Tegnap délután 3-tól hajnali 2-ig folyamatos volt a mötál, nem véletlenül ennyire hosszúak a korábbi hasábok. A mai nap rövidebb volt részemről, egyrészt borzasztóan elfáradtam az előző napokon és muszáj volt pihenni, másrészt ezen a napon csak néhány banda érdekelt igazán. Igaz, ezek olyan nevek voltak, mint a német thrash metal császárává előlépett Kreator, a Rage Against The Machine zenészeinek kooperációja két kultikus rapperrel Prophets Of Rage néven, valamint a metalvilág utolsó nagy durranása és egyedi hangzású sztárbandája, a System Of A Down.
A Kreator-ön még nem volt akkora tömeg, tulajdonképpen kényelmesen el lehetett férni. Ez valamelyest meglepett, ugyanis Mille Petrozzáék nagyon magas szinten tartják a lécet évek óta és azt nem is verik le az újabb és újabb lemezeikkel. Talán a mai napra kevesebb hithű thrasher jutott, de annyi baj legyen. Így is épp elegen voltunk, hogy élvezni tudjuk a Kreator műsorát.
A csapatnak év elején jelent meg a Gods Of Violence című albuma, és szokásukhoz híven ismét remek dalcsokorral örvendeztették meg a hallgatóságot. Immár egyre jobban elhatalmasodik rajtuk a svédes, göteborgos, melodikusab hangzás, de ez egyáltalán nem probléma, sőt!
A mai koncerten is főleg az ilyen hangulatú dalokat játszották, az utolsó néhány nagylemezre koncentrálva. Persze néhány nyersebb, oldschool nóta is helyet kapott. A káoszt a Hordes Of Chaos indította útjára, majd érkezett a Renewal album egyedüli képviselője, a Phobia. A Satan Is Real és a Gods Of Violence az új lemezt képviselte, a People Of The Lie pedig az 1990-es lemezt. A Total Death viszont totális meglepetésként jött az 1985-ös debütalbumról, az Endless Pain-ről, ezzel a régi rajongóknak kedveztek.
Innentől aztán a 2000-es évek melodikus tételei kerültek túlsúlyba a Phantom Antichrist, Fallen Brother, Enemy Of God, Hail To The Hordes, Civilization Collapse, Violent Revolution dalokkal. A végére a Pleasure To Kill jutott, ezzel a régi számmal tették teljessé a kört a nyers thrash metal és a kimunkált, melodikus irányvonal között.
Ahogy a dallistából is látszik, különösebben panaszkodni nincs okunk, mert igen erős programmal készült a német zenekar. Pirotechnika is volt, szóval a látványra szintén adtak. Mégsem volt igazán átütő ez a koncert. Ez talán annak köszönhető, hogy még világosban, este 8 óra körül lépett színpadra a csapat, a közönségből is inkább csak a keménymag indult be, szóval nem ők voltak a nap slágere. Másrészt a hangzás sem volt igazán jó, a gitárok, a harapós riffek szinte összefolytak masszaként a hangfalakban.
Egy erőteljesebb hangzással talán ütősebb bulit hozott volna össze a Kreator, egy csak róluk szóló klubkoncerten, „műértő” közönség előtt minden bizonnyal jobban megmutatkozik az erejük.
Sajnos a Rage Against The Machine újjáalakulós turnéjáról lemaradtam, ma pedig már ki tudja, van-e még esély eredeti felállással látni a rap metal valaha volt legfontosabb bandáját. Tom Morello, Tim Commerford és Brad Wilk azonban szerencsére nem nyugszik és a nem túlságosan termékeny banda elkezdett új zenéken dolgozni, mégpedig a Cypress Hill-ből ismert B-Real-lel és a Public Enemy-ből Chuck D-vel, a keverőasztal mögött pedig DJ Lord-dal.
Ez a formáció a Prophets Of Rage nevet kapta, ami egyrészről továbbviszi a RATM örökségét, másfelől mégiscsak egy új banda, amely új ízeket adhat a jellegzetessé vált zenei világuknak.
Mivel még csak egy EP-jük jött ki eddig (a teljes nagylemez idén várható), ezért elsősorban a RATM dalokkal turnéznak, megfűszerezve a rapperek előéletével is. Ennek megfelelően a Public Enemy-től a címadó/névadó Prophets Of Rage-dzsel indították útjára a koncertet, majd pedig a Testify, a Take The Power Back (huhh, micsoda ritkaság élőben!) és a Guerrilla Radio képviselte a RATM életművet.
Előkerült egy vadiúj dal is, amely majd a szeptemberben érkező teljes albumon lesz hallható, az Unfuck The World, az őrület pedig a Bombtrack-kel és a Public Enemy-s Fight The Power-rel folytatódott. A hangzás egészen jó volt, a zenészek munkáját remekül lehetett hallani, talán csak a rapperek hangja volt kissé hátra keverve.
Mondanom sem kell, mekkora élmény volt korunk egyik legegyénibb gitárosát, Tom Morellot látni játék közben, szemtől szemben látni, hogyan csiholja ki ezeket a hihetetlenül kreatív effekteket a gitárjából. Különösen tetszett, hogy bár ez a metal színtéren nem jellemző, ő sok esetben nem szolgaian játssza le a lemezről ismert szólóit, effektjeit, hanem olykor improvizál, betold még ide-oda pár izgalmas futamot. Háta mögött egy olyan bombabiztos ritmusszekcióval, mint a Commerford-Wilk páros, akiknek a játékában szintén ott vannak a magukkal ringató groove-ok, kiváló formációt alkotnak.
Míg a zenészek szusszantak egy kicsit, a két rapper lejött egészen a kordonhoz, és DJ Lord segítségével egy hip-hop egyveleggel kedveskedtek a közönségnek, amelyben a Hand On The Pump, Can´t Truss It, Insane In The Brain, Bring The Noise, Jump Around nótákat lehetett felismerni. A közönség jól fogadta ezeket a hip-hopos ritmusokat, mindenki átadta magát az önfeledt lüktetésnek. Különösen a House Of Pain klasszikusa izzította be a nézőteret, pláne hogy itt egyszerre felugrásra biztatták a közönséget B-Real-ék.
Az idillt Morello karcos riffje törte meg, a Sleep Now In The Fire-rel folytatódhatott tovább a tombolás. A végére még az Audioslave-es projektjük egyik emlékezetes dalának, a Cochise-nak az emlékezetes témáját is becsempészték. És ha már az Audioslave kapcsán szomorú aktualitás volt Chris Cornell emlékének adózni, egy szép tisztelgést is hallhattunk a Like A Stone dallal, amiben – a közönség óriási üdvrivalgása közepette – a System Of A Down énekes Serj Tankian ragadta magában a mikrofont.
Ezt a kooperációt már korábbi fellépéseken is előadták, és azokról sok olyan véleményt olvastam, miszerint Serj nagyon nem jól adta elő ezt a dalt. Nos, nem tudom akkor mi volt, de itt a Nova RockonSerj Tankian elsőrangúan tolmácsolta ezt az érzelmes nótát. Méltó tisztelgés volt ez Chris Cornell előtt.
Jöhettek ismét a zúzósabb számok, például a Know Your Enemy, vagy a The Party´s Over a Prophets Of Rage EP-ről. Nem maradhatott ki a RATM klasszikus Bullet In The Head sem, illetve elhangzott a How I Could Just Kill A Man is, amelyet mind a Cypress Hill, mind a RATM magáénak érezhet, így tökéletes választás volt. Morello itt egy duplanyakú gitáron szerepelt.
Már csak két klasszikus volt hátra, mindkettő a RATM időszakból. A Bulls On Parade és a basszusprobléma miatt nehezen induló Killing In The Name a hab volt a tortán ezen a legendásnak bátran mondható koncerten. Fantasztikus zenei teljesítményt és remek bulihangulatot prezentált nekünk a Prophets Of Rage, kiválóan reprezentálva a tagok különböző helyekről magukkal hozott zenei világát.
Azt nyilván látni kell, hogy a Prophets Of Rage nem egyenlő a Rage Against The Machine-nel. És mint ilyen, ez nem egy RATM buli volt és nem is ezt kell tőle várni. Így nem okozhat csalódást ez a fellépés, ellenkező elvárásokkal azonban megtörténhetne. Én is ezen a koncerten jöttem rá, hogy hiába állt itt is össze a Morello-Commerford-Wilk tengely, a RATM-hoz bizony elengedhetetlen Zack De La Rocha személyisége és színpadi jelenléte. B-Real és Chuck D is legendás rapperek, sőt ők is nagy mozgalmárok, ahogy a RATM-hoz az mindig is szervesen hozzátartozott, de azt a hangulatot nem bírják visszaadni, amit egy Rage Against The Machine koncerten érezni kell.
Ez egy jó előadás volt, de pont az a forradalom hiányzott mind a színpadon, mind a nézőtéren, amitől olyan vérforralóak voltak anno a RATM koncertjei. Az a lassan lopakodó, majd egyszer csak vulkánszerűen kitörő agresszió hiányzott itt, amelyet Zack annyira meggyőzően tudott előadni, hogy a végén már mindenki eksztázisban üvöltötte bele a világba, hogy „fuck you, I won´t do what you tell me!” Ez a forradalom jelenti a Rage Against The Machine-t, a Prophets Of Rage-ből ez ilyen mértékben nem jön át. Csak hogy egy kicsit hazabeszéljek, meg kell nézni a Subscribe zenekar RATM tribute-ját, na ők érzik igazán azt a hangulatot, amiről ezek a számok szólnak.
Mint mondtam, a Prophets Of Rage is egy aktívan politizáló csapat, szerencsére ezen a fellépésen nem vitték túlzásba a prédikálást. Mindössze Morello mutatott fel néha egy gitárjára ragasztott „Fuck Trump” feliratot, de ennyiben nagyjából kimerült a dolog. A vörös csillagos, sarló-kalapácsos baromságok persze elmaradhatatlan kellékek sajnos, de ezúttal legalább nem kellett a hidegvérű tömeggyilkos Che Guevara pofáját elviselni az erősítőn.
Nagyon könnyű az államokból (és pláne a gaz kizsákmányoló kapitalista Sony Music égisze alól, hahaha) nyomatni a komcsi bullshitet, nekünk Kelet-Európában tökéletesen elég a zenéjük, a vörös csillagos „humanizmust” már megkaptuk fél évszázadra, köszönjük...
Ha már forradalomról beszélünk, arra itt a System Of A Down, az utolsó zenei forradalmárja a metal világnak, a 2000-es évek és a mai fesztivál legfontosabb bandája. Természetesen elképesztő méretű közönség volt kíváncsi az előadásukra, a Rage koncertje után mindenki igyekezett megtalálni a helyét a színpad előtt. A System újra elkezdett koncertezni és remélhetőleg sikerül annyira felvenni a fonalat, hogy valósággá váljon a rebesgetett új lemez. Mindez még természetesen a jövő homályába vész, ma azokkal a dalokkal kellett megelégednünk, amiket az eddigi 5 nagylemezébe préselt bele a zenekar 1998 és 2005 között.
A társulat szinte egy pillanatot sem öregedett az elmúlt évtizedben! Ugyanolyan fizimiskával álltak a színpadra, ahogy 2005 környékén megszoktuk őket. Szinte elképzelhetetlen, hogy itt áll velünk szemben az egykedvűen, határozott mozdulatokkal ütő John Dolmayan, a kígyózó mozgású Shavo Odadjian, a legőrültebb tagként aposztrofálható, jellegzetes hangú Daron Malakian és a szintén összekeverhetetlen, hol agresszív, hol éteri énekhanggal rendelkező Serj Tankian. A 30-40-es generáció ismét tini lett egy kicsit, hiszen azokat a dalokat hallhattuk, amik anno tényleg generációs himnuszok voltak.
No és persze nem csak azokat. A System Of A Down egy óriási merítést tett a teljes életművéből, nagyjából 30 nóta erejéig! Ez nem túlzás, gyakorlatilag megszakítás és kommentár nélkül, egyhuzamban fűzte egymás után a dalokat a zenekar. Ez lehet, hogy valakinek zavaró volt, aki hiányolta az interakciót és az unalomig ismert „Hogy vagytok? HÖÖÖJ!!!” típusú felelgetést (mondjuk utóbbi pont elhangzott, de csak szigorúan egyszer Serj szájából). És mivel így mind a zenekar, mind a közönség teljes erejével a zenére tudott koncentrálni, nem volt ezzel gond.
Még olyan érzés sem merült fel, hogy valami flegmaságból, leszaromságból nem szólnak a közönséghez. A System tagjai mindig is fura karakterek, művészlelkek voltak, így szerintem senki sem élte meg ezt sértésként.
A monumentális műsort persze az élvezte ki igazán, aki nem csak egyszerű „csopszui System-es” (a System Of A Down válasza a „nátingelszmetörsz-Metallicásokra”), hanem akik vérbeli rajongók és kívül-belül ismerik a zenekar diszkográfiáját. Mert a slágerek mellett jó néhány csemegének mondható dal is előkerült, amiket az igazi fanok értékeltek igazán.
Soldier Side intro, Suite-Pee, Prison Song, Violent Pornography, Aerials, Mind, Mr. Jack, DDevil, Needles, Deer Dance, Radio/Video, Hypnotize, Dreaming, Pictures, Highway Song, Darts, Bounce, Suggestions, Psycho, Chop Suey!, Lost In Hollywood, Question!, Lonely Day, Kill Rock ´N Roll, B.Y.O.B., This Cocaine Makes Me Feel Like I´m On This Song, Roulette, Cigaro, Toxicity, Sugar. Kábé ilyen felsorolásszerűen ment végig maga a koncert is. Semmi szövegelés, csak egyik szám után a másik.
A listából látszik, hogy volt itt minden. Voltak igazi dúdolható, énekelhető, táncolható slágerek és voltak zavaros, őrült, skizofrén hangulatú támadások a hallójáratok ellen. Voltak zúzós, tombolós nóták és voltak lassú, éneklős, andalító pillanatok. Voltak rövid, 2-3 perces tételek és voltak 4-5 percet is meghaladó szerzemémyek. Mert ilyen szélsőséges, ellentétes, skizofrén zene ez a System Of Down. De épp ezért szeretjük őket.
Az előadás tulajdonképpen tökéletes volt, leszámítva a buli során többször is meginduló esőzést. Gyakorlatilag lemezminőségben adták vissza a dalokat. Daron is jól énekelt, én nagyon szeretem a hangját, de Serj ugyancsak maximális teljesítményt nyújtott. Az ő ezerszínű hangja és énekstílusa fontos jellemzője a System Of A Down-nak. Hol üvöltött, hol hörgött, hol fejhangon sipított, hol andalítóan énekelt. Remek volt.
A háttérben eközben eleinte nonfiguratív formák, később a koncert második felétől mindenféle társadalomkritikus jelenetek forogtak, amely szintén jellemző a System-re. Ezért az előadásért (és persze sok másikért) mindenképpen megérte a Nova Rock.
Bár az elején emlegettem néhány zavaró körülményt a fesztivál kapcsán, a végén is muszáj szóba hoznom néhányat. Egy ilyen letaglózó koncert után még sokáig pihegnek a lázban égő rajongók, egymás szavába vágva elevenítik fel lelkesen az elmúlt percek élményeit. Mások wc-re sietnek, esetleg ennének/innának valamit az egész estés bulizás után.
A biztonságiak azonban mindössze pár perccel a koncert után elkezdték határozottan kitessékelni a népet és fokozatosan lezárni először a színpad előtti teret, majd a kordonok utáni teret, majd lassanként az egész fesztiválterületet, italos/kajás standostól, vécéstől, mindenestől... Lányokat még a wc-n kopogtatva is kitessékeltek, az étlen-szomjan várakozókat is apránként elzavarták a standoktól.
Ez kérem micsoda!!?? Ez kinek az elmebeteg ötlete volt, hogy a koncert után szinte azonnal zavarjanak el mindenkit a területről, nem törődve még a vécézőkkel sem!? Bicskanyitogató! Sok mindenre számítottam egy fesztiválon, de ilyesmire végképp nem.
Mint említettem, végül csak az első 3 napon tudtam jelen lenni a Nova Rock fesztiválon, így részemről a System Of A Down volt az utolsó koncert ezen a rendezvényen. Pedig másnapra is lett volna még bőven kínálat, elég ha csak a Suicide Silence, Epica, Rancid, Hatebreed, Green Day, Sabaton és a különleges programmal készülő David Hasselhoff fellépését említjük. A nagyobb részüket viszont Magyarországon is viszonylag könnyen el lehet csípni, így különösebb fájdalmat nem jelentett a hiányuk.
Ez volt részemről a Nova Rock 2017. Hát, mit mondjak... A zenei programok elsőrangúak voltak. Ezekért az exkluzív koncertekért mindenképpen megérte a Miklóshalmára látogatás. A fent említett idegesítő körülmények miatt viszont a komfortérzetemet a NULLA alá tudnám elhelyezni, és akkor igen udvariasan és úriember módon fejeztem ki magam...
Sajnos egy ilyen nagy, sík, poros pusztaságon, árnyékot adó fák hiányában vannak olyan adottságok, amelyekkel nem lehet mit kezdeni. A Nova Rock azonban fontos fesztivállá vált Európa térképén, és mindez nem véletlen. Biztosak lehetünk benne, hogy jövőre is nagyon komoly felhozatallal fognak készülni.
06:00
