hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
magazin [háttér]  2017. március 22. szerda   04:36
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Március utolsó napján rajtol a második Drón & Robotika Show Sopronban.
2017 március 31. - április 1. - Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ, Sopron

  Érdekes év volt a 2016-os a hazai drónközösség számára, hiszen két versenysorozat és egy nagyszabású rendezvény nőtte ki magát hirtelen a “semmiből”, a technika iránt fogékony érdeklődők legnagyobb örömére. A 2016-os Drón & Robotika Show sikere megmutatta, hogy helye van a hazai piacon a “közeljövő kiállításának” ahol a kisgyerekes családoktól a tiniken át, a nyugdíjasokig mindenki érdekes és értékes élményekhez juthat.
  
  2017-ben pedig immár országosan több helyszínen jelentkezik a Drón & Robotika Show, elsőként a soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban, ahol közel 6000 négyzetméteren, igazán impozáns környezetben találkozhatnak a látogatók a legfrissebb technológiai vívmányokkal és fejlesztésekkel. Az edukációs célokat szolgáló humaniod robotoktól, az apró, de egyáltalán nem játékszerként kezelendő versenydrónokon át a majdani android miniszterelnökig igazán széles és színes skálán mozog a kiállítás programja. A szervezők ezúttal is nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy ne csak nézelődni lehessen, hanem az érdeklődők a lehető legtöbb eszközt és fejlesztést ki is tudják próbálni. Így lehet holdjárót és drónt vezetni, robotot építeni, intelligens homokkal ismerkedni és átélni a virtuális valóság adta élményeket.
  
  A kiállítók között olyan világmárkák képviseltetik magukat, mint a Segway, a UBTECH, vagy épp a LEGO, míg a hazai szcénából a legnívósabb iskolák és egyetemek mellett a világversenyt nyert Rescube Robotics, vagy a hamarosan holdra szálló Puli Space Technologies is tiszteletét teszi a kiállításon.
  
  Mivel a rendezvényen a szórakoztatás mellett az ismeretterjesztés is elsődleges szempont, így idén is elgondolkodtató, elképesztő és érdekes előadásokat hallhatnak az eseményre látogatók, pénteken és szombaton egyaránt. A neves szakemberekből, egyetemi docensekből álló előadógárda olyan témákkal készül, mint a jövő robot járművei, a drónok szerepe a jövő építészetében, vagy hogy hogyan készülhet zene bármiből.
  
  2017 tavaszán ismét felpörögnek az apró rotorok, felélednek a robotok és rotor-, illetve szervómotor zajban fürdik majd Sopron egyik legszebb épülete!
  
  
  
  Előadások - Drón & Robotika Show 2.
  
  Március 31. Péntek
  12:30. Dr. Galambos Péter / Maxwhere
  Oktatás és csoportmunka a virtuális térben
  13:00. Sztojanov Krisztián, Szenner Richárd / E-Nable Magyarország
  Robotkezet adunk a gyerekeknek
  13:30. Orbán Szabolcs / MuzixGroup ügyvezető igazgató
  Programozz robotot szabadon, programnyelv ismerete nélkül!
  14:00. Kun János / Arrabona Racing Team
  Arrabona Racing Team - mi áll a siker mögött?
  14:30. Tanos Áron / HURBA
  Robotépítés házilag a XXI. században
  15:00. Dr. Tóth Csaba / ELTE
  Lesz-e android miniszterelnökünk? - Robotok és politika a science fiction tükrében
  15:30. Deák Márton / Lechner Tudásközpont
  Drónok és az építészet – felmérés a levegőből
  16:00. Kulman Katalin / MDOE -Magyar Digitális Oktatásért Egyesület
  Régi feladatok az új generációknak
  16:30. Dr. Pacher Tibor / Puli Space Technologies
  Pulit a Holdra! - Magyarország az „új világűr” élvonalában?
  17:00. Horváth Ernő / Széchenyi István Egyetem, Győr
  Konvolúciós neurális hálózatok és önvezető járművek
  17:30. Katona Imre / vezérigazgató, Magnus Aircraft
  Magnus Aircraft és az innováció
  18:00. Kopiás Péter / Rescube Robotics
  Mentőrobotverseny beszámoló
  
  Április 1. Szombat
  
  10:30. Koren Balázs / MDOE -Magyar Digitális Oktatásért Egyesület
  Okostelefonok okos használata
  11:00. Lukoviczki Réka / Robotgirl
  Robotlánnyá válásom története
  11:30. Takács Árpád / AImotive
  Robotok az utakon: önvezető autók
  12:00. Kovács József / ELTE GAO
  Valódi tudomány a csillagok között.
  13:30. Orbán Szabolcs / MuzixGroup ügyvezető igazgató
  Programozz robotot szabadon, programnyelv ismerete nélkül!
  14:00. Kopiás Péter / Rescube Robotics
  Mentőrobotverseny beszámoló
  14:30. Kun János / Arrabona Racing Team
  Arrabona Racing Team - mi áll a siker mögött?
  15:00. Sztojanov Krisztián, Szenner Richárd / E-Nable Magyarország
  Robotkezet adunk a gyerekeknek
  15:30. Zainkó Csaba / BME – Egyetemi adjunktus
  Ember-robot interfész
  16:00. Iamyank / imPro School
  Zene bármiből
  16:30. Tanos Áron / HURBA
  Robotépítés házilag a XXI. században
  17:00. Dr. Pacher Tibor / Puli Space Technologies
  A „New Space” és a Naprendszer meghódítása
  17:30. Kovács Róbert / Maform Design Studio
  A jövő személyszállító drónja
  18:00. Dr. Galambos Péter / Óbudai Egyetem
  Robotikai kutatások az Óbudai Egyetemen
  
  Kiállítók - Drón & Robotika Show 2.0
  
  Puli Space Technologies
  Rescube Robotics
  HURBA - Robotépítők Magyarországi Egyesülete
  Robotoy - MuzixGroup
  FUTURA
  Segway
  imPro Budapest School of Music Technology
  Abacusan
  MDOE - Magyar Digitális Oktatásért Egyesület
  Mobilis Interaktív Kiállítási Központ
  SZEngine / Széchenyi István Egyetem Győr
  Arrabona Racing Team/ Széchenyi István Egyetem Győr
  Nyugat-magyarországi Egyetem - Simonyi Károly Műszaki Faanyagtudományi és Művészeti Kar
  Széchenyi István Gimnázium - Sopron
  Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola és Gimnázium
  eGoKart
  Óbudai Egyetem - Neumann János Informatikai Kar
  MaxWhere
  DOE - Drónpilóták Országos Egyesülete
  e-NABLE
  Optimetriq
  Logiscool



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. december 20.
Ritual, Drone, Breakcore, ez a Havizaj #132
2024. február 10.
HOBO Vadászat 40 (Papp László Budapest Sportaréna)
2024. március 6.
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nyár a fa alá - a közösségi élményt helyezi fókuszba a Budapest Park karácsonyi kampánya
Megejent a Cserepes remix: Pink
Megjelent a Napfonat Égből, fényből albuma
Várják a jelöléseket a Cziffra Fesztivál díjaira
A művészet születése 5 fotós fényképein keresztül - A Capa Központ kiállítása Veszprémben
„A mi Normafánk” címmel közösségi fotógyűjtést szerveznek
Közös többszörös – Minifesztivál a Capa Központban
Elindult a Bebop, a Müpa podcastjének új évada
 kiemelt 
Lenny Kravitz- Blue Electric Light Tour
  
Az amerikai rockikon, Lenny Kravitz, négy Grammy-díjjal és több mint 40 millió eladott lemezzel büszkélkedhet

HOBO Vadászat 40
Először koncertezik Magyarországon a Take That!
Meshuggah + Avatar + The Halo Effect Budapesten
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 dav    három kismalac    red hot chili peppers    ignite     daniel craig    ghost iris    sonata arctica    w.a.s.p.    death    delfines kaland    true grit    winters bane    kaszás géza    brian de palma    lovasi andrás    suicidal angels    the new roses    tnt    megazetor    dreamrites    dog eat dog    crescend    norther    mason    cold snap  

r43
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!