szerző: MorelloLacuna Coil, Infected Rain 2017. május 7, A38
Elég régen járt már utoljára nálunk az olasz Lacuna Coil, és mivel közel s távol nem volt kilátásban egy újabb magyarországi koncert, így tavaly novemberben Bécsben néztük meg a Delirium című albumát promotáló társaságot, a memento szerint egy igencsak jól sikerült előadáson. Az akkori koncert zárógondolatát („Nem lenne rossz Magyarországon is egy próbát tenni. A mostani koncertteljesítményük alapján biztos vagyok benne, hogy emlékezetes bulival szolgálnának az olaszok.”) a Concerto tette magáévá, így év elején jött is az info, hogy Magyarországra, nevesül az A38 hajóra hozzák el az olasz brigádot. Bár még mindig a Delirium album van terítéken, de ez már egy másik turné, más előzenekarral. Így ezúttal már itthon ismételtem meg a koncertélményt, pontosabban nem is volt ez teljesen ismétlés, de erről később.
Talán néhányan meglepetéssel fogadták, hogy az A38 hajó lesz a helyszín, nem lesz-e vajon szűkös a terep a hosszú évek óta éhező Lacuna rajongók áradatának? Ha nem is lett fullos telt ház, azért igen tisztességesen megtelt a terem, szóval végső soron még pont megfelelő volt a hajó gyomrának mérete. Talán egy valamivel nagyobb klubban kényelmesebben fértünk volna el, de az A38 nagyobb közvetlensége és legendásan jó hangzása szerintem kárpótolt mindezért.
Továbbá a Lacuna Coil aktuális népszerűségéhez is megfelelő volt a helyszín. A gothic metal műfaj egyik fontos alapbandájaként 5-10 évvel ezelőtt talán nagyobb tömeget tudtak volna megmozgatni, viszont a gothic metal mai állapota és a Lacuna utóbbi éveinek olykor ellentmondásos megítélésű lemezei beállították őket egy olyan szintre, amely során már sosem lesznek egy csarnokokat megtöltő zenekar, de a népszerűségük klub szinten továbbra is töretlen marad.
Ezúttal a moldáviai származású Infected Rain-nel turnéztak, ez a párosítás pedig jól illett a mai Lacuna Coil-hoz. Christina Scabbiáék már bőven nem a nagyszoknyás, csipkés, gótikus romantikát vallják magukénak (igaz, ez régen sem volt kifejezetten jellemeztő rájuk), hanem modernebb, betonozósabb, ha úgy tetszik, Korn-os vagy Slipknot-os hatások itatják át az utóbbi néhány albumukat. Az Infected Rain szintén a modernebb fajta, hörgős/dallamos, breakdown-os zenei elemeket kombinálja, így még ha 10-15 évvel ezelőtt szentségtörőnek is tűnt volna egy ilyen turnékombináció, ma ez teljesen megfelelő párosítás volt.
Az öttagú moldáv csapat otthonosan mozgott az A38 deszkáin, látszott rajtuk, hogy van már rutinjuk koncertezés terén. Jól szóltak, ütöttek a horzsoló riffek, legnagyobb erősségük azonban mégis Lena Scissorhands énekesnőjük színpadi jelenléte volt. Ugyan ollókat nem láttunk a keze helyén, tetoválásokat viszont annál többet az egész testén. Amellett, hogy Lena igen szemrevaló, meggyőzően zúzott a deszkákon, továbbá jól hozta a modern metal zenékben rendszeresített hörgés/üvöltés és dallamos ének kombókat, bár az látszik, hogy nem utóbbi az igazi erőssége. Egy dolgot hiányoltam csak tőlük: kellettek volna olyan dalok, amelyek a fülében maradnak a hallgatónak, amelyeket muszáj még otthon is ronggyá hallgatni. Így is rendben volt a produkciójuk, de a slágerpotenciál még bennük van.
A Lacuna Coil-nak viszont vannak slágerei bőséggel és nem is meglepő, hogy a rajongók az új dalok mellett ezeket is szerették volna hallani a csapattól. Mind a tavalyi bécsi, mind a mostani buli során a Delirium album nótái voltak erős többségben, azonban a rajongók legnagyobb kedvencei sem maradtak ki a programból. Illetve a setlistet és a színpadképet is alakították a tavalyi eseményhez képest, így én sem éreztem azt, hogy kétszer ugyanazt a műsort kaptam volna.
Míg a bécsi koncert grandiózusabb, komolyabb színpadképet kapott, a mostani puritánabb volt, de ez jobban is illett ide az A38-ra. A hajón mindig egy speciális, közvetlen viszony és hangulat szállja meg a zenekarokat és a látogatókat, ami által mindig biztosított az óriási hangulatú koncertélmény.
Szerencsére ezúttal sem volt másként. A Lacuna Coil nótái erőteljesen, hatásosan dörrentek meg, amely különösen a vasbeton súlyú Delirium album tételeinél volt nyilvánvaló. A zenekar szokatlan arcfestésben, vagy úgy is mondhatnám, „talpig slipknotban” lépett a deszkákra. A Slipknot-os utánérzéshez a maszkszerű arcfestéseken túl a mocskos, összefirkált kényszerzubbonyok is hozzájárultak, amelyek szintén a Delirium album elmegyógyintézetes koncepcióját hivatottak képviselni. Marco-Coti Zelati basszer különösen jópofa volt, ő még az A38 logóját is felfestette a kobakjára, úgy tűnik bejött neki a hely.
Christina Scabbia is alkalmazkodott a a koncepcióhoz, őt sem ébenfekete hajjal, dögös fekete fűzőben vagy csinos ruhában láthattuk, hanem félhosszú, megtépázott frizurával és az elmaradhatatlan, kényszerzubbonyt mintázó ruhában. Persze Christina ettől még tudta, hogyan szerepeljen nagy átéléssel és szenvedéllyel a színpadon, úgyhogy a bizarr külsőségektől nem kellett megijedni. Nagyon jól énekelt mindvégig, talán egy kicsit túl sok visszhangot tettek a vokáljára, ami olykor szembetűnő volt. De ezt is be lehet tudni a delíriumos hangulatnak, egy kongó folyosójú ideggondozót képzelve magunk elé.
Az utolsó albumról az Ultima Ratio-val kezdtek, aztán máris jött egy régi nagy sláger, a Spellbound. A közönség legkésőbb ekkor már felvette a fonalat és a közös refréntől zengett az A38 hajó. A Die & Rise, Blood Tears Dust, Ghost In The Mist, My Demons, Downfall dalok között élesen szembetűnő volt, hogy olyan korábbi tételek, mint a tényleges gothic metalként aposztrofálható Heaven´s A Lie, vagy a már-már popos felhangokkal kecsegtető Trip The Darkness és Our Truth mennyire más szellemben fogantak.
A basszust a gyomrunkban, illetve a hajó miatt a talpunk alatt érző, súlyos modernkori zúzdák mellett ezek a könnyedebb tételek szinte andalítóan hatottak. De így együttesen alkotják a Lacuna Coil lényegét, a rajongók pedig ennek megfelelően nagy erővel vetették bele magukat hol a vad headbangelésbe, olykor pogózásba, hol a hangos közös éneklésekbe.
Óriásit ütött a Depeche Mode feldolgozásként elsütött Enjoy The Silence, ezt nincs ember a Földön, aki ne ismerné. Ezzel a tétellel tehát tévedni nem lehetett. A végére pedig a két utolsó album, a Broken Crown Halo és a Delirium néhány nótája, a Nothing Stands In Our Way, a Delirium, a Zombies és a The House Of Shame került.
A mai koncert után látható, hogy a Lacuna Coil fellépéseire igenis szükség van itthon. Sőt mi több, a szokásosan viszonylag sótlan osztrák közönség után a mai A38-os buli igazi népünnepély-számba ment. Ezt a zenekar is többször kifejezte a deszkákon, mind Christina Scabbia, mind a csapat másik motorja, Andrea Ferro sűrűn hálálkodott a magyar közönségnek.
Ismételjük csak át újra, bevált-e a novemberi írásom zárszava? „Nem lenne rossz Magyarországon is egy próbát tenni. A mostani koncertteljesítményük alapján biztos vagyok benne, hogy emlékezetes bulival szolgálnának az olaszok.” Igen, úgy vélem a koncert maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
23:28
