hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
hírek   2017. november 28. kedd   07:39
nincsen hozzászólás

szerző: ma
A Napalm Records-hoz szerződött a Paddy And The Rats


  Óriási lehetőség előtt áll a miskolci alapítású Paddy And The Rats. A banda leszerződött a nagy múltú, osztrák Napalm Records kiadóhoz, és az új lemezük világszerte megjelenik. Az európai országokban egyébként is rendszeresen koncertező zenekart ezáltal az összes kontinensen megismerik majd, így hamarosan újabb földrészeket „igázhatnak le” a kalózgúnyába bújt zenészek.
  A Riot City Outlaws című albumot év elején rögzítette a Paddy and The Rats. A hazánkban június 7-e óta kapható lemezt nagy várakozás előzte meg, producerként ugyanis a Motörhead együttes kiadványaiért felelős Cameron Webb jegyzi. Nem véletlen, hogy épp a Grammy-díjas sztárszakembert kérte fel a pub ’n’ roll csapat – a Paddy and the Rats ugyanis azon kevés hazai zenekarok egyike, akik a határon túl is karriert építenek, méghozzá igen eredményesen. Az immáron kilenc éves banda mára elég komoly külföldi rajongóbázissal rendelkezik, a tagok nemzetközi sikerekre fókuszáló, tudatos munkájának köszönhetően.
  
  „Imádtam Paddyék lemezén dolgozni, nagyszerű album lett, tényleg nagyon büszke vagyok rá” – mondja Webb. „Már Amerikában is megmutattam több embernek és mindenki csak dicsérte.”
  A zenekar szintén nagyon elégedett az eredménnyel, Cameron Webb segítségével ugyanis sikerült a produkciójukat ismét egy magasabb szintre emelni. Részben ennek is köszönhető, hogy a Riot City Outlaws című albumuk az osztrák Napalm Records gondozásában hamarosan minden kontinensen megjelenik majd.
  
  „Nagyon izgatott vagyok, hogy Paddyék egy világszerte elismert kiadóhoz csatlakoznak” – mondja Webb. „Ők egy csodálatos zenekar, akik megérdemlik, hogy külföldön minél többen hallják őket. Örülök, hogy az a sok munka kifizetődik.”
  
  A zenészek úgy érzik, az amerikai producer segítségével az eddigi legerősebb anyagukat készítették el, a most létrejött lemezszerződés pedig azt mutatja, hogy ezt nem csak ők gondolják így.
  
  „Régóta keressük a megfelelő kiadót, amelyik segíthet a külföldi karrierünket a következő szintre emelni. A Napalm világszerte rendelkezik kapcsolatokkal, úgy tudja promotálni a zenekart, ahogyan mi itthonról sosem lennénk képesek” – mondja az együttes énekese, Paddy. „Az album kapcsán nagyon lelkesek, mert nagyon sok lehetőséget látnak benne. Tulajdonképpen ezért is jött létre a szerződés.”
  
  Az 1992-ben alapított Napalm Records eredetileg metal zenekarok lemezeinek kiadására fókuszált, ám később más zenei stílusban utazó bandákkal is leszerződtek. Eddig több mint 600 kiadvány megjelenésében működtek közre világszerte, köztük olyan zenekarok anyagaival, mint az Alter Bridge, a Russkaja, a The Answer vagy az Alestorm kalóz-metal banda.
  A Napalm előadóihoz csatlakozva a Paddy and the Rats ötödik stúdióalbuma 2018 áprilisában már a világ minden részén elérhető lesz, ami a külföldi karrierépítés szempontjából a zenekar történetében hatalmas előrelépésnek számít. A lemez megjelentetése és annak promóciója mellett ugyanis a kiadó a határon túli koncertek szervezésében is támogatja a csapatot.
  
  „Már elkezdődött a jövő évi európai turné szervezése, rengeteg európai fesztiválon fellépünk és ősszel lesz egy nagy lemezbemutató turné is külföldön. Azt hiszem, a zenekar eddigi legizgalmasabb éve elé nézünk, nagyon várjuk mindannyian, hogy mi fog történni”- mondja lelkesen Paddy.
  A magyarországi lemezbemutató óta folyamatosan koncertező zenekar persze addig sem áll le – december 8-án Pécsen, majd Kaposváron, Nyíregyházán, Gyöngyösön, Tatabányán és Kecskeméten találkozhat velük a közönség. A 2017-es turnét december 29-én zárja a banda, egy őrületesnek ígérkező bulival a budapesti Barba Negrában.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2021. április 20.
Loudness 2021. DURER KERT (Dürer Kert - Budapest)
2021. május 3.
Helloween 2021. UNITED ALIVE PART 2 (Papp László Budapest Sportaréna)
2021. május 13.
Nick Cave and the Bad Seeds 2021. tavasz (Papp László Budapest Sportaréna)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
MVM Koncertek – Várjon Dénes
Bumblefoot: a zeneipar 99%-ban seggfejekből áll
Leukémiával kezelik a H.E.A.T. volt frontemberét
Magyar dallamok kötik össze az egész világot
Klipeső az Újholdtól – újabb klippremier! „Botrány, amennyiben megtörténhetett…”
Különleges együttállás: Katatonia + Sólstafir Budapesten
Gyomorrákos megbetegedéssel kezelik az Exodus dobosát
Életségi: szórakoztató tudománynépszerűsítő program indul a matematikáról
 kiemelt 
2022-ben Accept, Phil Campbell and the Bastard Sons, Flotsam & Jetsam a Barba Negra klubban
  
2022

Unleash the Archers, Striker, Northtale a Barba Negra klubban
Fleshgod Apocalypse, Ex Deo 2021
Pineapple Thief az A38-on
Helloween 2021. UNITED ALIVE PART 2
 friss hozzászólások 

Két tizenéves srác hip-hop projektje (2)
Cinetrip nyár (1)
Turin Horse címmel debütál a Bengal rockprojekt videoklipje (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 iced earth    visions of atlantis    beatrice    slaughter at the engagement party    brutal assault    tarja turunen    zzz    hypocrisy    transformers 3    a pap - háború a vámpírok ellen    watain    lamm dávid    kerecsen    jon oliva    a titánok harca    atticus ross    cro-mags    gallagher    stonehenge    kick ass    radare    hazai termék    csizmás    tom cruise    punnany massif  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2021 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!