hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
hírek   2017. december 20. szerda   07:42
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Ma este Felvidék tölti meg az A38 hajót


  Izgalmas koncertekkel telik majd a szerda (12.20.) este a koncerthajón. Két underground formáció érkezik észak felől, elhozva Budapestre egy egészen izgalmas atmoszférát. A tíz éve működő Jóvilágvan és vendége, az ifjú Estendøn zenekar már a téli napforduló előtt egy nappal azt ígérik: elhozzák a fényt.
  Súlyos, vagy éppen játszi szövegvilág, pokol és éter egyaránt ott van a Jóvilágvan dalaiban – velük lehet keseredni és új erőt gyűjteni 2018-hoz.
  Jóvilágvan (2017)
  / kiüresedés, kilélegzés/
  
  ©túrovszkaya (2014)
  /szárnyak, hazug lányok, ördögök/
  
  Hanne (2011)
  /hév, vágy, harag/
  
  A zenekar idén mutatta be harmadik lemezét a Barba Negrában, erről Ölni, ölni című dalukhoz készítettek klipet még a forró nyárban.
  
  
  És ők jegyezték idén is Gombaszög fesztiválhimnuszát:
  
  
  Az évzáró koncert után fél évig nem koncerteznek.
  Az Estendøn fiatal formáció, bár a hétszemélyes zenekar 2015-ben alakult, színpadra csak idén tavasszal álltak fel. Ha tőlük lüktető erőt és életigenlést várunk, nem fogunk csalódni.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 josh brolin    juliette lewis    sahg    kenneth branagh    mocsok 1 kölykök     leonardo dicaprio    jacked    brutally deceased    goatwhore    gro fraas    while she sleeps    mötley crüe    helen mirren    ir    ocean eyes    amon amarth    cherry bomb    virrasztók    keepers of jericho    khold    manegarm    palya bea    tokody ilona    kortársak    new found glory  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!