hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2017. március 24. péntek   04:31
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Timur Lenk Nagykoncert – Rocktogon Pub


  Itt a tavasz. Vágjunk bele egy vidám hangulatú Timur Lenk táncmulattsággal! Mi a legjobb hír? Nincs előzenekar, se belépő, csak a kedves hívők és timuriánusok kedvence: Timur Lenk!
  
  „Csak mink magunk, meg tik, kik megszállott táncra és bulizásra ítéltettek aznap estve, valamint mindörökkön örökké!” Üzenik a rajongóknak, illetve persze az új hívók számára, akik remélhetőleg semmiképp sem hagynának ki egy alkalmat, mely már most izgalmasnak ígérkező bulit rejt. A timuriánus egyház alapjait Takács Taki Zoltán egyházfő alapozta meg, mely egyfajta útmutatásként szolgál(hat) hallgatói számára a boldog élet szövevényes ösvényén haladva tanaival. E szentháromság alappillérein nyugszik az üzenet: szex, drink és rock ’n’ roll. A tanítás 21:00-kor veszi kezdetét, előtte esetleg érdemes egy alapozással megelőlegezni a mulatságot, hiszen már 18:00-tól nyílnak a Rocktogon kapui előttetek.
  Aki ismeri őket az tudja, aki pedig nem és elég bátor hozzá az majd most megfogja, hisz ehhez csupán egy becsületkasszán át vezet az út a bejárattól. A koncert után a szokásos zúzós hangulatban belevágunk a Rocktogon Rockdiszkóba, mely kifulladásig tart!
  
  Timur Lenk Nagykoncert – Rocktogon Pub
  
  2017. március 25. (szombat)
  Kapunyitás: 18.00, koncertkezdés: 20.00
  Program:
  Alapozás
  Timur Lenk
  Rocktogon Rockdiszkó
  
  Belépő: Becsületkassza




Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 omnivium    prophets of rage    null positiv    demonica     steven spielberg    the melvins    human error    timo tolkki    liam nieson    shinedown    hang-súly    hammer concerts    dark funeral    sleep token    pókember    public image ltd    gemma arterton    royal flush    postmodern jukebox    dystopia    a nyughatatlan    aetrigan    demoscene    lajkó félix    maradék  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!