hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
magazin [fesztivál]  2017. április 19. szerda   06:40
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Újra a zene veszi át a hatalmat a Müpában


  A tavalyi nagy siker után idén újra megrendezi rendhagyó tehetségkutatóját a Müpa, amelynek célja lehetőséget és teret adni a feltörekvő fiatal zenekaroknak. A pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.
  
  Tavaly egy kora júniusi napon új fejezet nyílt a Müpa történetében: olyan rendhagyó helyszínre költözött egy estére a zene, ahol nemcsak koncert, de eddig rendezvény sem volt az intézmény életében. A Garázsband Fesztiválon tavaly öt tehetséges fiatal zenekar bizonyította, hogy a pop-rock zene ugyanúgy megállja a helyét a Müpa színes kínálatában, mint Richard Wagner. A mélygarázs egy estére igazi underground klubbá változott, ahol a zsíros kenyér és a csapolt sör mellett igazi bulihangulat kerekedett. „Nagyon pozitív volt, hogy egy ilyen monumentális helyszín mélygarázsában ennyi ember összegyűlt. Volt persze bennünk drukk is, de nagyon örültünk, hogy a közönség átérezte a zenénket.” – mesélte a Müpa Magazinban a tavalyi közönségdíjas The Bluebay Foxes. A fiatal együttesnek lényeges lendületet adott a tehetségkutató: „első körben a zenei szakmától kaptunk kedvező jelzéseket, a fesztiválon pedig megéreztük, milyen egy profi stábbal megtámogatott, több zenekaros estén fellépni, betartani az ütemterveket, és sok ember előtt játszani„.
  A tavalyi év során szinte pillanatok alatt robbant be a budapesti koncertéletbe az öttagú The Luckies – éppen a legjobb pillanatban kapták el a Garázsbandet. „Szépen ki volt alakítva a mélygarázs erre a célra, minden adott volt egy jó koncerthez és estéhez. Jó volt találkozni, összebarátkozni a többi zenekarral. És persze hatalmas érzés volt megnyerni a Müpa különdíját, rengeteget jelent nekünk egy ilyenfajta visszajelzés.”
  
  Május 26-án 20 órától újra kinyílnak a sorompók, és egy estére ismét a fiatalok és a zene veheti birtokba a Müpa mélygarázsát. A szervezők idén is olyan pop-rock zenekarok jelentkezését várják, amelynek tagjai 16 és 26 év között vannak. A beérkezett pályázatokat a Müpa idei évadának fellépőiből összeálló szakmai zsűri – Bocskor Bíborka, Jónás Vera, Hrutka Róbert, Little G Weevil és Jamie Winchester – bírálja el, és választja ki az 5 nyertes zenekart, akik 40-40 perces önálló koncertet adhatnak majd a Garázsband Fesztiválon. A fellépő zenekarok a közönség helyszíni szavazatai alapján a Müpa és Ludwig Múzeum felajánlásából további értékes díjakat – egy egész napot egy profi hangstúdióban, fotózással egybekötve, és további fellépési lehetőséget – nyerhetnek.
  Pályázni május 10-ig lehet a garazsband@mupa.hu e-mail címre beküldött kitöltött jelentkezési lappal, amely letölthető az oldalról. A részletes pályázati kiírás és a pályázási feltételek a www.mupa.hu oldalon olvashatók.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. július 11.
15 év boldogság - a Budapest Parkban ünnepli első lemezének jubileumát a brit Hurts
2025. július 17.
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
2025. július 19.
Queens of the Stone Age visszatér Budapestre: A The End Is Nero Tour a Budapest Parkba!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Találkozás a „Kert”-ben egymással, a művészekkel és önmagukkal – ezt kínálja az Arcus Temporum Pannonhalmi Művészeti Fesztivál
Mahó Andrea és Kovács Gábor operaénekes koncertestje az Orfeumban
Gazdag jubileumi programmal, tematikus napokkal várja a közönséget júliusban a főváros több helyszínén a 10. jubileumi Fesztivál Akadémia Budapest
Budapesten kettő Fülesbagoly Tehetségkutató lesz, majd Keszthelyen zárul a sorozat
Ilyen lenne Munkácsy festménye 2025-ben
4. Nemzetközi Cigány Dal Napja - A világ legnagyobb egynapos fesztiválja
(BArlang, BOldogság, NA meg a szabad művészet!) BABONA Fesztivál Szentendrén
„Leg”-ek az Arcus Temporum fesztiválon Pannonhalmán
 kiemelt 
Harminc év lázadás, kompromisszum nélkül – a Darkest Hour, Bleeding Through, Shai Hulud és Denial of Life a Dürerben
  
Ha van zenekar, amely képes volt három évtizeden át ugyanazzal a könyörtelen lendülettel zúzni, az a Darkest Hour

Obituary újra Budapesten: a floridai death metal úttörői a Dürer Kertben
The Subways For Eternity európai turné
Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait
ArcTanGent 2025 az angliai Somerset-ben
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bookmarks    garry marshall    inquisition    cd pince    ska-p    steve zahn    stain the canvas    amputated    stentor    asian dub foundation    Ákos    skyclad    the picturebooks    ub40    sólstafir    steve lukather    szerk....    omara portuondo    metapay    cain    love and other drugs    bill nighy    fezen fesztivál    sidetracked!    the amazing spider-man  

r45
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!