hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2017. június 8. csütörtök   04:21
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Mozduljunk ki!
A Park segíti a mozgássérült fiatalok szórakozását

  A Budapest Park is csatlakozott ahhoz az egyedülálló kezdeményezéshez, melynek célja, hogy a mozgássérült fiatalok közül mind többen át tudják élni a társas események, koncertek nyújtotta élményeket.
  
  A Mozduljunk ki! Egyesület a fogyatékossággal élőket aktív társadalmi életet élő fogyasztóként kezeli minden területen, az oktatáson, foglalkoztatáson át egészen a kikapcsolódásig, elkerülve a szükségtelen elkülönülést, vagyis a szegregációt. A tavalyi Szigeten sikeresen debütált program kiindulópontja volt, hogy a fogyatékossággal élő emberek társadalmi elfogadottságához és befogadásához nélkülözhetetlen, hogy a mozgássérültek és a nem fogyatékossággal élők találkozzanak, közös élményeket szerezzenek, melyekből merítkezve a későbbiekben közeledhetnek egymáshoz. Ez azonban a mozgássérültek számára - állapotuk miatt - szakmai segítség nélkül nem megvalósítható. A Mozduljunk ki! Egyesület ezen próbál segíteni úgy, hogy felkészített önkéntesek bevonásával nyújt megfelelő segítséget a szórakozni vágyó, segítséggel élő fiatalok számára. “A Budapest Park örömmel vesz részt olyan kezdeményezésben, ami segíti a fogyatékossággal élőket abban, hogy teljesebb életet élhessenek. Ehhez nyújtunk segítsége azzal, hogy támogatjuk a Mozduljunk ki! Egyesület szervezésében érkező kísérők ingyenes bejutását programjainkra” - mondta Kólya Dániel, a Park ügyvezetője.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
Közel 100 nyeremény vár gazdára az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
FolkAréna2024 - Minden Magyarok Tánca a 43. Országos Táncháztalálkozón
Ernelláék Kálmánéknál – színház és mozi a B32 Galériában
Jazzfest Budapest 2024
Al Di Meola Electric Band Budapesten
Tudatosság, vibrálás és színkavalkád
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the moon and the nightspirit    long play 33 1/3    muse    skálmöld    black spiders    persefone    rob de luca    chaos of disorder    at the drive-in    wakachuka    aceldama    truth and its burden    dystopia    zach galifianakis    zöld pardon    lo!    grieved    emancer    master boot record    rocktogon    love and other drugs    kultúra    danny barker    dead and divine    boston manor  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!