hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2017. október 10. kedd   19:15
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ben Mandelson kapta az első Budapest Ritmo díjat


  A Budapest Ritmo, Közép- és Kelet Európa legnagyobb világzenei fesztiválja és szakmai fóruma olyan szakemberek tevékenységét díjazza minden évben, akik nemzetközi szinten és a térség világzenéjéért is sokat tettek.
  
  Az első díjat Ben Mandelson kapta, aki részt vett a műfaj elnevezésében, a WOMEX (World Music Expo) alapításában és maga is kiváló zenész. Kevesen tettek annyit a világzenéért, mint Mandelson: producerként, mentorként, vagy egyszerűen csak személyes jelenlétével és támogatásával számtalan zenész munkáját segítette. Szinte minden zenei stílust behatóan ismer, emellett különös kapcsolat köti Magyarországhoz és a magyar hagyományhoz. A Táncház Mozgalom lelkes követője, szenvedélyes doromb-játékos, és többek között a Söndörgő Tamburocket albumának producere, hazánk visszatérő vendége évtizedek óta.
  
  “Ben sosem kaphatott WOMEX díjat, hiszen mindig a díjazó szerepében volt - ha nem így lett volna, az elsők között járt volna neki. A Budapest Ritmo díjjal ezt a hiányt szeretnénk pótolni, és egyúttal kifejezni hálánkat a szenvedélyért, bölcsességért és alázatért, mellyel olyan sokunkat inspirált. Mint az első díjazott, Ben olyan magasra teszi a mércét, amit nehéz lesz a következő években megismételni”- mondta Weyer Balázs, a Budapest Ritmo Fesztivál programigazgatója.
  
  “Sosem kaptam semmilyen díjat életemben, még egy érmet sem az iskolában. Most meg kell változtatnom a világnézetemet. Mindig azt mondtam, hogy sosem kaptam díjat, erre tessék, soha többet nem mondhatok ilyet.” - mondta Ben Mandelson, miután a 2017-es Budapest Ritmo első koncertjén átvette az elismerést.
  
  A Budapest Ritmo díj egy egyszeri kiadású, személyre szabott bakelit lemez, amelyen a díjazotthoz személyesen kötődő zenekarok hallhatóak.
  
  A Budapest Ritmo világzenei fesztivál, showcase esemény, konferencia és szakmai fórum. Az öttagú showcase zsűri 2017-ben olyan nevemzetközi szakemberekből állt, mint Vitor Belho a Nordesia-tól, Chris Eckman a Glitterbeat kiadótól, Carlos Seixas a Sines Fesztiváltól, Jun-Lin Yeoh, a Rainforest World Music Festival művészeti vezetője és maga Ben Mandelson.
  
  A fesztivál fellépői között szerepel a Söndörgő & Amsterdam Klezmer Band, a Mokoomba, Chassol, Lura, az Amparanoia, Lajkó Félix és a VOŁOSI, Harcsa Veronika a Fanfara Tirana & a Transglobal Underground produkciójával, és további 25 művész.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. október 5.
Normandie + Our Last Night a Barba Negra Red Stage-en
2024. október 6.
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja (Papp László Budapest Sportaréna)
2024. október 9.
Sonata Arctica, Firewind, Serious Black: hármas lemezbemutató októberben
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Budapestre érkezik a MERITA-projekt Európa válogatott vonósnégyeseivel
Rekordszámú jelölés érkezett a Prima Primissima díjra
Négy magyar munka is díjat kapott a legrangosabb designversenyen
drMáriás - A belső emigráció képei
Megelevenedik a középkor Zsámbékon
26. Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál
„A Fonó nem a független szcéna egy kalandja, hanem maga a nemzeti kultúra”
Ismerd meg a színfalak mögötti világot! – Müpa Egyetemi Nap 2024
 kiemelt 
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
  
A svéd Imminence az alternatív metalcore műfajának egyik legmeghatározóbb szereplőjévé nőtte ki magát

Kísérletezős elektro-rock hyperpop-metallal keverve: Budapesten játszik a Blackout Problems és a Lake Malice
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025
IST IST: Light A Bigger Fire tour - Manchestertől a Dürer Kertig
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 nicko mcbrain    fish!    apey&the pea    the hives    pintér gábor    jena malone    winterfylleth    voltfolió    a vadon törvényei    a legszebb dolog    gwar    gogol bordello    diamondeyes    inferia    j. j. abrams    watch my dying    bridge & tunnel    fuck your pride    crest of darkness    iron maiden    the mahones    self deception    michael amott    expired passport     u.d.o.  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!