hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2004. június 9. szerda   15:49
nincsen hozzászólás

szerző: kishell
Eleven Hold, Kispál és a borz, Tankcsapda
2004 április 10, Székesfehérvár

  Kissé késve érkeztem meg a fehérvári KÖFÉM SC sportcsarnokába, ahol az Eleven Hold, a Kispál és a Borz és a Tankcsapda készült közös húsvéti fellépésére.
  
  A helyszínt nem volt könnyű meglelni, nem szolgáltak előre túl sok információval. Megérkezve könnyen megállapíthattam, a közönség nagy része a Tankcsapda rajongótáborából érkezett. Hosszú sor kígyózott a bejárat előtt. Elkértem a tavalyi Zenei Napokra nyomtatott - ám ezek szerint még mindig aktuális - karszalagot (a bejutásért hatalmas köszönet az Eleven Holdnak!), és elindultam befelé. Odabenn az Eleven Hold állt színpadon, mindkét nagylemezről válogattak a zenemenü összeállításakor, a második, Leszálltunk, hogy felférj című korong dalai álltak túlsúlyban. Itt volt szerencsém először találkozni a Párna mélyén című maxin nemrég megjelent, és a kislemez címadó dalául szolgáló, új, hegedűvel kiegészített számukkal is, ami természetesen élőben éppoly hiteles, mint a kiadványon.
  
  A hangosítással is meg voltam elégedve, egyedül a Kispálék előadásakor érzékeltem némi torzulást, de csak rövid időn át. Napék (ének - Eleven Hold) a színpadi performanszt ugyan nem emelték még csúcsszínvonalra, és sajnos nem is álltak tömegek a színpad előtt, annak, aki ismeri az Eleven Holdat, nagyon jól eshetet a közel másfél órás programot végighallgatni. A közönség passzivitásának valószínűleg legfőbb oka a korai koncertkezdés volt. Látni, hogyan élik át a zenészek azt, amit előadnak, engem teljesen behangolt egy kellemes estéhez.
  
  A (fehérvári vonatkozású) holdkórosok” szépérzékünket kellemesen borzongató hegedűvel ékesített grunge zenéje után kissé meglepett a szintén fehérvári Cadaveres de Tortugas metal koncertje, mai magában nagyszerűen hatott ugyan, de számomra kissé töréspontnak számított a programban. Náluk már nagy szerep jutott a színpadi előadásmódnak is, amit egy öt nagylemezes bandától igazán elvárhatunk. (Az első demo 1994-ben, az első nagylemez 97-ben jelent meg, tehát jelentős múltra tekinthetnek vissza) Az egyedi hangzás, amit talán a TribalMetalCore kifejezés takar leginkább, igazi színpadra termett zene, amit az energikus előadásmód tesz teljessé és tökéletes szórakozássá stagediverek számára. A zenekar különlegessége, hogy - Magyarországon egyedülállóan - két nyelven írják a szövegeiket, angolul és spanyolul.” áll a zenekari honlapon. Nagyon meggyőzőnek és hitelesnek találtam az előadásukat, mikor már a közönség nagyobb része hajlandó volt aktivizálni magát a nagyjából egyórányi előadás idejére. A C. d. T. műsorának zárultával észrevétlenül kezdett bepakolni a Kispál és a Borz, majd a tőlük megszokott hosszú hangosításpróba, hangszerbeállítás következett. Kispál (Kispál András gitár) szájában még nem égett a cigaretta, mikor Lecsóval (gitár - állandó vendég) végigpróbálták a gitárokat, Dióssy D. Ákos őrült hajviselettel és hihetetlen profizmust mutatva segítette a keverőpult beállítását. Végre befutott Lovasi (Lovasi András ének, basszgitár), rövid konferansz után a húrok közé csapott a zenekar.

  Rögtön a legutóbbi Turisták bárhol lemez egy dalával indítottak, az Etetés című szerzemény szólalt meg. Meglepődtem, hogy még mindig a tavalyi programot játszák, meg is kérdeztem a koncert után Lovasit, hogy miért eme változatlanság, amire azt mondta, minek csináljuk mást, ha ez bejön?
  
   Erre a tavaly nyári programra példa a Kicsit feldobbal kezdődő, majd az Őrjárattal és a Napos oldallal záró hármasblokk és az ugyanígy, gyors átmenettel, mintegy egy számba beledolgozott Szeretek, szeretek, az Űrturista és Hang és fény nem maradhatott ki. Hasonlóan a felturbózott, és így egyik önmagát kedvencemmé kinövő Apa, anya és a kígyó című rockballada. Lovasitól szokatlanul kevés átvezető szöveg hangzott el. Nagyon megdobogtatta a szívem, hogy a közönség szinte percenként egyszerre üvöltötte a látványosan szerény Lecsónak, hogy Lecsó, Te vagy az Isten!”, PUF”, és, hogy Pál Utcai Fiúk”. A Hang és fény hosszú szólóját Kispál annyira szépen vezette végig, hogy nekem ott az első sorban összeszorult torkom és szívem, nem is tudom, örülni, vagy bánkódni kell-e afelett, hogy ez a szóló sosem szól kétszer ugyanúgy.
  
  Különösen tetszett, hogy a Csapda rajongóival együtt élvezhettem végig ezt a koncertet, és a zenekari utóhang is kedvező volt, ahogy azt Májk (Michael Zwecker dobok) írta a zenekari honlapon: Nagyon jó volt a hangulat, és jól éreztünk magunkat. Nekem tetszett, hogy sok „tanker” volt a kőzönségben: szeretik a rockot, és az jó. Rendes scrácok a Lukácsék. () Nem szép dolog () lenézni a feketében öltözöttek. Embert kell látni, nem ruhát. Nem tudom szépen mondani magyarul, de az a lényeg, hogy nem mindegy, hogy ki melyik divatot követi?”
  
  Feltűnt, hogy Kispál az általam eddig látottakhoz képest jobb kedvűnek tűnt. Amíg koncert után Lovira vártam, odajött hozzám Kispál, majd fapofával keményen megkérdezte tőlem: Beléd kössek?!”, aztán nevetve bevitt az öltözőbe, ahol meglepődtem, mennyire barátként beszélgetett a kétszeres (Emerton és Artisjus) Év DalszövegírójaLukács László (Tankcsapda énekes-gitárosa) és Lovasi. Már előtte összefutottam a Tankcsapda gitárosával, Cseresznyével is, de ott bent mégis meglepő volt, hogy ott állt előttem Lukács Laci. Ettől az érzéstől aztán megrészegülve hebegtem-habogtam. Persze, új dalok folyamatosan születnek”, és mostanában új lemezzel nem készülnek, de természetesen állandóan járják az országot és koncerteznek. A díjairól nem akart semmit elmondani, kérdésemre, hogy ez csak az új lemez kapcsán volt aktuális, vagy az egész életműre kapta, csak annyit mondott: Ezt tőlük kéne megkérdezni.[Attól akitől kapta]”. Már régebben feltűnt, hogy a Tankcsapda mindig azt nyilatkozza, hogy igen, ez eddig a legjobb klip/dal/lemez Hát igen, mindig a legújabb a legjobb.”

  Miután Lovasi megdicsérte Lukács pólóját, azt mondta, hogy már kész felvételen van kb. kilenc új kispál dal, és az új lemez elkészítéséhez nem is vonul stúdióba a zenekar, afféle házi felvétel lesz. Ebben a pillanatban megszólalt a telefonom, rohannom kellett kifelé. A biztonsági embernek külön köszönet, mivel elvileg tilos volt bárkinek a kordon mögé bemennie, és kevés könyörgés után mégis beengedett.
  
   Kint átugrottam a kordont és ebben a pillanatban megszólalt mögöttem a Tankcsapda zenéje. Ők sem készültek nagyon új programmal, az újra kiadott első, Baj van! című lemez dalait éppúgy hallhatta a közönség, mint az új lemez, az Élni vagy égni számait. Megszokott módon mókás átvezető szövegek hangzottak el, pl. Igaz, hogy ez a szombat is jó nap, mert ilyen sokan vagytok, én mégis azt szeretném, hogy inkább Legyen minden héten a péntek!”, vagy Tudjátok, mi nem szoktunk politizálni, de most mégis rákényszerülünk, ugyanis május elsejétől Jönnek a férgek!”. A Tankcsapdától megszokott módon dolgozott a szél- és füstgép, ami a jó fény-és hangtechnika mellett még jobb hangulatot varázsolt.
  
  A Húsvét örömére eljátszották nekünk a Bárány című dalt, csakúgy, mint a hasonlóan aktuális Mennyország touristot is, a Be vagyok rúgva igazi slágerdarabja pedig gondolom nem csak az én egyik személyes kedvencem. A hosszú koncert után nagyon sok ráadást játszottak, például egy gitárral adta elő Laci az Egyszerű dalt, ami remekül hangzott, és úgy éreztem, ez végre egy olyan este volt, amit minden jelenlevő élvezni tudott, ha csak kicsit is ott akart lenni.
  
  Igazából már a Kispálék alatt hatalmas volt a tömeg, de igazán akkor éreztem, milyen sokan is vagyunk, mikor az előadás végén felkapcsolták a világítást, és a lelátókon, a felső páholyban és a koncerttéren minden négyzetméteren embereket láttam.
  
  Boldogan hagytam el a csarnokot, és csak az tudta velem az örömet feledtetni, hogy az járt a fejemben, hogy egész éjjel stoppolhatok majd az úton, ha még hajnal előtt haza akarok jutni.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Eleven Hold

Tankcsapda

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Akik házibulit csaptak az MVM Dome-ban: a Depeche Mode
Suicidal Angels, Fusion Bomb, Crimson Fire
A Normandie lenyűgözte Budapestet a Dopamine turné keretében
Cattle Decapitation, Signs Of Swarm
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 amaranthe    protest the hero    sziládi mónika    natasha shneider    road    thaurorod    e-force    lost dreams    sonic syndicate    matthew vaughn    nightquest    heathen    periphery    them crooked vultures    jancsi és juliska    tower heist    eejit midget    donots    hawtwhore heights    dead poet society    soulmirror    cher    will ferrell    exciter    30 perc vagy annyi se  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!