előzetes [koncert]  2017. május 11. csütörtök   17:26

nincsen hozzászólás

  Akivel Herbie Hancock és Wynton Marsalis is szívesen muzsikál, Ben Williams
  
  A fiatal jazzgeneráció egyik legtehetségesebb basszusgitárosa, a Washington D.C.-ben született Ben Williams saját együttese élén mutatkozik be Magyarországon, melyben vele egyívású, élvonalbeli amerikai sztárjelöltek szerepelnek.
  
  Új programjának, egyben második szerzői lemezének nem is lehetne találóbb címe: Coming of Age, vagyis “öregedés”, hirdeti a harmincat éppen csak betöltött muzsikus ironikusan, egyben jó alappal utal rá, hogy korát meghazudtolóan érett és sikeres. Pályájának óriási kezdőlökést adott, hogy megnyerte a legnagyobb hírű versenyt, a Monk Intézet által szervezetett 8 évvel ezelőtt, ekkor már ugyanis nem csak tehetséges bőgősként tekintettek rá, hanem a díjjal beteljesíthette élete első zenekarvezetői lemezét is, amin a basszusgitár mellett szerzőként is brillírozik. Már első lemeze is igen jó visszhangban részesült a szaksajtó részéről, és felkérései száma is egyre gyarapodott: bekerült Pat Metheny Unity nevű zenekarába. Az együttes új lemezének hála 2012-ben Williams is megkapta első Grammy-díját – nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy számítani lehet a folytatásra. Harminc éves korára Ben Williamst Methenyn kívül olyan híres zenekarvezetők hívták meg, mint Herbie Hancock, Wynton Marsalis, George Benson, Terence Blanchard, Roy Hargrove és Benny Golson. 2013-ban pedig ő lett a Downbeat folyóirat kritikusi szavazásán a legtehetségesebb bőgős.
  
  Saját együttese, a Sound Effect élén felvett második lemeze, a Coming of Age szinte mindent képes magába ötvözni, amitől a 2010-es években egy jazzlemez figyelemre érdemes: a dúdolható, de átgondolt melódiákat, a nagy mainstream elődök tiszteletét, a hip-hop és a Rhythm and Blues ritmusokat. A szaxofon szólista Marcus Strickland ugyancsak a fiatal amerikai élvonalat képviseli, a soul-együttesekben rutint szerzett, Berklee-n végzett Alex Wintz a régóta Williams kvartettjében játszó zseniális dobossal, John Davisszel együtt pedig ellenállhatatlan groove-ról gondoskodnak.
  
  Tagok:
  Marcus Strickland - szaxofon
  John Davis - dob
  Ben Williams - basszusgitár
  Alex Wintz - gitár
  
  A Koncertje jegyek válthatók a Get Closer Concerts weboldalán
  
  Bőgős a Capitoliumból
  Ben Williams életét a véletlenek, a tehetség és a szorgalom jellemzik és az is vitathatatlan tény, hogy a harminc esztendős zenész a kortárs jazz egyik legjobb zeneszerzője és bőgőse.
  Már az első találkozása a hangszerrel sem mindennapi történet. Édesanyja éveken át a jazz rajongó michigani John Conyers demokrata párti képviselő titkárságán dolgozott a Capitoliumban. Az iskolai nyári szünetre bevitte magával fiát a munkahelyére, ahol a hat éves, élénk gyerek a zegzugos hivatal egyik szobájában felfedezett egy nagy „fényes, fából készült dolgot”, amilyet akkor látott életében először. Kíváncsisága nem hagyta nyugodni, megpengette a négy vastag húrt és képzeletét megragadták az „alacsony frekvenciájú, dörmögő hangok”.
  Ben Williams családjában táncosok, énekesek, zenészek, festők találhatók. A szülői házban vagy közös zenélés folyt, vagy egész nap a 60-as és 70-es évek jazz, soul, gospel, R & B és hip-hop zenéit hallgatták. Bár zongorázni tanult, tinédzserkorának hősei, Prince és Michael Jackson hatására rock gitáros szeretett volna lenni, de a sors közbeszólt. A középiskolában túljelentkezés miatt nem vették fel a gitár osztályba, így jobb híján bőgőzni tanult. Már ekkor számtalan funky, R&B és gospel zenekarban játszott, de ismét történt valami, ami végleg megváltoztatta életét. Valaki a kezébe nyomott egy kazettát, rajta Miles Davis Kind of Blue és Charles Mingus Blues & Roots lemezének felvételeivel.
  Egy teljesen új és végzetesen izgalmas világ nyílt meg számára és egy életre elköteleződött a jazz és Miles Davis Quintet bőgősének, Paul Chambers játékának hallatán az akusztikus és elektromos basszusgitár mellett. „Ha játszom, akkor olyan rezgést érzek, mintha egy szellem lenne jelen, vagy egy másik ember érintését érezném. Ez olyan, mint táncolni valakivel. Ez a hangszer vonz. Ez meleg és mély hang, amely rezonál velem.”.
  
  A mindig nyitott, szorgalmas és alázatos zenész 2009-ben már magabiztosan lépett színpadra az életét alapvetően meghatározó Thelonious Monk Intézet nemzetközi jazz versenyén. Ott olyan bírákat győzött meg vitathatatlan tehetségéről, mint Ron Carter, Dave Holland, Charlie Haden, John Patitucci, Christian McBride és Robert Hurst. „Ez volt az egyik legcsodálatosabb élmény az életemben. Azt mondanám, az egész életem ennek az előkészítése volt.” – nyilatkozta a For Bass Player Only magazinnak.
  Az ezt követő évek már az elismertség jegyében telnek, szinte mindenkivel játszott, aki fontos és inspiráló ebben a szcénában, Pat Metheny zenekarával Grammy-díjas lesz, majd a rangos Concorde Jazz-nél, immár saját zenekarával a Sound Effecttel, két önálló albuma jelenik meg. „Kifinomult”, „korszerű”, „nyitott”, „bátor” jelzőket lehet olvasni leginkább lemezei kritikáiban, amelyeken szinte minden jelen van, ami hatást gyakorolt rá. A gospel, a hip-hop, James Brown, Miles Davis, Prince és a fúziós jazz hatását gyúrja egybe vonzó virtuozitással, élvezetesen, szellemesen, bevonva a zenébe a múltat, a jelent és hallgatókat.
  „Az a legjobb, ha valaki odajön hozzám, aki hallgatta a zenémet, és elénekli valamelyik dallamot. Brummogja a dallamot! Amikor a dallamok beragadnak az emberek fejébe, az a legjobb érzés a világon.”
  (Török Ferenc)

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: