beszámoló [koncert] 2017. augusztus 10. csütörtök 17:35
nincsen hozzászólás
szerző: MorelloNervosa, Beyond, Zinfield, Nucleanus 2017. augusztus 9, S8 Klub
A Stadionok megállónál található S8 klub már régóta a budapesti klubélet egyik fontos szereplőjévé vált. Bár ez a helyszín – méretei, adottságai miatt – nem a legelismertebb, nemzetközi hírű rock/metal produkciók vendégül látására alkalmas, azonban vérbeli underground bandák, amatőr formációk számára mégis jó megjelenési, koncertezési lehetőséget kínál. Mivel még a nyár folyamán is igen sűrű volt az S8 klub programtáblája, szerencsére a jelek szerint van erre igény.
Most azonban egy nemzetközi szinten is nevet szerzett zenekart sikerült a programjukra tűzni, mi több, egy kisebb minifesztivált is rittyentettek köréjük az augusztus 9-i napra. Nem másokat, mint a három hölgy által művelt thrash/death metal zenekart, a brazil Nervosa-t sikerült elcsábítani – biztos sokan örülnének, ha ez az elcsábítás a szó szoros értelmében történhetne, haha! A csinos hölgyek ugyanis a nagynevű Napalm Records istállójába tartoznak, második nagylemezük után egyre komolyabb médiafigyelem és turnélehetőségek nyíltak előttük. A brazilok még az év elején a Destruction társaságában jártak Magyarországon, tehát bátran mondhatjuk, hogy nem kis fegyvertény volt ez a koncert az S8 klub részéről.
A Nervosa-n kívül a Beyond, Zinfield, Needles, Antal, Nucleanus zenekarok is felléptek a mai estén, szóval zenében nem volt hiány, amiért az 1800 Ft-os belépő egészen nevetségesnek mondható. Én most jártam először az S8 klubban, így először még csak körbenéztem, benyomásokat szerezni a helyről.
Az S8 megközelítése kiváló, maga a klub nem túl nagy, két kisebb, szűkebb koncerthelység jelenti a lényegi részét, de a bárpult mellett csocsóasztal és más kikapcsolódási lehetőség is van. Kicsit a Rocktogon hangulatát idézi meg, szóval koncertek hiányában, még egy könnyed haveri italozós, csocsózós, beszélgetős összejövetelre is tökéletesen alkalmas. Különösen nagyra értékeltem, hogy még csapolt sörként is a Csíki Székely Sört töltik a szomjazóknak, így kell tettekkel is egy hazai márkát támogatni! Az árak szintén teljesen racionálisak voltak.
Egyedüli probléma, ami később a koncertek élvezhetőségét is nagyban befolyásolta, hogy a termek szellőzése nincs igazán jól megoldva. Így egy idő után, pláne nagyobb létszám esetén mindenkiről ömlött a víz a színpad mindkét oldalán, a hőség és a páratartalom szinte elviselhetetlen volt.
Elsőként az elég gázos nevű Nucleanus lépett a színpadra. Mivel saját elmondásuk szerint ők amolyan grindcore-os, death-es extrém metalban utaznak, ezen műfaj követelményei közé viszont teljesen jól elfér egy ilyen elcseszett zenekarnév. Mondjuk grindcore mint olyan, inkább csak nyomokban volt jelen a zenéjükben, a blastbeat-es, szegelős őrléseknél, sok helyütt inkább amolyan tuka-tukás thrash-es, death-es tempókkal operáltak.
Voltak egészen jól eltalált témáik, olykor még a gitáros és a basszer is hangszert cserélt, de az eléggé statikus, kissé esetlen színpadi kiállásuk miatt azért az amatőrizmus még bőven átsütött a produkciójukon. De nincs ezzel semmi baj, nem is kell óriási elvárásokat táplálni, első zenekarként, felvezetésre tökéletesen alkalmasak voltak.
A másodikként érkező Zinfield zenekarról még sosem hallottam, de a mai nap után mindenképpen utánajárok a munkásságuknak. Ők „modern népdalmetal” címkével illetik magukat, ami elsőre talán riasztóan hangzik, bár attól függ, kinek mit jelent ez a megnevezés. Én például a Dalriadát nagyon szeretem, így egy magyar népzenés, igényesebb folk metalos előadást is el tudtam volna fogadni.
A Zinfield esetében viszont nem erről van szó, náluk nyoma sincs síppal, dobbal, nádihegedűvel zajongó kecskebőrbe öltözött figuráknak (ja de, dob az van). Nem folk metalról van tehát szó, hanem vérbeli zúzós, döngölős, gitárszólózós modern metalzenéről, amibe ügyesen beleszőtték az olyan népdalok szövegeit és jellegzetes zenei motívumait, mint az Érik A Szőlő, Béreslegény, A Csitári Hegyek Alatt, Tavaszi Szél Vizet Áraszt, Hull A Szilva A Fáról, stb. Sőt, az se lepődjön meg, aki olykor egy-egy klasszikus Slayer, Pantera, Metallica, stb. témát vél belehallani a számokba.
A csapat nagyon jó érzékkel kombinálja ezeket a témákat, szinte észrevétlenül, zavaró kontraszt nélkül átúszva egyikből a másikba. Kifejezetten szórakoztató és nem mellesleg színvonalas produkciót, lelkes és intenzív színpadi munkát kaptunk tőlük.
Az énekes/gitáros egészen jól énekelt, pedig a még nem befutott dallamos énekes produkciók általában itt szoktak elvérezni. Itt-ott volt csak hamiskás, egyedül a kissé punkosabbra vett Tavaszi Szél Vizet Áraszt dallal szenvedett, itt szerintem nem tudták az éneket igazán jól színpadra vinni. Ettől eltekintve kiváló produkciót láthattunk, a szólógitáros srác pedig különösen ügyes volt.
Szóval aki a népdalmetal címke miatt elmenekülne, ne tegye! Itt amolyan fémesen zakatolós, a (régi) Depresszióhoz is hasonlító zúzós, „mindenkiugrik” típusú zenei világra kell gondolni, ami abszolút működőképes élőben is. A srácok kommentárja szerint talán ők annyira nem illettek bele a mai felhozatalba, pedig a maguk thrash-es, riffelős módján egyáltalán nem voltak stílusidegenek.
Következett egy nagy öreg, a Beyond zenekar. Ők sok éves tetszhalotti állapotból éledtek újra, friss felállással. A régiek közül Parajdi Tamás (ének/gitár) és Zavarkó András (szólógitár) tartják a frontot, hozzájuk csatlakozott basszuson Bencze Gyula és a dobok mögött Kozma Zoltán. A Beyond tehát ismét koncertképes.
Talán kevesen tudják, de a Beyond a legelső thrash metal zenekarok között volt Magyarországon, így underground körökben akár legendásnak is mondhatók. Pedig a sztorijuk közel sem mondható sikertörténetnek. A korai Kreator nyomvonalán haladó, ´80-as évekbeli thrash-es nótáikat sokan szerették annak idején, aztán 1994-ben, amikor végre komolyan vehető kiadóhoz és lemezfelvételi lehetőséghez jutottak, elmentek egy bizarrabb, dallamosabb, rappelősebb (!) irányba, ami aztán szépen földbe is állította a zenekart. Amikor sok évvel később újra összeálltak, kiadtak néhány ismét thrash-esebb lemezt, amelyek a korai nyers zúzások helyett inkább megfontoltabb, Metallicás vonásokat mutattak, de igazán befutniuk sosem sikerült.
Ma már persze kevesen emlékeznek rájuk, nekem is valami 10 évvel ezelőtti távlat dereng, amikor láttam őket élőben, de azóta semmi. Most tehát egy új bemutatkozás volt ez számukra egy fiatal közönség előtt, és igyekeztek nem szégyenben maradni egy olyan intenzív zenekar előtt, mint a Nervosa.
Elsősorban az angol nyelvű nótáit játszotta a csapat, az este szelleméhez méltó thrash-es tételeket. Nyilván nem voltak és nem is lesznek ezek soha generációs slágerek, de teljesen élvezetes, intenzív koncertet láthattunk tőlünk.
Egyedül Para angol kiejtése az, ami borzasztóan gyenge. Ha ezeket a dalokat műsoron akarják tartani, érdemes lenne a kiejtést fejleszteni. Az viszont meglepő volt, hogy a basszusgitárosnak mennyire jó hangja van – a vokáloknál még jobban is énekelt, mint Para. Néha azért nyikorog egy olyan régi gépezet, mint az övék, mert olykor eléggé szétesett a zene, az előttük és utánuk játszó formációk jóval feszesebben nyomták.
A közönség mindenesetre jól szórakozott és értékelte a hallottakat, ez a lényeg. Emlékeztetőül azért eljátszottak egy számot a rap/metalos korszakukból, mégpedig az Innom Kell című tételt. Az a helyzet, hogy akármennyire is szánják-bánják és legszívesebben töröltetnék mindenki memóriájából ezt az időszakot, se a zene, se a rapelős részek nem voltak vállalhatatlanok – csak a primitív szövegi részekért kár. De hogy mindenkinek helyreálljon a lelki békéje, zárásként egy ősrégi, zúzós nótájukat vették elő, ezzel búcsúztak.
A másik teremben is voltak még párhuzamos koncertek, de a Needles és az Antal előadását már képtelen voltam végigkísérni. A Nervosa-t viszont olyannyira nagy érdeklődés fogadta, hogy szinte megtelt a koncertterem. Ennek megfelelően a friss levegő egyre kevesebb, a hőfok azonban egyre nagyobb lett. A csajok hosszadalmasan próbálkoztak a beállással és sehogy sem tudták megértetni magukat a hangtechnikussal. Fernanda Lira arcán már látszott, hogy rettenetesen mérges, de azért nagy nehezen el tudták kezdeni a koncertjüket.
Az énekes/basszer hölgy persze szabadkozott a késésért, viszont a közönség lelkesedését ordas zúzással hálálták meg. Ezeknek a brazil zenekaroknak valahogy ösztönösen a vérükben van a thrash és death metal jól adagolt kombinációja, amit a Nervosa is művel. Még ha lemezen a számaik nem is mondhatók kifejezetten különlegesnek, élőben nagyon is működik mindez. Bizonyította ezt a folyamatosan forrongó nézőtér.
A koncerten természetesen életművük legjobb pillanatait vették elő, mint a Hypocrisy, Arrogance, Surrounded By Serpents, Death!, Hostages, Masked Betrayer, Intolerance Means War, Into Moshpit. Azonban nem tudtak szó nélkül elmenni a folyamatosan gyengélkedő hangzás mellett. Kifelé egyébként jól szólt minden, de se Fernanda, se a dobos Luana Dametto nem hallott semmit a kontrollokban. Volt, amikor le is kellett állniuk és Fernanda gyakorlatilag könyörögve rimánkodott a hangtechnikusnak, hogy valamit intézkedjen, mert ők a lelküket is próbálják kiadni, de egyszerűen élvezhetetlen számukra a megszólalás.
A pofa viszont vagy a fülén ült, vagy nem értett rendesen angolul, mert semmilyen próbálkozás nem vezetett érdemi eredményre, így már a végén Fernandáék is nagyokat legyintettek és inkább tolták tovább.
A közönséget nem zavarták az ilyen fennakadások, ők továbbra is fennhangon éltették a zenekart és alapos zúzással fogadták az újabb és újabb thrash/death metal csapásokat. A csajok kitettek magukért, Fernanda többször is kiállt a színpad előterébe és őrült grimaszokkal hergelte a rajongókat. Ők tényleg megtettek minden tőlük telhetőt és egy kőkemény, élvezetes thrash bulival szolgálták ki a ma megjelenteket.
A körülményekért sűrűn szabadkoztak, hogy ilyen még velük nem történt és sajnos nem csak rajtuk múlik, hogy tökéletesen alakuljon a koncertélmény. A közönséget viszont nem kellett meggyőzni, szemmel láthatóan senki nem távozott csalódottan. A Nervosa vége felé azonban már nagyjából lepkehálóval kellett fogni a teremben az oxigén atomokat, szó szerint a kifulladásig bulizott mindenki.
17:35
