hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
film [filmszemle]  2004. június 3. csütörtök   15:16
nincsen hozzászólás

szerző: imeta
Barbárok a kapuk előtt
Hazai bemutató: 2004. június 3 .

  A tavalyi filmes megmérettetések alatt a Barbárok a kapuk előtt igen jól szerepelt, Cannes-ban a legjobb női szereplő, és a legjobb forgatókönyv díját, Amerikában pedig a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-t vihette haza.
  Mint általában az agyon dicsért filmekhez, ehhez is óvatosan közelítettem, igazából a tartalmáról sem olvastam semmit, gondoltam, ha „ennyire jó” legyen benne minden meglepetés.
  
  Talán ennek is köszönhető, hogy az első tíz percek (míg rájöttem a film műfajára, történetére, és megbarátkoztam a gondolattal, hogy a hófehér feliratok még mindig nehezen olvashatók világos háttér előtt), elég unalmasan teltek.
  Pontosabban, kaotikusan.
  
  Egy kórházban indul a történet, valahol, Kanadában, mondhatnánk ismerős környezetben. Szakadt falak, túlzsúfolt várók, pénztelenség. Úgy tűnik, az egészségügy nem csak mifelénk szorulna egy kis támogatásra.
  Az egyik szobában fekszik Rémy, a súlyos beteg történészprofesszor. Egyetlen fia egyenesen Londonból érkezik hozzá. Hiába tiltakozik a kéretlen látogatás miatt, a tékozló ifjú (amúgy multi-extra-milliomos üzletember) egyszer csak betoppan a szobájába, laptopjával, fiatal feleségével és minden régi sértettségével.
  
  Családi dráma- gondoltam rutinosan - az öreg haldoklik, mi meg nézhetjük a film végéig, ahogy marják egymást.
  Mégsem, a rendező Denys Arcand vált, az ifjú pedig anyja kérésére marad Kanadában és megígéri, mindent elkövet, hogy apja utolsó hónapjait kényelmesebbé tegye.
  
  Miközben kibérli a kórház egyik használaton kívüli szintjét és teljes renoválást rendel el, mindenféle átmenet nélkül, mintegy tv-a tv-ben, végignézhetünk egy rövid elemzést Amerika politikai helyzetével, a behatoló „barbárok” és szeptember 11.-vel kapcsolatban, ami annyira illik az eddigi felvezetéshez, mint mákos gubához a rántott csirke. (Rémy szobatársa egy nagyon buta arcú arab férfi, semmit se tesz, csak családja körében néz a kamerába. Elég erőltetett, ha utalás akart lenni)
  
  Mindegy, a rövid zavar kiküszöbölve, visszakapcsolhatunk, az ifjú folytatja pénzköltő hadjáratát apja megsegítésére.
  Összeszedi Rémy régi és egyben legjobb barátait (maguktól nem jöttek volna?), műholdas kapcsolatot teremt húgával, aki valahol az óceánt járja, majd egy orvos barátja tanácsára elindul hatásosabb fájdalomcsillapítót keresni, mint a morfium.
  
  Innentől a történet megtalálja végre igazi hangját, és minden letisztázódik: igen, ez egy film a halálról, az elmúlásról, a búcsúzásról, a számvetésekről, stb.
  Jönnek a barátok, szeretők és padtársak, mindegyik ugyanaz a generáció, ugyanazon nevetnek, ugyanazon sírnak. Ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy mi is.
  
  Kicsit olyan érzésem támadt, mintha belopóztam volna valakinek a negyven éves osztálytalálkozójára. Persze, ott az a jó kedélyű öregúr, szomorú, mégsem átélhető, csupa máz, meseszerű, filozofálgatással tálalva. Én feszengek, mert nem szeretem, mikor úgy tesznek, mintha mondanának valamit, közben üres frázispuffogtatás az egész.
  
  Aztán ezt is megmagyarázzák, mármint hogy én, huszonévesen miért feszengek a sötétben: mert még túl fiatal hozzá. Mondják ki az ítéletet a fejem felett, valóban, lehet, ez egyszerűen generációs probléma és szigorúbban kéne venni az alsó korhatárt. Erre a filmre mindenképp. Ha harminc év múlva eszembe jut, és újra megnézem, várhatóan már okosabb leszek.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

SPI

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Carte Rouge - Vörös térkép
Exhibition: Cézanne - Egy élet portréi - Portraits of a Life
Új, hivatalos előzetest és plakátot kapott Hajdu Szabolcs új filmje, a Kálmán-nap
Utaztál okosba’? Akkor nézd meg premier előtt a Kék Pelikant!
Pasolini hét - Az Élet trilógiája a Art+ Cinema-ban
Monty Python klasszikusok ismét a mozikban!
A dohánypajta
Történelem, társadalom, cukiság – ezek lesznek a JUNO11 Distribution tavaszi filmjei
Egy hónap múlva kezdődik a 14. Frankofón Filmnapok
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 péterfy bori & love band    wolf shaped clouds    keleti nyugalom    barátság extrákkal    andy serkis    rosie huntington-whiteley    dark vibes    jarolics tamás    exférj újratölve    female metal voices    hs7    evolution    máté bence    adimiron    bon jovi    max von sydow    gamma ray    silenus    a titánok harca    jane’s addiction    struggle for life    enrico rava    threat signal    wilhelm scream    kenneth branagh  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!