Beale Street klubjaiban. Bemutatkozó albuma is a tengerentúlon jelent meg 2008-ban, azóta pedig joggal tartozik a műfaj legjelesebb kortárs művelői közé. A tavaly kiadott Something Poppin’ már az ötödik saját lemeze, amely a világ összesített blues-slágerlistáján is a legjobbak között szerepelt. A tradicionális blues helyett egyfajta 21. századi rhythm and blues hangzású korongot az amerikai sajtó forradalminak nevezte, s Ausztráliától Japánig kiváló kritikákat kapott. „Nagyon örülök, hogy a zene ennyire pozitív fogadtatásban részesül, hiszen ez nagy váltásnak minősül, akkor is, ha belül nekem ugyanolyan érzés ezeket a dalokat énekelni. […] Mindezt egy többnyire magyar zenészek közreműködésével létrejött lemezzel, magyar produceri csapat támogatásával értünk el, s ezt nem győzöm hangsúlyozni” - mondta Little G, aki április 24-én európai turnéjának részeként tér vissza a Müpába, ahol a remek zenekar mellett a James & Black duó, Dionne Bennett énekesnő és Tátrai Tibor gitáros is színpadra állnak majd vele. „Igazi zenei ünnepre készülünk […] Amerikai, angol, szlovák és magyar zenészek szerepelnek a műsorban, amit egy katarzis jellegű közös zenéléssel zárunk. Lesz itt rhythm and blues, funk, soul, rock’n’roll, gospel, de természetesen nem maradnak ki a tradicionális blues dalok sem.”
  A könnyűzenei koncertek a nyár közeledtével június 18. és 23. között a sokak által várt Hey, June! sorozattalfolytatódnak. Érkezik a svéd-magyar énekesnő, Antonia Vai, igazi bulihangulatot hoz a Konyha, nem létező filmek zenéjét szólaltatja meg az Elefánt, jön az ország első számú progresszív zenekara, a Special Providence, és igazi bűnüldözős krimiestét tart majd a hangversenyteremben a kéknyúl.
  
  Maszkura és a Tücsökraj
  2018. március 14. szerda 20:00 – 22:00
  Fesztivál Színház
  
  Little G Weevil Band: Something Poppin’
  2018. április 24. kedd 19:30 – 21:30
  Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  
  Közreműködők: Little G Weevil – gitárok, ének; Daniel Harper – dobok; Premecz Mátyás – billentyűs hangszerek; Pfeff Márton – basszusgitár; Borsodi László – gitárok; Kállai Kis Zsófi, Jonathan Andelic – vokál
  Vendégek: Dionne Bennett; James & Black; Tátrai Tibor



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. december 20.
Ritual, Drone, Breakcore, ez a Havizaj #132
2024. február 10.
HOBO Vadászat 40 (Papp László Budapest Sportaréna)
2024. március 6.
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A rocklegenda, Lenny Kravitz is csatlakozik a Colours of Ostrava eddig bejelentett fellépőihez
Ritual, Drone, Breakcore, ez a Havizaj #132
Dead Daisies: koncert, best of lemez
A kaliforniai rockzene szupersztárjai, a Queens of the Stone Age is érkezik a jövő évi Colours of Ostrava-ra
Deathstars, Priest, Liv Sin a Barba Negra-ban
Jön! Arch Enemy, In Flames és Soilwork
Krissy Matthews Band, Tommy Castro & The Painkillers
Budapest Zenitje: The Sherlocks, Carreras, Jerabek LX/XL
 kiemelt 
HOBO Vadászat 40
  
A blues és a rock szerelmesei különleges koncertélményben részesülnek HOBO következő Aréna koncertjén 2024

Először koncertezik Magyarországon a Take That!
Meshuggah + Avatar + The Halo Effect Budapesten
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
Quimby - Class&Roll - Közel 8 év után újra arénakoncert a Quimby-vel
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 space battleship yamato    bioberber    crazy mama    nyírség táncegyüttes    infected rain    katy perry    heavy eyes    turunen    diamondeyes    striker    michael fassbender    rómeó vérzik    in vain    caliban    rdø    eta    transformers    Üllői Úti fuck    bogoz    frankenstein    the horrors    will ferrell    the devils blood    jag panzer    vészkijárat  

r41
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!