hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
hírek   2017. május 4. csütörtök   04:22
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
NAGY-SZÍN-PAD! 2017


  Idén már negyedik alkalommal indul a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös tehetségmutató versenye, a Nagy-Szín-Pad! Ezúttal nyolc zenekar és előadó - a Dope Calypso, a Jónás Vera Experiment, a Konyha, a Lóci játszik, a Mörk, Petruska, Sena és a The Qualitons - verseng a rendkívül rangos díjakért. A résztvevők kivétel nélkül meghívást kapnak a legnagyobb hazai fesztiválokra, a győztes a nagyszínpadokon szerepelhet, és az előadók közül valaki Magyarországot képviselheti a 2017-es Eurosonic Festivalon, Hollandiában. A koncertek online és a Petőfi TV-ben élőben is követhetők.
  
  A Nagy-Szín-Pad! célja, hogy már ismert, népszerű, rendszeresen koncertező, fesztiválokon szereplő és a Petőfi Rádió műsoraiban is gyakran jelenlévő zenekarokat, előadókat a jelenleginél jóval nagyobb ismertséghez segítsen. “A ‘tehetségmutató’ elnevezés nem véletlen: nem felfedezni kívánunk, hanem olyan művészeknek szeretnénk nagyobb teret engedni, akik mellett a közönség egy része már letette a voksát. Mi őket akarjuk megmutatni egy szélesebb rétegnek, mert az eddigi dalaik, koncertjeik alapján úgy gondoljuk, képesek lennének megállni a helyüket a legnagyobb hazai fesztiválok nagyszínpadain, és akár külföldön is.” - mondta Lobenwein Norbert, alapító-főszervező. “A Nagy-Szín-Pad! verseny, de kizárólag nyertesei vannak, hiszen minden résztvevője óriási lehetőségekhez jut, amelyek kihasználásával rövid időn belül új, magasabb szintre léphet” - tette hozzá Fülöp Zoltán, a másik főszervező.
  
  Az első Nagy-Szín-Pad!-ot 2014-ben a Mary PopKids, a másodikat 2015-ben az Ocho Macho, a harmadikat 2016-ban a Bohemian Betyars nyerte meg, de az előadók közül szinte mindenki kiemelkedő eredményeket ért el – elég, ha a Halott Pénz, az Ivan & the Parazol, a Szabó Balázs Bandája, a Soerii & Poolek, a The Biebers, a Margaret Island, a Middlemist Red, a Kelemen Kabátban, a Cloud 9+, a Turbo, a Run Over Dogs, a Bagossy Brothers Company, a Fran Palermo, Marge, vagy Deniz sikerszériájára gondolunk.
  
  Az elődöntő résztvevői meghívást kapnak a Sziget, a Telekom VOLT, a Strand Fesztivál és a MOL Nagyon Balaton rendezvényei mellett a Campus Fesztiválra és az Akvárium Klubba is.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 hanna    concrete    dilis    jeremy renner    haiti    falco    throwdown    the unknown    affliction    disco ensemble    metallica    vomitous    fajkusz    the poster boy    shallov    municipal waste    deák bárdos    norma jean    hierophant    bam margera    skore    nonverse    existance    the inspector cluzo    denzel washington  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!