hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
magazin [fotókiállítás]  2017. március 20. hétfő   16:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Magyar fotográfus képei a Syngenta Nemzetközi Fotópályázatának legjobbjai között


  Londonban nyílt kiállítás a Syngenta Nemzetközi Fotópályázatának legjobb alkotásaiból, amelyek közé egyedüli magyarként Hegedűs Ákos két fotóját is beválogatta a szakmai zsűri. A pályázat tematikája a fenntartható növekedés volt, amely az elkövetkező évtizedek kulcskérdése lesz.
  
  Harmadik alkalommal szervezték meg a Syngenta Nemzetközi Fotópályázatát, amelynek célja, hogy az emberiség jövője szempontjából kulcsfontosságú kérdésekre, globális problémákra világítson rá a fotográfia eszközeivel. Első alkalommal a Vidék – Város témakörben várták az alkotásokat, 2014-ben a hiány és túltermelés súlyos aránytalanságának bemutatására bíztatták a szervezők a világ fotósait. Legutóbb pedig a fenntartható növekedés állt a pályázat középpontjában: ahogy a föld népessége tovább növekszik, úgy lesz egyre nagyobb a szakadék az élelmiszer-, energia- és az erőforrások iránti igény és bolygónk megóvásának fontossága között. Alapkérdés lesz, hogyan tudjuk biztosítani a gazdasági, társadalmi és technológiai fejlődést úgy, hogy közben csökkentjük a bolygónkra nehezedő terhelést.
  
  A pályázatra érkező több ezer alkotásról William A. Ewing múzeumigazgató - egyetemi professzor, a zsűri elnöke elmondta: rendkívül kiforrott, kreatív projektek érkeztek a világ minden részéről, amelyek magas színvonalon ábrázolják korunk egyik égető problémáját. A szakmai zsűri végül 42 fotós 92 fotóját választotta ki a londoni Somerset House-ban nyílt kiállításra, amelyet a következő hónapokban a világ több nagyvárosában megtekinthet majd a közönség. A megnyitón a fődíjat professional kategóriában a brit kínai fotóművész, Wang Yan Preston, open kategóriában pedig az ír Kenneth O´Halloran kapta. A kiállítók közül egyedüli magyarként Hegedűs Ákos két alkotása is bekerült a legjobb fotók közé.
  
  Hegedűs Ákos középiskolás kora óta foglalkozik fotózással. A sajtóban eltöltött több év után érdeklődése koncertek és hosszabb távú, mélyebb – társadalmi, környezetvédelmi problémákat megjelenítő - projektek felé fordult. Összesen hat fotóalbuma jelent meg. Legújabb kötetéhez a Badacsonyról, a Balaton ikonikus hegyéről már hét éve készíti a fotókat.
  
  - Pályázatomban megpróbáltam a problémakört egy másfajta szemszögből vizsgálni, mert azt gondolom, hogy a fenntartható növekedés „nyersanyaga” az információ - mondta Hegedűs Ákos. – Úgy vélem, hogy az információs társadalomhoz való alkalmazkodás jelenti napjainkban az emberiség legnagyobb kihívását. Senki sem akar lemaradni, vagy kimaradni, de a lehetőségek nem egyformán adottak mindenki számára. A globalizáció rengeteget segít a társadalmak fejlődésében, de még így is hatalmas szakadékok vannak a Föld egyes országai közt. A beadott anyagot Londonban és Pekingben készítettem fotóimból raktam össze és nagyon örülök, hogy a zsűri végül két fotómat is kiállításra méltónak talált. A londoni tárlatot nemzetközi mércével mérve is kimagasló körülmények között rendezték, nagyon boldog vagyok, hogy részese lehettem.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. október 5.
Normandie + Our Last Night a Barba Negra Red Stage-en
2024. október 6.
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja (Papp László Budapest Sportaréna)
2024. október 9.
Sonata Arctica, Firewind, Serious Black: hármas lemezbemutató októberben
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Budapestre érkezik a MERITA-projekt Európa válogatott vonósnégyeseivel
Rekordszámú jelölés érkezett a Prima Primissima díjra
Négy magyar munka is díjat kapott a legrangosabb designversenyen
drMáriás - A belső emigráció képei
Megelevenedik a középkor Zsámbékon
26. Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál
„A Fonó nem a független szcéna egy kalandja, hanem maga a nemzeti kultúra”
Ismerd meg a színfalak mögötti világot! – Müpa Egyetemi Nap 2024
 kiemelt 
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
  
A svéd Imminence az alternatív metalcore műfajának egyik legmeghatározóbb szereplőjévé nőtte ki magát

Kísérletezős elektro-rock hyperpop-metallal keverve: Budapesten játszik a Blackout Problems és a Lake Malice
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025
IST IST: Light A Bigger Fire tour - Manchestertől a Dürer Kertig
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 dax flame    banco de gaia    exhumed    nova rock    jimmy page    to the nines    morgan freeman    extrema    olivia wilde    periphery    proghma-c    prince    red hot chili peppers    toxic waltz    newsted    rubicon    ray davies    foo fighters    carnifex    osonó poszáták    black therapy    pál utcai fiúk    transformers 3 f    steve carrell    johnny knoxville  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!