hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2017. november 7. kedd   17:21
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Tarol a Maroon 5 hatodik albuma


  A három Grammy-díjjal és számos platinalemezzel is büszkélkedhető Maroon 5 zenekar hatodik lemeze. Több dalt megismerhettünk már az albumról, köztük a SZA-val közösen készített What Lovers Do c. slágert, ami a hazai rádiók kedvencévé is vált.
  
  
  
  Adam Levine énekes elmondása szerint az album erősen RnB-hatású, olyan előadókkal dolgoztak még együtt, mint Julia Michaels (Help Me Out); LunchMoney Lewis (Who I Am), és A$AP Rocky (Whiskey).
  
  A 2017-es Teen Choice Awardson a Decade Award, azaz Évtized-díj átvételekor a frontember, Adam viccesen megjegyezte, hogy novemberben jelenik meg az utolsó album. „Csak viccelek, csak viccelek – tette hozzá. – soha nem tűnünk el.”
  
  A Maroon 5 már jó néhány slágerrel megalapozta legújabb lemezének sikerét.
  
  A Future-rel közösen készített Cold c. dal is hamar a rádiók és a rajongók kedvencévé vált, ez volt a zenekar 12. dala, ami a Billboard Hot 100 élbolyába került, ezzel a slágerlisták történetének egyik legnépszerűbb zenekarává váltak. Az ezt megelőzően megjelent, Kendrick Lamar közreműködésével készült Don’t Wanna Know pedig tizenöt országban került a top 10-be.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 malmsteen    bridge to solace    masterica    szarka tamás    hawthorne heights    twisted sister    mary popkids    witherspoon    death by stereo    voices of destiny    to the nines    bëlga    dürer kert    bermuda rock band    suhanj! alapítvány    diabolus in musica    elhajlási engedély    szalay péter    rock napja    subsonica    extrema    the biters    greg bennick    our existence is punishment    danger angel  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!