szerző: AndrásNumbers, Dynasty Handbag 2004 május 17, Trafó Bár Tangó
Bob Log budapesti koncertjének elmaradása felett érzett bánatomat nem is fojthattam volna másba, mint egy Tigerbeat 6 Records-os fellépő koncertjébe, amit rögtön a sajnálatos esemény után három nappal meg is tehettem a Trafóban a Numbers közreműködésével. Előtte azonban még végighüledezhettem a Dynasty Handbag néven futó zavarba ejtő produkciót is, nehogy már valami groteszk élmény nélkül kelljen távoznom.
A Dynasty Handbag a The Roofies-ból, illetve a Dynasty nevű csajbanda (itt zenél a Numbers dobosa, Indra Dunis is) soraiból ismert Jibz Cameron egyszemélyes karaoke-produkciója. Jó Jibz megjelenésre leginkább egy topis alkoholista háziasszonyt idézett, aki valami szűk sikátorok szabdalta városnegyedben leszalad egy üveg ginért a vegyesboltba, és úgy gondolja, hogy „oda így is jó lesz”. Vagy ha úgy jobban tetszik, egy marilynebb Manson-ként is el lehet képzelni, halvány Robert Smith-beütéssel. Kitaposott, lapos sarkú, fehér körömcipő, piros harisnya, zöld-fekete szakadt-kinőtt kombiné, torzonborz frizura, elcsúszott rúzs és (a táskákat takarandó) napszemüveg - ezek után ugye mindenki sejti, hogy nem valami Helloween-klón muzsikával szembesültek az egybegyűltek. A borzasztóan hangosan üvöltő, primitív, előre rögzített alapokra erőltetett fahangon kántálta a világról alkotott véleményét - a csúcs az volt, amikor Budapest szépségeit kezdte ecsetelni, egybekötve annak eldanászásával, hogy Amerika micsoda bolond egy hely, de persze nem az ő számára, aki fehérneműben táncol egész nap és tesz az egészre... (Remélem jól emlékszem és nagyjából pontosan zanzásítottam a pompás kínrímekbe szedett lírát.) Közben a legrosszabb ripacsot is megszégyenítő vonaglást és grimaszolást produkált (aki el akarja képzelni, nézze meg a fotókat és fantáziálja hozzá annak a tizenhatodik hatványát, amit Dave Gahan művel a Depeche Mode It´s No Good klipjében), nonpluszultraként pedig az átkötő szövegek is előre-rögzítettek voltak és Jibz-ünk richtig rosszul tátogta el őket - láttam már egy-két bizarr és gúnyos produkciót, de ez bizony mindent mosott.
Ezek után a volt Xerobot-tagokat tömörítő Numbers „diszkópunkja” (évekkel ezelőtt valaki a Prodigy-t definiálta ezzel a fogalommal nekem, hmmm...) kifejezetten hétköznapinak hatott, pedig azért ez sem az a fajta zene, amire minden második fiatal szétszedi otthon a szobáját. Nagyon-nagyon egyszerű dobjáték, minimál-gitározás, búgó-tütülő Moog és mondós-kiabálós fiú- illetve lányvokál (inkább utóbbi, a dobos Indrától), rövidke nóták - túlbonyolítottnak ugyan nem nevezhető a recept, és mégis, van valami primitív báj a három - ahogyan magukat nevezik - „gazdag egyetemista kölyök” no-wave zenéjében. Élőben egyébként a híreszteléseknek megfelelően valóban kissé agresszívebbnek, punkosabbnak tűntek, mint a stúdiófelvételeket hallgatva, jó szikáran döngették egymás után a kétperces opuszokat, méghozzá elég hosszú játékidőben. A zenéhez hasonlóan az egész fellépés egyszerű, puritán volt, de ennek a bandának éppen ez állt jól, szerintem nem is várt tőlük senki többet - az extrémséget megkaptuk Jibz-től, a zenét meg a Numbers-től, és ez pontosan így volt rendjén. A gitáros Dave Broekema valahol azt nyilatkozta, hogy egy koncert annyira jó, amennyire a közönség élvezi, úgyhogy ők azt szeretik, ha táncol a publikum, meg leveszik az emberek a pólójukat - ha ennyire nem is volt tüzes a hangulat, azért meglehetősen elismerő fogadtatásban részesült a san francisco-i trió az effajta koncertek hazai törzsközönségétől. Amolyan „rétegzene” ez, de a legjobb fajtából, és én annak is tudok örülni, hogy ha csak maroknyi is, de megvan itthon is hozzá a „réteg”, és azok is megvannak, akik elhozzák a bandákat, megszervezik a koncerteket mindannyiunk közös örömére. Biztos nem ez volt az utolsó ilyen jellegű esemény, és biztos, hogy találkozunk legközelebb is, mert tudjuk, hogy az is megéri majd, ahogy megérte ezen az estén is a Trafóba látogatni. „Got-to-go-to-ev-´ry-show!”
11:45
