hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2017. május 2. kedd   04:23
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Eluveitie és Amaranthe a Barba Negra színpadán


  Október 26-án közös turnéjával érkezik Budapestre az Eluveitie és az Amaranthe. Előbbi Evocation II című új lemezét mutatja be, mely legelőször az idei német Summer Breeze fesztiválon debütál majd.
  
  Az folk metalos svájci Eluveitie tavalyi fesztiválfellépése után idén ősszel tér vissza Magyarországra egy megszilárdult, megújult felállással. „Mindenekelőtt rettentően boldogok és hálásak vagyunk, hogy újra teljes a felállásunk (valójában több is, mint teljes), és hogy ilyen tehetséges zenészeket üdvözölhetünk a fedélzeten! Nem is lehetne jobban indítani egy új évet, igaz? 2017 a mi évünk lesz! Alig várjuk, hogy hamarosan stúdióban vonuljunk és befejezzük az Evocation II-t. Utána rögtön akcióba lendülünk majd a nyári fesztiválok színpadain. Üdv és minden jót!„ - nyilatkozta a zenekar még az év elején.
  
  Az Elize Ryd énekesnő vezette Amaranthe legutóbbi lemeze tavaly októberben Maximalism címmel az ultrasikeres 2014-es Massive Addictive lemez folytatásaként látott napivlágot. Ők szintén egy évvel később térnek vissza hozzánk, az Eluveitivel közös turnéjuk keretében. Az októberi buli az egyetlen hazai fellépése lesz mindkét zenekarnak, ráadásul korábban így együtt még nem voltak láthatóak, így igazán különleges este várható.
  A turné kiemelt vendége a szintén front csajos modern metal, post-hardcore vonalas holland The Charm The Fury!
  
  2017. október 26.
  Barba Negra Music Club
  
  Jegyek:
  early bird: 4999 Ft
  5999 Ft - 2017. október 25-ig
  6999 Ft - A koncert napján



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. szeptember 26.
Új lemezzel, énekessel kiegészülve tér vissza Vinnie Moore Budapestre
Miyavi: 4 év után újra Budapesten a szamuráj gitáros (Dürer Kert - Budapest)
2023. szeptember 30.
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Meshuggah: monumentális turnényitás Budapesten, az Avatar vendégszereplésével
Űrprogramot indít az Elefánt a Budapest Park évadzáróján
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
Annisokay: modern metalcore hármas élén, új dalokkal tér vissza a német csapat
Miyavi: 4 év után újra Budapesten a szamuráj gitáros
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
Újbuda Jazz Fesztivál – klasszikusoktól a kísérletekig: végtelen jazz a Fonóban
Dühös deathcore négyes októberben: Thy Art Is Murder, Fit For An Autopsy, Whitechapel és Spite a Barba Negrában
 kiemelt 
Meshuggah: monumentális turnényitás Budapesten, az Avatar vendégszereplésével
  
Március 7-én végre Budapesten is bemutatja legutóbbi lemezét a Meshuggah

Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
Annisokay: modern metalcore hármas élén, új dalokkal tér vissza a német csapat
Miyavi: 4 év után újra Budapesten a szamuráj gitáros
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
 friss hozzászólások 

Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 motörhand    dodheimsgard    the devil wears prada    thyrfing    hard charger    eleine    vályi péter    dog eat dog    2012    crushing caspars    csorna    hammer concerts    rob zombie    jonathan nolan    crowbar    hordes of chaos     2021. november 26.    die knappen    S X    the faceless    the exploited    barbers    neurosis    az emlékmás    ion dissonance  

r46
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!