hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2018. január 24. szerda   04:19
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
„Döbbenetes élmény”: az „évad legjobb koncertjét” adta a magyar zenekar New Yorkban


  Tizenkét óra alatt elkapkodták a jegyeket a Budapesti Fesztiválzenekar első autizmusbarát koncertjére New Yorkban. Az együttest másnap a teltházas Lincoln Center várta, majd történetükben szintén először Reykjavíkban léptek fel. A turné Athénban ért véget, a közönség mindenütt kitörő álló ovációval hálálta meg a koncerteket.
  
  „Ez volt a hetünk csúcspontja”, „odáig voltunk az egész programért! Fischer Iván fenomenális volt: tudta, hogyan kösse le a közönséget, így a koncertet a felnőttek és a gyerekek is élvezték.” Ilyen visszajelzések érkeztek a Budapesti Fesztiválzenekar részére első New Yorkban adott, autizmusbarát koncertjük után, melyet itthon a Nemzetközi Cseperedő Alapítvánnyal indítottak el három évvel ezelőtt.
  A New York Times a „páratlan magyar erőket” várta a Lincoln Centerbe másnap, mint napjaink „egyik legcsodálatosabb és legérdekesebb együttesét”. A Concertonet kritikusa, Frederick Kirshnit a koncert után így írt: „Húsz éve írok zenekritikákat New Yorkban, a cikkeim száma lassan ezer körül mozog, ám kevés olyan döbbenetes élményben volt részem, mint a legutóbbi, Fischer Iván-féle koncert.” Majd hozzátette: „Állítom, hogy ez volt az évad eddigi legjobb koncertje.” A lap másik kritikusa a hangverseny szólistáját, Várjon Dénes zongoraművészt méltatta: „Várjon sikeresen ötvözte a lendületességet a szabad frazeálással, a spontaneitással és a világos, tiszta artikulációval.”
  „Várjon e röpke félóra alatt a kedvenc zenészeim sorába került, igazi virtuózzal van dolgunk” – fogalmazott egy másik amerikai kritika. „Egy pillanat alatt elbűvölt grandiózus, mégis selymes játékával, valamint dinamikus, kidolgozott technikájával.” Beethoven 3. zongoraversenyének megszólalásához persze a zenekarra is szükség volt: „az üstdobok és a zenekar halk visszatérése maga volt a varázslat”, „lélegzetelállító belépések”, „szívbe markoló hatás”, „a fúvósok lágy, mennyei hangja”, „az ereszkedő bőgőmotívum visszatérése könnyekig megindítot, egyszerűen fenséges volt.” „Várjon és a zenekar életem egyik legkiemelkedőbb zongoraverseny-élményével ajándékozott meg. […] Megnyugtató érzés, hogy létezik ilyen mélységű szépség, amelyben a nagy művészek segítségével – még ha csak múló pillanatokra is – menedéket találhatunk” – összegzett a szerző. A közönség az utolsó hangnál egy emberként pattant fel a helyéről, majd hangos bravózásban és tapsviharban tört ki. A Classical Source is ötből öt csillaggal értékelte a New York-i koncertet, amelyet „rendkívülinek” nevezett.
  A New York Classical Review azt hangsúlyozta, hogy „Fischer eredeti újító”. Ezt alátámasztva külön kiemelték, hogy Bach 2. (h-moll) szvitje barokk hangszereken szólalt meg, illetve hogy a zenekar énekes ráadást adott a koncert végén, Rachmaninov 2. szimfóniáját követően. A szerző szerint a lehető legbájosabb módon mutatták meg, hogy a muzsikálás közösségi élmény, ennél közelebb kerülni a közönséghez pedig a legjobb műsorszerkesztéssel sem lehet.
  A zenekar a New York-i koncerteket követően először lépett fel Reykjavík 2011-ben átadott, sokszorosan díjazott koncerttermében, a Harpában. Izlandon is „nem mindennapi eseményként” várták a magyar zenekar koncertjét, akik „szeretnek meglepetéseket okozni”, és akiket egy „igazi zseni”, Fischer Iván vezet. A koncert után a szervezők megállapították: „ez valóban egy csodálatos barátság kezdete egy zenekarral, amely briliáns, csodálatos emberekből áll”. A turné egy ugyancsak sikeres athéni hangversennyel zárult. A magyar közönség január 23-án hallhatja utoljára a programot a Müpában.
  
  A Fesztiválzenekar legközelebb február 4-én játszik a Müpával közös szervezésű zenei maratonján, melynek központjában idén Bernstein és az amerikai zene lesz. Már csak néhány koncertre maradtak jegyek, melyeket ezen a linken vásárolhatnak meg, hangversenyenként mindössze 990 forintért.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt
Kuriózumok a Főapátsági orgonahangverseny-sorozaton Pannonhalmán a Bazilika800 emlékévben
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
Gyermelyi Művésztelep 30. (1994 - 2024)
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 halycon way    könnyedén    efott    saint germain    creativeselector    eredet    the killers    halestorm    kypck    the last airbender    kellékfeleség    checkpoint charlie    renata rosa     ivan &the parazol    deti picasso    solution    almanac    tóth árpád    the dillinger escape plan    jávorszky    jack    szemtől szembe    julian sas band    men in the box    lamb of god  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!