hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
magazin [mozaik]  2017. november 2. csütörtök   04:22
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Magyar épület a világ élvonalában


  Egyszerre hagyományőrző és kortárs a környezettudatosan megépített, mórahalmi ARTKAZAL
  Tóth Zoltán és Nagy Csilla (Artgroup Építész Stúdió) épületét, a mórahalmi Artkazalt beválogatta a zsűri a World Architecture Festival (WAF) a világ legjobb épületei közé. Az azonos kategóriában induló (Hotel and Leisure – kategória), összesen 10 legjobb alkotás között olyan világhírű épületek szerepelnek, mint az angliai British Airways i360 és az Ausztrál Jackalope. A rangos mezőny végső győztesét november 15-17 között hirdetik ki, a Berlinben megrendezésre kerülő döntőt követően, ahol minden versenyző bemutathatja épületét.
  
  „Tervező elmék játékossága, építészek kísérletező kedve egy szögletes szalmabála analógiájára alkotta meg Mórahalom mellett a náddal borított apartmanházat, ezt a gondolkodásra késztető csendes különcöt.” (Magyar Építőművészet)
  
  „A mórahalmi ház természetes anyagokból létrehozott szerkezetével és a hagyományos nádfedést kortárs módon újraértelmező szigetelésével emelkedik ki a mezőnyből.” (Oktogon)
  
  „Az épület ötvözi a múlt és a jövő építészetét, szem előtt tartva a kor kihívásait és a környezettudatos építészet szabályait. Az épület természetes anyag épületszerkezetekből áll. Kettős nádszövet réteg biztosítja az épület szigetelését, valamint a szerkezetek lélegzését. A 25 cm vastag átszellőztetett nád réteg klímahomlokzatként működve védi az épületet a nyári melegtől.” (építeszforum.hu)
  
  „Kivételesen szép, egyszerre hagyományőrző és egyszerre kortárs épületet láthatunk, anyagok és formák tökéletes összhangjában” (design.hu)
  
  ARTKAZAL –NÁD PANZIÓ
  A szerb – magyar határ melletti kisvárosban található, ARTKAZAL névre keresztelt design NÁD KOCKA. A város szélén, a szántóföldek szomszédságában, a NÁD bálák inspirálta épület a pihenés és a szórakozás befogadására született. Az épület ötvözi a múlt és a jövő építészetét, szemelőt tartva a kor kihívásait és a környezettudatos építészet szabályait.
  Az épületszerkezet természetes anyagú kerámia téglákból áll. Kettős nádszövet réteg biztosítja az épült szigetelését, valamint a szerkezetek lélegzését. A 25 cm vastag átszellőztetett NÁD réteg, klímahomlokzatként működve, védi az épületet a nyári melegtől.
  A NÁD KOCKA nyílásait COR_TEN lemezek keretezik. A rozsdás felület képez kapcsolatot a hagyományos nád külső és a modern belső terek között. Az épületet GEO tarifás elektromos készülékek tartják fenn, amelyek működését napelem rendszer segíti. Az optimális tájolás biztosítja a napenergia maximális felhasználását. A közösségi tér átszellőztetése a frisslevegő áramlását segíti elő. A hármas tagolás eredményeként létrejövő védett belső udvar zavartalan nyári élmény nyújt a pihenésre vágyóknak. A közeli Wellness fürdőtől függetlenül is működő panzió elegendő szórakozást biztosít nyugodt családoknak és bulizós fiataloknak egyaránt. Kerti jakuzzi és szauna, fedett pingpongasztal és a kert végében található strandröplabda pálya is biztosítja a maximális szórakozást.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
2025. május 1.
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
 a rovat legfrissebb cikkei: 
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai
SopronFest: egy héten át ünnepel a Várkerület
A monumentális élmények éve - a Budapest Park a tizennegyedik évadban is tud újat mutatni
Túl a filmzenei koncerteken: unikális előadók találkoznak a színpadon
Levendula Piknik 3.0: újra izgalmas kollaborációk és zenei koncertek a Budapest Park színpadán
Paroles, paroles... címmel ad koncertet Vincze Lilla a MOM Kultban április 25-én
Csütörtökön indul a város egyik legszínesebb fesztiválja, a Budapest Ritmo
Május 12-én a Kobuciban mutatja be új verseskötetét az Elefánt frontembere, Szendrői Csaba
 kiemelt 
Better Lovers, 68 és a Greyhaven az Akváriumban
  
Az Every Time I Die romjain, a The Dillinger Escape Plan energiájával és a Fit For An Autopsy erejével született Better Lovers nemcsak papíron tűnik ígéretesnek, hanem élőben garantáltan minden várakozást felülmúl

Cattle Decapitation, Incantation, Skeletal Remains: nyári koncerten érkezik a kultikus death metal hármas
Stereo MC´s a ´90-es évek ikonja újra Budapesten
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 shallov    kihajolni veszélyes    jamie chung    tombs    zöld darázs 3d    the trade    grain    the kooks    jazzanova    nevergreen    jurij    féktelen harag    petőfi rádió    biffy clyro    john cale    milarepa    budapest    mózes réka    vio-lence    jonny greenwood    volt fesztivál    lou reed    steve carrell    wien    rising sound  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!