hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [fesztivál]  2017. június 20. kedd   10:02
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Nova Rock 2017 - 1. rész
2017. június 14-17, Nickelsdorf (Miklóshalma)

  Június 14 – szerda
  
  A Magyarország / Ausztria / Szlovákia határában fekvő Nova Rock fesztivál évről évre igen komoly felhozatallal vonzza a kemény zene rajongóit. Az idei esztendőben viszont több olyan, kifejezetten exkluzívnak mondható koncertet szerveztek le, ami egyszerűen a kihagyhatatlan kategóriába tartozott. Azt hiszem, ezt nem is kell ezt különösebben indokolni az olyan nevek esetében, mint a System Of A Down, a Rage Against The Machine utódzenekarnak mondható Prophets Of Rage, a Five Finger Death Punch, a Linkin Park, a Green Day, vagy a Steel Panther.
  De ha még hozzávesszük a búcsúturnéját játszó The Dillinger Escape Plant, valamint az Alter Bridge, In Flames, Slayer, Suicidal Tendencies (Dave Lombardo-val!), Mastodon, Kreator, Airbourne, Hatebreed, DevilDriver, Danko Jones, Gojira, Architects, Epica, Rancid, Good Charlotte, Suicide Silence zenekarokat, esetleg magát David Hasselhoff-ot, akkor még ezt is sikerül megfejelni. Egyszerűen letaglózó ez a felhozatal, és hogy mindezt Magyarország határában, jól megközelíthető módon sikerül elérni, az külön kihagyhatatlanná tette a rendezvényt.
  
  Jómagam már nem egy és nem két nyugat-európai fesztiválon voltam, Nova Rockra azonban most látogattam el először. Megmondom őszintén, volt bennem aggodalom, mert bár a zenei felhozatal mindig kiváló, a körülményekről és a helyszínről én még embertől jót nem hallottam. De komolyan! Egy óriási placc az egész fesztivál, árnyék semmi, mindent beterít a porfelhő, ha eső van, akkor pedig a sár. Így tényleg nehéz az embernek jól, komfortosan érezni magát.
  Legyünk túl a nehezén. A körülményekről szóló vélemények sajnos igazak. Aki Nova Rockra utazik, ne egy könnyed kikapcsolódásra, lazításra számítson, jó pár ütős koncert élvezete mellett. Itt bizony rövid úton borzasztóan idegesítő lesz a mindenfelé szálló por, az árnyékot adó fák hiánya, a nagy távolságok miatti körülményes közlekedés. A beengedés is rettentően nehézkes volt, nem igazán derült ki, melyik sor melyik, többedszerre sikerült csak beállni a helyes sorba. Pontos eligazítást persze senki sem tudott adni a személyzet tagjai közül.
  
  A távolságokkal is meggyűlt a látogatók baja. Nem csak a kemping/parkoló és a színpadok között, hanem még a fesztiválterületen belül is sokat kellett mászkálni. A sajtósoknak mondjuk pont volt egy gyors keresztút egyik nagyszínpadtól a másikig, de egyébként egy jó nagy kört kell megtenni minden egyes alkalommal.
  Az árusok, kajás/italos standok is úgy voltak elosztva, hogy még véletlenül se lehessen több dolgot megvenni egy helyen, mindenféle italhoz, ételhez külön-külön pulthoz kellett menni (amihez – mondanom sem kell – ismét zarándokolni kellett egy jót). Padok, ülőhely minimális, a nap ellen való védekezés szinte lehetetlen. Néhány paraván és a keverőpultok építményei jelentettek itt-ott mentsvárat.
  
  Azért hogy ne csak rosszat mondjak, a koncertek között mobil sörcsapként a közönségben járkáló úriemberek egészen briliáns ötletnek bizonyultak. Így még a szomjazóknak is meg lehetett tartani a nehézkesen kiharcolt pozíciót a küzdőtéren. A készpénzmentes, feltöltőkártyás megoldás is jól vizsgázott, mindössze a legelején volt borzasztó nehéz végigállni a sort, mert mindenki ekkor igényelte meg a kártyáját.
  Sajnos mindez alapvetően befolyásolta a komfortérzetemet a Nova Rockon, de a mindenhova befészkelődő por helyett próbáltam inkább a koncertekre fókuszálni. Végül is ezért jöttünk! Úgy alakult, hogy egyéb okok miatt csak az első 3 napon tudtam jelen lenni, így hát a beszámoló ezekről a fellépőkről fog szólni. Természetesen így sem teljes körű a kép, hiszen a rockzenén túl is mindenféle stílus képviseltette magát a Nova Rockon, engem viszont az ilyen-olyan elektronikus és szóló előadók, illetve a német nyelvterületen ismert sztárocskák a legcsekélyebb mértékben sem izgattak fel, így maradtam a keményebb zenéknél.
  
  A beengedési, belépőszerzési macerák miatt az Airbourne-ról sajnos sikerült teljes mértékben lemaradni. Sebaj, egyrészt láttam már őket nem egyszer, másrészt októberben úgyis jönnek hozzánk ismét, egy klubkoncert egyébként is jobban fekszik nekik. A Steel Panther-re is csak a vége felé sikerült becsatlakozni. A Mötley Crüe legjobb tanítványa természetesen a showműsorra helyezte a legnagyobb hangsúlyt, így a zenei program mellett a közönség szórakoztatását is komolyan vették.
  Mást ezen kívül nem nagyon, mert a Steel Panther mindig is híres volt a csípős öniróniájáról, a humoros körítésről. Ez mindenesetre szimpatikussá teszi őket, mert a glam rock és Mötley Crüe vonalra jellemző nagypofájú kivagyiság, az összeszedett csajok és felhasznált kábítószerek mennyiségével való nagyzolás számomra végtelenül irritáló. A Steel Panther-nél ugyanez megvan, de mivel ezeket jórészt önégetős sztorikra vagy egymás oltására használják fel, mégis könnyedebb hangulata van az egésznek, és szerintem a sztorik igazságtartalmát is jellemzően el kell osztani kettővel vagy hárommal...
  Hiába srácok, ti már nem az önfeledt ´80-as évekbe születettetek bele. A Mötley csúcsidőszakában hihetők voltak a legbetegebb sztorik is, a mai rocksztárocskák inkább már csak ácsingózhatnak a hasonló életvitelre.
  
  A Steel Panther egy korrekt glam rockos, heavy metalos produkciót adott elő, a stílus jellegzetes manírjaival, de mint mondtam, ez tőlük inkább humoros, mintsem véresen komoly. Jó előadást láthattunk mindegyik zenésztől, zeneileg nincs mibe belekötni. Talán csak a duma része lehetett volna kevesebb, mert ugyan jópofa volt, hogy mindent megtettek azért, hogy egymást zrikálhassák, de az 5-8 perc egymásnak feleselés helyett akár zenélhettek is volna.
  Nem maradhatott ki, hogy a koncert vége felé színpadra invitáljanak pár hölgyet, akik bájosan táncikáltak a nótára. Azért lássuk be, itt is kiütközött, hogy ez már csak amolyan kistérségi Mötley Crüe buli, hiszen egy ilyen koncerten a ´80-as években minden bizonnyal nehézbombázókkal adtak volna elő valami brutálisan erotikus színpadi showt. Most 2017-re már csak átlagos rajongólányok félszeg illegetése maradt a Steel Panther-es srácoknak.
  
  Az első napon talán a Five Finger Death Punch-ot vártam a legjobban. A fő fellépő ugyan a Linkin Park volt, de Chester-éknek gyakorlatilag csak a korai szerzeményeit szeretem, Báthory Zoliéknak pedig úgy tűnik, esélytelen egy magyarországi koncert. Így muszáj volt őket a Nova Rockon elcsípni.
  Úgy is fogalmazhattam volna, hogy muszáj őket elcsípni, amíg még egyáltalán létezik a csapat, és ez is teljesen igaz lenne. Valószínűleg sokak által ismert, hogy pont a két nappal ezelőtti hollandiai koncerten gurult el ismét az egyébként is meglehetősen labilis frontember, Ivan Moody gyógyszere. Olyannyira, hogy a pocsék produkció során gyakorlatilag a színpadon lépett ki a csapatból az énekes, és jelentette be, hogy ez volt az utolsó koncertje a zenekarral.
  Persze az ilyen hirtelen felindulásból tett kinyilatkoztatásokat mindig érdemes fenntartásokkal fogadni, hiszen ne feledjük el, ezen a szinten már kőkemény bizniszről van szó. Lekötött dátumokkal, szerződésekkel, kötelezettségekkel, kártérítésekkel... Bár a mostani és korábbi fiaskók után egy fabatkát sem adtam volna érte, hogy Moody-nak és a FFDP-nek lesz még közös jövője, azért abban az egyben bíztam, hogy legalább még a mai nap képes legyen egyetlen átkozott koncertet lenyomni az eredeti frontemberével a zenekar, aztán utána már mit bánom én, mi van...
  
  Nos, hát mégis pont erre a koncertre borult ki a bili, csordult túl a pohár, stb. Hiába minden remény, az első Lift Me Up című dalra mégis a holland bulin kisegítő Tommy Vext ugrott a mikrofon mögé és ott is maradt a koncert végéig. Szóval ez volt a vízválasztó, pont a Nova Rock, a rohadt életbe már!! És innentől nagyon meglepődnék, ha Moody-t valaha láthatnánk még a Five Finger Death Punch frontembereként.
  Ugyan a koncert közben is elmondták, hogy Ivan nincsen jó bőrben és hazautazott, illetve azóta tudni is lehet a hírekből, hogy az énekesnek ismét elvonóra van szüksége, de egy olyan szinten működő, professzionális zenekar, mint a FFDP, nem engedhet meg magának ilyen mértékű kiszámíthatatlanságot.
  Hiába bizonygatják Zoliék, hogy a rock & roll épp attól rock & roll, hogy ilyen kiszámíthatatlan és veszélyes üzem, valamint várják vissza Ivant, nem hinném, hogy innentől működne már vele a dolog. A most színpadon játszó csapat szemlátomást nyugodtabban és nagyobb odaadással tolta a nótákat, Tommy Vext pedig akár hosszú távon is jó választás lehet nekik.
  
  A Divine Heresy-ből és Westfield Massacre-ből ismert énekes teljesen jól prezentálta a FFDP nótákat, mind az üvöltős, mind a dallamos részeket tekintve. A program nem okozott komolyabb meglepetést, jött még a Never Enough, a Wash It All Away, a Got Your Six, a nagy közös énekléssel kísért Bad Company, a skizofrén hangulatú Jekyll And Hyde és az ordas pogózást és circle pit-eket eredményező Burn MF.
  A Wrong Side Of Heaven akusztikusan hangzott el, szintén eksztázisos közös énekléssel. Az előadás végére a Coming Down, az Under And Over It és a The Bleeding maradtak. A FFDP jó pár slágert kitermelt az eddigi 6 lemezes életműve során, így nyilván maradt némi hiányérzet, de a legfontosabb nóták azért mégis elhangzottak ma este.
  
  Különösen Báthory és a legutoljára csatlakozott Chris Kael basszer adtak bele mindent és játszottak látványosan. Utóbbi becsavarhatna még néhány füstölőt a csápszerű szakállába és onnantól bátran eljátszhatná Feketeszakáll kalózkapitányt. Igazi színpadi látványosság lenne. A csapatban Jason Hook felel a gitárszólókért, az ő játéka nem tetszett annyira, mert több szólót is elrontott a koncert folyamán.
  Összességében megérte látni a zenekart, még így Tommy Vext-tel is, de azért valahol mégis zavart, hogy Ivan Moody hangját mindössze a legutolsó számban, a The House Of The Rising Sun-ban hallhattuk. Azt is csak azért, mert ez volt a felvételről játszott outro...
  
  A Five Finger Death Punch sokak szemében közutálatnak örvend, sokan rágógumi ízűnek, tipikus amerikai módon mesterkélt, végtelenségig tökéletesre csiszolt bizniszbandaként tekintenek rájuk. Én nem igazán tartom valósnak ezeket a vádakat, de persze ízlések és pofonok. Jómagam szeretem a FFDP zenéjét. Egyesek lehet, hogy műmájerségnek, műkeménységnek értékelik az egészet, de szerintem igenis van dög, húzás, súlyosság a zenéjükben.
  Másrészt még ha sokan mesterkéltnek is látják őket, ez a csapat képes nagybetűs dalokat, slágereket írni, amelyek kivakarhatatlanok lesznek a fejekből és ösztönösen dúdolni kezdi őket az ember. Mindegyik nagylemezük bővelkedik a kiváló, emlékezetes nótákban, talán csak a The Wrong Side Of Heaven And The Righteous Side Of Hell második része lett egy kicsit B oldalas. Egy ilyen egyenletes életmű pedig megérdemli a sikert, én nem sajnálom ezt Zoliéktól.
  De ezúttal már a zenekar léte a tét (a hitelességüknek már valószínűleg amúgy is lőttek, legkésőbb a legutóbbi fejleményekkel) és innentől már nem engedhetnek meg maguknak olyan hibákat, amatőr húzásokat, amik az elmúlt napokban (és azt megelőzően is) történtek. A Five Finger Death Punch-nak össze kell kapnia magát. Moody a legjobb példa arra, miért is „kiváló” ötlet drogokhoz nyúlni, az ember jó eséllyel véglegesen elcseszte mind a saját karrierjét, mind – várhatóan – a saját életét. A Five Finger talán még mondható elveszettnek, ők még kiugorhatnak a leszállóágból, de ahhoz valamit gyökeresen változtatniuk kell.
  
  Mára még a Linkin Park volt hátra, nem meglepő módon óriási érdeklődéssel övezve. Ezen a napon még csak ez az egy fő színpad működött, emiatt gyakorlatilag az egész fesztivál egy helyen tömörült, ami a felvert pormennyiség (különösen a circle pit-ek idején) és a masszív tömeg miatt meglehetősen kényelmetlen volt.
  A csapatot igazából csak a „bakancslista” kipipálása céljából néztem meg, mert ugyan a debütáló Hybrid Theory-t annak idején kifejezetten szerettem és a mából nézve is megérdemelten lett a korai 2000-es évek egyik legfontosabb és legsikeresebb albuma, az utána lévő időszak már teljesen hidegen hagyott. A legfrissebb „művet” pedig inkább helyezzük el jól megérdemelt helyén. Hogy az a szemeteskosár vagy a Lomtár, az attól függ, hogy fizikai vagy elektronikus formátumról beszélünk-e...
  
  A Linkin Park mindentől függetlenül egy profi gépezett, tagjai profi előadók, szóval az nem volt kérdés, hogy látványos, grandiózus koncertet kapunk tőlük. Mégis, ha egy szóval kellene jellemeznem a Linkin Park produkcióját, az a hervasztó lenne. Pont az a dög, pont az a harapós megszólalás hiányzott, ami miatt megszerette és felkapta őket a rockvilág. Ez a bágyadt elektronikus, popzenés prüntyögés, ami manapság jellemzi őket, végtelenül semmitmondó volt sajnos.
  Pontosabban nem feltétlenül lett volna az, csak nem egy Nova Rocknak keresztelt fesztiválon. Az olyan tinik, akik Beyoncé és Zsüsztin Bieber után egy fokkal (de tényleg csak eggyel!) keményebb zenére vágynak, könnyen megtalálhatják a számításukat.
  
  Így az újabb szerzemények nem is fogtak meg, sőt szegény Brad Delson gitáros akár ki is mehetett volna sörért, annyira hangsúlytalan volt a gitár ezekben a frissebb dalokban. De ez még a megszakállasodott Rob Bourdon dobosra is igaz, mert az elektronikus effekteket sok helyütt dobgép színezte.
  A klasszikus értelemben vett frontember természetesen Chester Bennington volt, aki mindvégig jól énekelt (bár a koncert közepe felé mintha berekedt volna) és teljes mértékben belakta, uralta a színpadot. Egyszerű fekete ingében, jellegzetes testbeszédével ő adja ma is a Linkin Park legmarkánsabb karakterét.
  Mike Shinoda a legtöbb időt a billentyűk mögött töltötte, ahol énekelt is, de olykor előre jött és gitárt akasztott a nyakába, máskor pedig a rappelős vonalat képviselte a színpad előterében. Chesterrel ketten ők a legfontosabb arcai a Linkin Parknak, néha olyan érzésem volt, hogy a többiek akár lejátszóról is szólhatnának, az se zavarna sok vizet.
  
  A Talking To Myself, Burn It Down, The Catalyst, Wastelands dalok egyáltalán nem izgattak fel, míg a viszonylag hamar előszedett One Step Closer már végre úgy szólt, ahogy a Linkin Parknak mindig is szólnia kellene. Ez az az ultimate sláger, amely a csúcsra röpítette a zenekart, végre karcolt az a jellegzetes riff, végre Chester és Mike agresszív vokalizálása felpörgette a hangulatot. Nyilván sokan szeretik az újabb számokat is, de az kétségbevonhatatlan, hogy a Hybrid Theory nótái indítják be még ma is igazán a közönséget.
  Voltak életrevalóbb, voltak unalmasabb tételek, talán a Breaking The Habit a Meteora albumról volt az, ami ismét képes volt felrázni. Rögtön utána jött a Crawling, amit meglepő módon nem teljes „pompájában”, hanem akusztikusan adtak elő. Először nem tetszett ez a verzió, pont a méregfogát húzták ki a dalnak, de aztán mégis rájöttem, hogy megvan itt az átütő hangulat, igaz kicsit másként. Köszönhető mindez Chester-nek, aki a lelkét is kiénekelte.
  
  Még egy-két régi számot vártam és onnantól már úgy érezhettem, megkaptam azt, amiért jöttem. A Points Of Authority a Hybrid Theory-ról meglepetésként ért, az In The End természetesen elmaradhatatlan sláger, de működött még a Faint, a Numb és a Papercut is. Nekem ennyi elég volt. Elnézést a Linkin Park újabb rajongóitól, tudom, hogy számukra a későbbi dalok is megdobogtatják a szíveket, mi több, akár táncolásra is ingerelnek, de én magam ezeket a legcsekélyebb módon sem tudtam átérezni.
  Ezen a koncerten látszott, hogy már más közönségnek szól a Linkin Park, mint akiknek annak idején szólt. Ezzel egyébként nincs is semmi baj, de akkor innentől nincs is helyük egy rockfesztiválon. A csapat tökéletesen együtt van, mindenki tudta a dolgát, a fényeffektek pedig különösen sokat dobtak a látványon. A banda lendületlenül halad előre, a kérdés csak az, ténylegesen előremutató és értékelhető-e ez az irány? De ezt mindenki válaszolja meg maga.
  Hogy jó zenekar a Linkin Park? Igen. Hogy képesek látványos, nagyszabású koncertekre? Igen. Hogy amit ma csinálnak, az ellentétes mindennel, amiről a rock/metal zene szól és valaha is szólt? Igen. Köszönöm a figyelmet!
  
  2. nap
  3. nap


Kulcsszavak:
  nova rock     airbourne     steel panther     five finger death punch     linkin park 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Megérkezett a hivatalos Linkin Park közlemény Chester haláláról

Nova Rock 2017 - 3. rész

Nova Rock 2017 - 2. rész

Megtörtént az utolsó Five Finger Death Punch koncert Ivan Moody-val?

A Nova Rock underground fellépői

 programajánló: 
2017. október 27.
Anathema - The Optimist Tour 2017 - Durer kert (Dürer Kert - Budapest)
2017. október 28.
Brother Firetribe - Budapesten Emppu Vuorinent hard rock zenekara (Dürer Kert - Budapest)
Emppu Vuorinen Budapesten - Brother Firetribe (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Female Metal Voices 2017 (The Birthday Massacre, Sirenia, The Agonist, Xerosun, Antalgia)
Serious Black Magic world tour
Alestorm, Aether Realm, Troldhaugen
Avatarium, The Slayerking
Wintersun, Whispered, Black Therapy
Richie Kotzen
Amon Amarth, Sear Bliss
FEZEN 20
Nervosa, Beyond, Zinfield, Nucleanus
EFOTT 2017
Gojira, Omega Diatribe
Nova Rock 2017 - 3. rész
Nova Rock 2017 - 2. rész
 kiemelt 
Best of Michael Nyman
  
Michael Nyman Nagy-Britannia egyik legünnepeltebb zeneszerzője

Desszert Feszt - UNSANE
Testament, Annihilator, Death Angel a Barba Negra Klubban
Emppu Vuorinen Budapesten - Brother Firetribe
UDO bonusz ACCEPT dalokkal!
 friss hozzászólások 

Richie Kotzen (1)
Interjú Petrás Jánossal az Europica zenekar születéséről (2)
Dark Tranquillity, Nailed To Obscurity, Watch My Dying (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 tankcsapda    carnifex    the hellacopters    aborted    ben barnes    architect    eva longoria    pigs might fly    romanticbiodark    ben stiller    geezer butler    utazó rajziskola    boddah    trollech    mech    heboidophrenie    silent screams    war from a harlots mouth    kyuss    prostitute disfigurement    subsonica    hegyalja 2012    tirpunk    borgia    reason-x  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2017 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!