hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2018. február 13. kedd   16:00
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A Die Antwoord újra elhozza freakshow-ját a Budapest Parkba!
2018. augusztus 18., Budapest Park

  Nem túl sok dél-afrikai zenekar mondhatja el magáról, hogy sikerült végigsöpörnie az egész világon, de persze a Die Antwoord nem csak nemzetiségéről híres. A zenei műfajok lehető legszélesebb skáláját használják, sőt, gátlástalanul megcsócsálják és kiköpik őket, miközben vizuális megjelenésükkel is teljesen elhatárolódnak mindentől, ami szokványos.
  
  Az idén tíz éves Die Antwoord a kezdetektől ugyanabban a felállásban létezik – Yolandi Visser, a finoman szólva is egzotikus hangú énekesnő, Ninja, a szintén különc megjelenésű rapper, illetve God (korábban DJ Hi-tek), az általában furcsa maszkban színpadra álló DJ alkotják. Alig egy évvel megalakulásuk után jelent meg első nagylemezük $O$ címmel, a figyelmet pedig az ezen helyet kapó Enter the Ninja című dalukkal, vagyis talán inkább az ehhez forgatott klippel hívták fel magukra, ami egyébként mostani kisfilmjeikhez képest egészen visszafogott volt. Második lemezüket már saját kiadójuknál hozták ki, azóta pedig ontják magukból az antislágereket és a sokkolóbbnál sokkolóbb videókat.
  
  
  
  A Die Antwoord stílusa közhely nélkül behatárolhatatlan – hip-hop, rave, eurodance, techno, mindez afrikaans nyelvű rapbetétekkel színesítve, illetve úgy kifordítva, hogy a lehető legkevésbé hasonlítson az átlagos popzenére. Saját magukat a zef stílusába sorolják, ami nagyjából a trash-nek feleltethető meg, a zenekar szerint elavult, megunt elemeket tesznek újra divatossá és szexivé. Mindezt összetartja egy olyan afrikai őserő, ami élő fellépéseik során elképzelhetetlen energiákat szabadít fel.
  
  A trió utoljára 2016-ban robbantotta fel a Sziget Nagyszínpadát, de 2014-es Budapest Parkos koncertjük is akkorát szólt, hogy azt még ma is emlegetjük, így jogosan számíthatunk arra, hogy ezúttal is teljes lesz a megőrülés!
  
  
  Die Antwoord
  Időpont: 2018.augusztus 18.
  Helyszín: Budapest Park
  
  Jegyvásárlás február 16-án, reggel 8 órakor indul!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2019. július 25.
Dream Theater a FEZEN-en
2019. július 27.
Első nevek a FEZEN ´19-en: Airbourne és Cradle of Filth
Dub Fx, Punnany Massif a FEZEN-en
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Már dübörög a Campus Fesztivál
Sztárok a Budapest Parkban
Akit Nick Cave is istennőnek tart - Shilpa Ray Budapesten koncertezik
Legendák közé választották be a Budapesten koncertező Skunk Anansie-t
Insomnium, Black Dahlia Murder, Stam1na novemberben a Barba Negra-ban
Sörolimpia 2019 Alsóörs
Sonata Arctica: novemberben a Barba Negra klubban
Kezdődik a Dombos Fest, a Vajdaság legkedveltebb művészeti fesztiválja
 kiemelt 
Insomnium, Black Dahlia Murder, Stam1na novemberben a Barba Negra-ban
  
Idén ősszel az Insomnium is új lemezzel jelentkezik

Sonata Arctica: novemberben a Barba Negra klubban
Budapesten a D-A-D: A Tour For The Loud
Thou [USA]; Yautja [USA]; Hegy
Fekete Zaj 2019 - Oceans Of Slumber, Sear Bliss, Black Nail Cabaret
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 prong    neurasthenia    dolor    bálint bence    suhanj! alapítvány    pro-pain    pentagram    death angel    marilyn manson    the dethroners    cannabis corpse    chris columbus    bikini    favreau    doherty    christina applegate    parkway drive    cillian murphy    steve vai    panic radio    számos pasas    wasp    győri andrea éva    blood    into darkness  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!