hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2017. október 24. kedd   15:55
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Hegedűkurzus Pál István Szalonnával és Radics Ferenccel


  Klasszikus, népi és cigányprímás hegedű mesterkurzusok Budapesten 2017. október 30 - november 5. között kitüntetett hegedűművészek vezetésével
  
  A Violino Talentum tehetséggondozó ügynökség első ízben szervez hegedű mesterkurzusokat Budapesten klasszikus, népi és cigányprímás stílusokban, kifejezetten a magyar hegedűiskola hagyományainak megfelelően. A kurzusok résztevői olyan neves hegedűművészektől tanulhatnak, mint Balogh Ferenc és ifj. Lakatos György, valamint Pál István Szalonna, Gombai Tamás és Radics Ferenc. A kurzusoknak a Fonó Budai Zeneház és a Prima Primissima díjas Weiner Leó Zeneiskola adnak helyszínt.
  A klasszikus hegedű mesterkurzusra 2017. október 30-november 3. között kerül sor a Weiner Leó Zeneiskolában, a Liszt-díjat nyert és a Nemzeti Filharmonikusok tagja, Balogh Ferenc hegedűművész, valamint a 2013-as nemzetközi American Protégé verseny első helyezettje és a Bartók Béla Zeneiskola tanára, a kiváló hegedűvirtuóz ifj. Lakatos György vezetésével. A népi és cigányprímás mesterkurzusok november 3-4. között kerülnek megrendezésre a Fonó Budai Zeneházban, melyeket Pál István Szalonna, Gombai Tamás és Radics Ferenc vezetésével tartanak. Pál István Szalonna Liszt Ferenc-díjas és a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével kitüntetett népzenész. A Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője. Radics Ferenc a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett prímás, a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezetője. Gombai Tamás Artisjus-díjas és a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével kitüntetett népzenész, a Liszt Ferenc Zeneakadémia népzenei tanszékének tanára.
  A klasszikus, népi és cigányprímás hegedű mesterkurzusokra a www.violino.hu oldalon, 2017. október 25-ig lehet jelentkezni. Olyan fiatal hegedűnövendékek jelentkezését várják, akik magabiztos középhaladó szinten hegedülnek az általuk választott stílusban és ezt egy beküldött hang- vagy videofelvétel alapján tudják igazolni. A mesterkurzusok honlapon feltüntetett díja tartalmazza a részvételt a csoportos és egyéni oktatásokon, a zongorakíséretet/zenekari kíséretet, illetve a gyakorlási lehetőséget, valamint egyszeri meleg étkezést és két kávészünetet is. A klasszikus hegedű mesterkurzus november 3-án a tanárok és a kurzuson részt vett tanítványok koncertjével zárul. A népi és cigányprímás mesterkurzuson résztvevők november 4-én kapnak fellépési lehetőséget Szalonna és Bandája kíséretével a Fonó Budai Zeneházban.
  
  A Violino Talentum megalapításakor azzal a céllal kezdett foglalkozni a hegedűvel, hogy a magyar hegedűiskola örökségét továbbvigye, menedzsment szolgáltatást nyújtson és a legkiválóbbaktól való könnyen elérhető tanulás lehetőségét megteremtse a Kárpát-medencében a tehetséges fiatal zenészek számára. A hegedű csodálatos hangzásával méltán vált a zenei szórakoztatás egyik legalapvetőbb hangszerévé.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 perihelion    bikelinefest    tom felton    ensign    kárpátia    org4org    fővárosi nagycirkusz    nonverse    monolith    glen berger    kenneth branagh    battlecross    suhancos    mesevilág    sing sing    adimirion    tonmi lillman    galileo    tank    eta    csihar    antillectual    turbovirrasztók     amanda seyfried    virus  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!