szerző: MonyóAccept, Night Demon 2018. január 21, Barba Negra klub
2018. január 21-én ismét bekapcsolták az időgépet a Barba Negrában. Az 1971-ben alapított, tehát barátok között is 47 éve működő, 5 tagú, német metál banda: az Accept adott közel 2 órás koncertet.
A csapatnak érthetően nagy múltja van. Alapító tagjai közül, Wolf Hoffmann gitáros a mai napig tépi a húrokat a zenekarban. A banda fénykorát a 80-as években, a metál hőskorában élte, amikor olyan nevekkel turnéztak együtt Amerikában, mint a Kiss és az Iron Maiden. Legendás első énekesük Udo Dirkschneider, akit 1987-ben elküldtek a zenekarból. Érdekesség, hogy U.D.O. nevű zenekarával, néhány hónappal ezelőtt, ugyanezen a színpadon, régi Accept dalokkal koncertezett. Volt szerencsém jelen lenni.
A nagy klasszikus, Metal Heart, ami Für Elise betétet tartalmaz, és nagy közönség kedvenc, mind a két koncerten elhangzott. Az Accept rajongó közönség, szívesen lép kapcsolatba a bandával minden formációjában. Rengetegen csápoltak ismét, és spontán is többször eldúdolták a Für Elise-t „oooo” hanggal. Hoffmann és Udo is imádta. Hasonló érdekesség, hogy a csapat ex-gitárosa, Herman Frank - aki háromszor lépett ki a zenekarból, állítólag 2014-ben végleg – szintén tavaly járt nálunk új bandájával.
Az estét a Night Demon nyitotta meg. A kaliforniai előzenekar nagy sikert aratott, a közönség már fél 9-kor tömörült a küzdőtéren. A színpad átrendezése után, poszt apokaliptikus díszletek közé megérkezett a Rise of Chaos World tour budapesti állomásaként az öttagú csapat. Christopher Williams ült a dobok mögé, aki külön magasítást is kapott a hátsó részben, ezért jól látható volt, ami nekem külön tetszett. Nem azért, mert félmeztelenül dobolt egy idő után, hanem mert nem volt elszeparálva.
Uwe Lulis hosszú lobonccal, és gitárral érkezett. Igazából a bandában csak Hoffmann nem hozza a klasszikus metál frizura divatot, mivel teljesen kopasz. A basszeros Peter Baltes is tudott mit rázni bólogatás közben. Mark Tornillo énekes kecskeszakállal és baseball sapkában érkezett. Fellépése erőt sugárzott és dinamikus volt. Nem mondtam volna az előadása alapján, hogy hamarosan 64 éves lesz. Jobban meggondolva, a testalkata alapján sem.
Az erő, a lelkesedés, és a jókedv kitartott egész estére. A dalok között voltak a turnéval azonos nevű új albumról is friss számok, amiket feltűnően sokan énekeltek. A közönség vegyes volt, de zömében azokból állt, akik már a 80-as években is csápoltak ezekre a dalokra. A banda lelkesedése hamar átragadt mindenkire. Ugrálás, tánc, éneklés, villázás, léggitár és bólogatás minden mennyiségben fellelhető volt, és nem csak az első sorokban.
A Barba színpadán Hoffmannak volt lehetősége a szólóinál előre a jönni, és ezt rendszeresen meg is tette. Grimaszairól, átéléseiről igen jó fotók készültek. A közönségből két nevet hallottam ki, akikhez hasonlították őket. Az Iron Maiden, és az AC/DC, utóbbihoz Tornillo énekhangja miatt. Az tény, hogy minden dalban volt hangsúlyos a gitárszóló, amit a bandavezér nagyon élvezett. Más stílusnál meglepő lenne, de itt teljesen elfogadott módon, sokszor az énekesnek kellett háttérbe vonulnia, amíg Hoffmann a közönséget hergelte.
Szuflájuk nem fogyott ki a koncert végére sem. A ráadásban még raktak rá egy lapáttal. Jó volt látni, hogy ennyi év után is szeretnek zenélni, jó karban vannak, és leszálkásított karokkal csápolnak vissza a közönségnek. A másik különleges élményem az volt, hogy végre a férfi mosdó előtt állt a sor. A hölgyek kevésbé rajonganak a metálért. Aki mégis elmerészkedett, alaposan szemügyre vették a banda pólós, bakancsos, láncokat viselő, kissé sörszagú, de szívemhez mégis közel álló srácok.
09:51
