hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
hírek   2018. január 19. péntek   04:21
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
”Tánccal kezdtük, tánccal zárjuk le” - Ørdøg friss klip: Keringő


  Sötétanyag címmel a tavaly februári HammerWorld egyik extra CD-mellékleteként jelent meg a Superbutt egykori tagjait tömörítő, de már kizárólag magyarul éneklő Ørdøg zenekar második albuma. Tavasszal számos koncerten lehet majd látni a Vörös András vezette bandát szerte az országban, most pedig bemelegítésként megérkezett a Sötétanyag lemez Keringő dalához készült klip.
  
  
  
  ”Tánccal kezdtük, tánccal zárjuk le: a Sötétanyag című második Ørdøg-lemez első nyilvánosságra hozott dala tavaly januárban a Sátántangó volt... Most pedig, hogy keretbe foglaljuk a dolgot, itt a másik tánc, a Keringő klipje. A rendező Galler András Indián, a maszkokat Kocsis Eszter készítette, a szereplő gyerekek a MU Színház Termini műhelyének tagjai, illetve a basszusgitárosunk, Salim kisfia, aki végre bosszút állhat apán mindenért...
  
  ..2017-ben történt egy csomó minden, életünkben először lett bakelitlemezünk, életünkben először volt olyan lemezbemutatónk, ahova minden jegy elkelt, koncerteztünk, fesztiváloztunk, felléptünk a Mastodonnal, és a Sötétanyagot a 2017-es év legjobb lemezei közé válaszotta évértékelőjében a Shockmagazin, a Rockstation, a Grungery, a Rozsdagyár és a Fémforgács is. Szóval, büszkék vagyunk, és örülünk, hogy tetszik, tényleg.
  
  Mivel pedig a Sötétanyag megjelenése óta gyűlnek már az új témák és ötletek, itt az ideje, hogy lassan nekiálljunk megírni egy következő lemezt. Ezzel simán el fog telni egy év legalább, közben viszont idén tavasszal olyan sok koncertünk lesz, mint az Ørdøggel még soha.”
  
  A zenekar soron következő koncertjei:
  
  01/20 Eger, Rock Café
  03/02 Székesfehérvár, Fezen
  03/10 Kazincbarcika, Diamond
  03/15 Gyöngyös, Start Műhely
  03/17 Miskolc, Corner Stage
  03/23 Nyíregyháza, Club Hollywood
  03/30 Szeghalom, Stone
  04/06 Kiskunfélegyháza, Rocktár
  04/07 Győr, Dongó
  04/14 Békéscsaba, Narancs Café
  04/21 Esztergom, Sportalsó
  05/05 Dunaújváros, Kaptár
  05/11 Mezőkövesd, Biliárd
  05/12 Pécs, Pécsi Est Café
  05/18 Debrecen, Kaptár
  05/19 Székesfehérvár, 8-as Műhely
  05/25 Szeged, Grand Café
  
  A budapesti állomásról később érkezik majd bővebb információ!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. december 1.
Deathstars, Priest, Liv Sin a Barba Negra-ban
2023. december 3.
Dead Daisies: koncert, best of lemez
2024. február 10.
HOBO Vadászat 40 (Papp László Budapest Sportaréna)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Íme az első dal Bruce Dickinson szólólemezéről
Bette Smith a Soul rock királynője visszatér az emelkedett hangulatú Happiness-szel
Már látható az Ashes of Perishing modern metalcore együttes legújabb dala, a Waste of Life
A finn melankolikus metal zenekar a Lucidity, örömmel jelenti be új albumát.
Éretlenségtől a felelősségvállalásig, ez Jarki Monno új dal
GVLLOW újra rögzítette, remixelte és remaszterelte a Fell In Love With a Ghost című dalát.
Megérkezett a PEAKS! legújabb dala
Még nagyobb koripályával várja december 1-től a látogatókat a Budapest Park
 kiemelt 
Dead Daisies: koncert, best of lemez
  
Több mint 10 éve élteti a nagybetűs Rockzenét a The Dead Daisies! A zenekar idén kiadott válogatáslemezét mutatja be december 3-án a Barba Negrában, méghozzá ismét John Corabival a mikrofon mögött

Deathstars, Priest, Liv Sin a Barba Negra-ban
HOBO Vadászat 40
Először koncertezik Magyarországon a Take That!
Meshuggah + Avatar + The Halo Effect Budapesten
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 hófehér    offspring    symphonica    ramones    Éjfény    alcohol    mila kunis    gesztelyi nagy judit    obey the brave    rollins band    irish    ian gillan    the unknown    malacka és a tahó    dilis    battle beast    punnany massif    2012    acuna    vended    scott glenn    trollech    volumefeeder     impericon never say die tour    james newton howard  

r50
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!