hosting: Hunet


  cikkekfotók        
hírek   2017. augusztus 1. kedd   04:28
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
FUCK CANCER: jótékonysági összefogás és koncert


  Egy szó, amely kifejezi, hogy szükségünk van egymás támogatására, együttműködésére, segítségére. Különösen fontos ez a fogalom egy olyan szűk szubkultúra esetében, mint a hazai underground zenei közösség, amely már több esetben bizonyította, hogy össze tud állni egy-egy karitatív ügyért.
  
  Sajnos, most újból szükség van az összetartásra. Az apropó ezúttal Zándoki András, a The Southern Oracle zenekar dobosának daganatos betegsége. A kezdő lépésen túl van, sikeres volt az első műtét, jelenleg kezelések előtt áll.
  
  Ez a koncert az ő megsegítésére szerveződik zenésztársai és barátai segítségével, ezért A BEVÉTEL TELJES ÖSSZEGÉT Andrisnak és családjának ajánljuk fel, hogy kicsit könnyítsünk a rájuk eső anyagi terheken, amivel egy ilyen betegség elleni harc együtt jár. A belépő megfizetése mellett lehetőség lesz egy külön perselybe plusz adományt is elhelyezni, amennyiben valaki úgy gondolná, hogy képes ilyen jellegű segítségre is.
  
  Mindemellett a TSO az alkalomra a Realpimp támogatásával egy pólót is kiakaszt a merchpultba, amelynek ára 3000 forint. Ha biztosan igényt tartok egy ilyen pólóra, akkor előrendelhetitek a tso@phoenixmusic.hu címen, aztán átvehetitek a koncerten. Ha valamilyen oknál fogva nem tudjátok átvenni a bulin, akkor postaköltség felszámolása mellett – előreutalás után – postázzuk nektek a koncert után.
  
  Néhány gondolat a fellépőkről: A fellépők sorát a minőségi, egyben pofátlan rockzenével köztudatba robbant Kies nyitja meg, akik egy különleges, akusztikus szettel állnak majd színpadra. A torzítós hangoskodás előtt hazánk két legtehetségesebb gitárhőse szólaltatja meg hangszerekei; Áron Andris (Apey & The Pea, Trillion) és Makó Dávid (The Devil´s Trade, HAW, Stereochrist) szólóprojektjeit hallgathatjátok meg.
  
  A Stubborn tagjairól köztudott, hogy szívesen segítenek különféle jótékony ügyeket legyen szó állatvédelemről, avagy jelen esetben felebaráti segítségről. Mivel a csapat a szóban forgó hét végén nagykoncertet ad az A38-as hajón, az Apey & The Pea társaságába, ezért erre az alkalomra egy rövid, ám különleges feldolgozás dalcsokorral láthatjátok a srácokat.
  
  A „hangoskodást” a kazincbarcikai illetőségű Faminehill folytatja melodic hardcore/post-rock stílusban. Korábban egy próbateremen osztozott a TSO-val a Shell Beach, így nem lehetett kérdés, hogy a melodikus dallamokkal operáló banda is fellép a jótékonysági koncerten.
  
  Zándoki Andris a zenére tette fel az életét, ezért talán nem meglepő, hogy a TSO mellett más zenekarokban is megfordul. Így történt ez az Inhale Me esetében is, akiknél a tavalyi évben kezdett kisegítő dobosként, de ott ragadt a bandában, ezért természetesen a banda is a húrok közé csap.
  
  Amikor olvasták a Facebookon mi történt Andrissal a Romániai barátaink, a Diamonds Are Forever csapata eldöntötte, hogy, ha törik, ha szakad valahogy segíteni szeretnének, így kérdés nem fért hozzá, hogy eljönnek Budapestre játszani.
  
  Ha van a hazai undergorundban úgynevezett szupergorup, akkor a Jakab Zoli vezette Ghostchant mindenképpen annak számít. A zenekar nem koncertezik sokszor, de most nem volt kétséges, hogy színpadra fognak lépni.
  
  A The Southern Oracle beugró zenészekkel áll a közönség elé zenésztársuk megsegítése céljából, amely alkalomra egy új számot is írtak. A bandában megfordul Budai Béla (Moby Dick, Strength Of Will), Hámori Dávid (Fish!, Sunset) és a korábbi turnédobos Pándi Balázs, akit a banda Coldeater klipjéből is ismerhettek.
  
  Az estén fő fellépőként a Fish! szolgáltatja – 100 százalék hardpoppal – a talpalávalót.
  
  2017 Szeptember 28. 16:00
  Budapest, Dürer Kert / nagyterem
  Jótékony hozzájárulás: 1000Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. november 15.
The Rasmus: Weirdo Tour 2025 – Budapest is a listán!
Megérkezett az új Rasmus album! Novemberben koncert Budapesten
2025. november 16.
Magányos hatalmasok - Deafheaven, Portrayal of Guilt, Zeruel (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Annalynn új kislemezzel jelentkezik: „BIOS”
Devoid: harmadik nagylemez, címadó dal és hivatalos klip
Új dal, új lendület: megjelent a Wishing Well „March In The Dark” című száma
Mothica a SharpTone Recordsnál – megérkezett, az „Evergreen Misery”
Lake Drive a Hopeless Recordsnál – itt a „Tell Me All About It”
Melrose Avenue új balladával jelentkezett: „This Is The End”
Poppy bejelentette új albumát, az „Empty Hands”-t – megérkezett az első single: „Bruised Sky”
Crowen: nyers, brutális dal az új „Ember Wraith” kislemezen
 kiemelt 
Stoned Jesus & Wheel: Spring Equinox Tour 2026
  
Co-headline turné keretében tér vissza Budapestre a Dürer Kertbe 2026

A Depeche Mode dobosa is színpadra lép a 101 Hang Special Tribute koncerten
Jonathan Roy – a hokikapusból lett világsztár újra Budapesten
Annisokay: német metalcore hármas érkezik decemberben
Yann Tiersen szólókoncerttel tér vissza Budapestre- Az alkotó saját kisbuszán, kutyája társaságában turnézik
 friss hozzászólások 

Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 eva mendes    eros ramazzotti     halle berry    szerelem    born from pain    contour    ticketexpress    van canto    fezen fesztivál    john malkovich    gutenberg halott    stratovarius    v.i.v fesztivál    reflected    beyond    minimax    john malkovich    anna and the barbies    thy art is murder    heavy eyes    dark shadows    karácsony artúr    abracadabra    fran palermo    rosie huntington-whiteley  

r43
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!