hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2017. szeptember 4. hétfő   08:31
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Ghost: mégsem tekinthető szóló projektnek?


  Zajlik a per a Ghost frontember Tobias Forge és a korábbi zenésztársai között. A Simon Söderberg, Mauro Rubino, Henrik Palm és Martin Hjertsted névre hallgató tagok azt kifogásolták, hogy a Papa Emeritus álnév alatt megbújó Forge a lemezeladásokat és turnébevételeket nem megfelelően osztotta meg a tagok között. Forge azonban arra hivatkozik, hogy a Ghost tulajdonképpen egy szóló projekt, amiben minden egyes mozzanat az ő nevéhez kötődik, a többiek pedig pusztán helyettesíthető szereplők és velük nem volt semmi ilyesmi megállapodás.
  
  A korábbi tagok újabb közleménye szerint nem fedi az igazságot az, hogy a Ghost szóló projekt lenne. ´Forge nyilvánvalóan a zenekar fő dalszerzője volt, az ő szerepe volt a banda színházba illő front figurája, Papa Emeritus, ő volt az ügyvivő a zenekar üzleti ügyeiben és az üzleti problémák kezelésében. Azonban a Ghost körül zajló tevékenységek a tagok közös együttműködése volt - például döntéshozások a színpadi imázzsal kapcsolatban, részvétel az interjúkban és már csak abból a tényből adódóan is, hogy minden egyes tag bizonyos időnként részt vett a zenekar albumjainak, kislemezeinek felvételében, a közös turnékban, majdnem folyamatosan 2011 óta.´
  
  A tagok azt is szóvá tették, hogy a kérdéses 2010 és 2016-os évek folyamán Forge soha sem mondta, hogy a Ghost szóló projekt lenne: ´Épp ellenkezőleg! Tobias Forge mindig azt hangsúlyozta, hogy ez egy közreműködés minden tag között és megosztja a profitot akkor, amikor az üzlet profitábilis lesz. Az első alkalom, amikor Tobias Forge a menedzsmenten keresztül jelezte, hogy inkább bérzenészeknek tartja őket, mintsem teljes jogú tagnak, egy szerződéses ügy kapcsán került elő, 2016 áprilisában.´
  
  ´Az sem igaz, hogy Forge lenne egy személyben felelős a Ghost megalkotásáért és az anonimitáson és speciális színpadi megjelenés alapuló imázsért. Bár elismerik, hogy Forge volt a kezdeményező a Ghost zenekar megalkotásában, de a zenekar létrehozásában és a színpadi imázs kidolgozásában minden tag részt vett. Például Martin Persner (aki maga nem vesz részt a peres ügyben) tervezte a legtöbb öltözéket és ruhát, amit a banda a színpadon viselt (némelyiket Forge-dzsal együtt). Martin Persner, ugyancsak Forge-dzsal együtt, megtervezett néhány maszkot, amiket a tagok viseltek.
  Ugyancsak Martin Persner volt több szimbolika mögött, amit a Ghost használt az aktivitása során, például a Víz, Tűz. Levegő, Kvintesszencia szimbólumok esetében, csakúgy mint több album borító, póló dizájn, stb. esetében. A csapat más tagjai is, Persner-hez hasonlóan részt vettek a színpadi műsor fejlesztésében, setlist-ek, koreográfiák, fények, színpadi dekorációk és hasonlók tervezésében.´
  
  Az ex-tagok azt is nyilvánosságra hozták, hogy Papa Emeritus karaktere valójában Peter Hällje kreációja volt, Persner korábbi zenésztársáé, még a Ghost előtti időkből. Hällje sosem lépett fel mint Papa Emeritus, de engedélyt adott Persner-nek, hogy felhasználja a karaktert a formálódó új bandájában. ´Fontos tudni, hogy a Peter Hällje által adott engedély nem Tobias Forge-nak szólt, hanem Martin Persner-nek, hogy a Ghost-ban felhasználhassa.´
  
  A zenészek azt is felhozták, amikor 2011-ben az egyszerű céget üzleti vállalkozássá, kft-vé vagy kereskedelmi társasággá akarták formálni. ´Mivel Tobias Forge meggyőzte a többi tagot, hogy nincs idő közös szervezetként vagy közös vállalkozásként regisztrálni, úgy döntöttek, egy más Ghost modell alapján haladnak tovább Forge javaslata szerint és a banda által alkalmazott könyvelők szerint. A modell azon alapult, hogy cégein keresztül, illetve zenekarvezető mivoltában Tobias Forge gyűjti be a bevételeket és utalja a többieknek.´
  
  Forge állítása szerint a banda 2006-ban alakult, 4 évvel a debütalbum megjelenése előtt. A tagok szerint: ´A Ghost aktivitása 2010-ben kezdődött, amikor Simon Söderberg és Tobias Forge felvették a Ritual, Death Knell, Elisabeth és Prime Mover dalokat és Myspace-en közzétették. Ezt követte a Ghost első fellépése, ami 2010 október 23-án volt. A Ghost beindulása tehát a 2010-es évre tehető, nem 2006-ra.´
  
  A zenészek azt is tagadták, hogy fizetséget kaptak volna tőle. Helyette azt állították, hogy volt egy megállapodás a tagok között 2013-ban, hogy Simon Söderberg és Mauro Rubino rendszeres előleget kapnak a végső kifizetés előtt. Ennek mértéke 10,000 és 30,000 svéd korona (kb. $1250 - $3750) között mozgott, zenésztől függően. Ez megfelel 5,000 és 15,000 svéd korona ($625 - $1850) közötti rendszeres havi, adózott bevételnek. Plusz a tagok további juttatásokat kapnak a turnékon, hogy a napi megélhetési költségeiket fedezni tudják.
  
  A peres ügy ellenére az aktuális tagokkal a Ghost halad tovább, egyelőre épp stúdióban rögzítik az új nagylemezüket, ami a következő év elején várható.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. október 12.
DES ROCS, az alternatív rock fenegyereke, Budapestre érkezik
Zenélünk, hogy zenélhessünk
Fun Lovin’ Criminals - The Capistrano Tour 2024. - New York-i hip-hop, jazz, blues és rock keveréke egy kis Escobarral
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Újdonság a Within Silence-től – Megérkezett a Battle Hymn zenei videója
A Van Zant testvérpár új videóval jelentkezett, ez a Speak His Name
Megjelent a Dharma Guns pörgős új kislemeze, a M.I.D.L.I.F.E. Crisis
A Noahfinnce új dallal jelentkezett: Headcase
A Pure Obsessions és a Red Nights Európát hódítja meg a „Night Trilogy” harmadik részével
A sivatag és a fjordok találkozása a shoegaze világában - megérkezett SoftSun
A Powell-Payne feléleszti az AOR-t!
Hamarosan megérkezik a Sun And Sail Club új albuma
 kiemelt 
Soen: progresszív metal este a Dürer Kertben
  
Ősszel megjelent, Memorial című lemezét mutatja be október végén Budapesten a Soen

Future Palace: friss lemezét is bemutatja Budapesten a berlini post-hardcore csapat
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 posthum    octahed    war of ages    auróra    faithless    the spirit    sárkányvadászok    európai unió    jack    crowbar    dr. house    sebkha-chott    wall of sleep    tribute    kool and the gang    jaden smith    drone    irie maffia    martin lawrence    trigger the bloodshed    millenáris    hrutka róbert    liam neeson    vio-lence    rollins band  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!