hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2018. február 2. péntek   04:34
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
In memoriam Zoller Attila


  A magyar jazzélet meghatározó személyiségei a húsz éve elhunyt legendás gitárosra, Zoller Attilára emlékeznek. A koncert művészeti vezetője napjaink egyik legkiválóbb magyar jazzgitárosa, László Attila.
  
  Zoller Attila életútja kalandosan alakult: középiskolai tanulmányait nem fejezte be, a második világháború alatt már jazzklubokban játszott. 1948-ban Ausztriába emigrált, két évvel később pedig Németországba költözött, ahol találkozott két amerikai jazzmuzsikussal, Oscar Pettiforddal és Lee Konitzcal, akik ösztönözték, hogy tartson velük az Egyesült Államokba. Ott hamar felismerték kiemelkedő tehetségét, olyan zenészekkel játszott együtt, mint Benny Goodman, Stan Getz, Herbie Hancock, Ron Carter és Jimi Hendrix. 1974-ben Attila Zoller Jazz Clinic néven megalapította saját iskoláját, ahol haláláig tanított. Zoller zenészként, tanárként és technikai újítások kiötlőjeként is elismert volt.
  
  Az esten színpadra lépő négy gitáros rendhagyó, kreatív és termékeny együttműködése révén Zoller életműve, repertoárja új kontextusba kerül. A ritmusszekcióban a legfiatalabb nemzedéket képviselő Oláh Krisztiánhoz két tapasztaltabb muzsikus, a bőgős Barcza Horváth József és a dobos Balázs Elemér csatlakozik. A Németországban élő vendégszólista, Tony Lakatos azt a zenei miliőt, az ötvenes, hatvanas évek bebop-világát is feleleveníti, amely Zoller Attila frankfurti és kölni korszakát jellemezte.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2019. január 25.
Amorphis, Soilwork, Jinjer, Nailed To Obscurity a Barba Negra klubban
2019. január 27.
Brainstorm, Mob Rules, Gloryful a Durer Kert - Room 041 teremben (Dürer Kert - Budapest)
2019. február 11.
Budapesten koncertezik David Duchovny
 a rovat legfrissebb cikkei: 
MALUMA a Papp Laszló Budapest Arénában
Magna Cum Laude: 20 éves jubileumi nagykoncert
Dream Theater a FEZEN-en
Amorphis, Soilwork, Jinjer, Nailed To Obscurity a Barba Negra klubban
Brainstorm, Mob Rules, Gloryful a Durer Kert - Room 041 teremben
Most pénteken Fekete Zaj Tél: különleges tárlat kapcsolódik a koncertekhez
Nicki Minaj the Nicki WRLD tour and Juice WRLD
Viharban Születtem - Hobo életmű koncertje
 kiemelt 
Dream Theater a FEZEN-en
  
Visszatér a FEZEN-re a Dream Theater

Amorphis, Soilwork, Jinjer, Nailed To Obscurity a Barba Negra klubban
Brainstorm, Mob Rules, Gloryful a Durer Kert - Room 041 teremben
Nicki Minaj the Nicki WRLD tour and Juice WRLD
Viharban Születtem - Hobo életmű koncertje
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 behemoth    schmiedl tamás    forbidden    fókatelep    diesel    surface festival    vojnits     steven spielberg    waking the cadaver     amorphis    csík    jeroen tel    gackt    rio    akela    fesztivál    war from a harlots mouth    izegrim    bruce dickinson    waco jesus    newborn    nils    genus ordinis dei    chris hemswoth    crushing caspars  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!