hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
magazin [pályázat]  2017. szeptember 14. csütörtök   04:37
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Megjelent az idei Előzenekari pályázat
Zenekaronként közel félmillió forintra lehet pályázni

  Megjelent a Cseh Tamás Program (CSTP) negyedik évadának legújabb pályázati felhívása: az Előzenekari alprogram keretében olyan együttesek pályázhatnak, akik koncertjeiken könnyűzenei és jazz műfajba besorolható, élőzenét szolgáltató előzenekarokat léptetnek fel. Benyújtási határidő: 2017. október 13.
  
  A Program negyedik évadának első kiírásai a vidéki, a fővárosi és határon túli koncerthelyszíneknek, illetve induló előadóknak szólnak. A pályázatokat augusztus 4-ig lehet benyújtani.
  
  Az NKA honlapján (www.nka.hu) megjelent a Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiuma által kiírt pályázat remek lehetőség azoknak a tehetséges, de még a karrierjük elején álló zenészeknek, akik a támogatásnak köszönhetően már befutott zenekarok nagyobb közönsége előtt léphetnek fel.
  
  A pályázatot azonban az úgynevezett főzenekaroknak kell benyújtaniuk: a kiíró azoknak a könnyűzenei műfajba besorolható együtteseknek, koncertszervezőknek a jelentkezését várja, akik az elmúlt két évben legalább ötven koncertet lebonyolítottak, ezeknek legalább a fele belépőjegyes volt, és ezeken a nézőszáma elérte vagy meghaladta a 150 főt. A zenekarok koncertenként maximum 400.000 Ft-ra pályázhatnak, melynek legalább 70%-a az előzenekar költségeit kell, hogy fedezze.
  
  A részletes pályázati kiírás megtalálható az NKA honlapján is. Pályázni is ezen a felületen keresztül, regisztrációt követően lehet.
  
  Benyújtási határidő: 2017. október 13. A 2018. január 1-től megvalósítandó koncertek és turnék támogatásáról várhatóan novemberben dönt az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiuma.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
2025. május 1.
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
 a rovat legfrissebb cikkei: 
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai
SopronFest: egy héten át ünnepel a Várkerület
A monumentális élmények éve - a Budapest Park a tizennegyedik évadban is tud újat mutatni
Túl a filmzenei koncerteken: unikális előadók találkoznak a színpadon
Levendula Piknik 3.0: újra izgalmas kollaborációk és zenei koncertek a Budapest Park színpadán
Paroles, paroles... címmel ad koncertet Vincze Lilla a MOM Kultban április 25-én
Csütörtökön indul a város egyik legszínesebb fesztiválja, a Budapest Ritmo
Május 12-én a Kobuciban mutatja be új verseskötetét az Elefánt frontembere, Szendrői Csaba
 kiemelt 
Better Lovers, 68 és a Greyhaven az Akváriumban
  
Az Every Time I Die romjain, a The Dillinger Escape Plan energiájával és a Fit For An Autopsy erejével született Better Lovers nemcsak papíron tűnik ígéretesnek, hanem élőben garantáltan minden várakozást felülmúl

Cattle Decapitation, Incantation, Skeletal Remains: nyári koncerten érkezik a kultikus death metal hármas
Stereo MC´s a ´90-es évek ikonja újra Budapesten
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sing sing    black anvil    sebastian bach    edward norton    she past away    mantra    escape the fate    southern comfort    sn1987a    leaner    heart in hand    a storm of light    paso    special providence    bárka színház    brad pitt    serious black    cain    péterfy bori és a love band    satyr    butch vig    deep inside    velvet underground    semi holsen    skindred  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!