hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2017. március 6. hétfő   20:47
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Antimatter, arkhē koncert a Gozsduban
2017. március 11. Gozsdu Manó Klubban



  Bánatrockzenei találkozóra készülhetünk március 11-én: ekkor lép fel a Gozsdu Manó Klubban a brit rockzenekar, az Antimatter, amely 10 éve megjelent, Leaving Eden című lemezét állítja majd a program középpontjába. A koncert hazai vendégzenekara az arkhē lesz.
  
  Az Antimatter egy dallamos, progresszív elektro-rock zenekar, mely jelenleg a régi tag énekes-dalszerző, Mick Moss projektjeként működik. A zene hangulatát leginkább Moss karizmatikus, érzelmekkel teli énekhangja teszi különlegessé. Az együttest egykor Duncan Patterson, az Anathema korábbi zenésze alapította, aki az Eternity és az Alternative 4 lemezek idején határozta meg az Anathema zenéjét. Patterson és Moss közösen aztán igazán sokszínű és különleges zenei világot alakított ki, és ezt az örökséget folytatta Moss Patterson 2006-os távozása után – ezen új korszak első mérföldköve volt a Leaving Eden című album megjelenése abban az évben.
  
  A márciusi An Epitaph Tour (Egy sírfelirat turné) ennek a lemeznek a 10 éves jubileumát ünnepli, egy visszaemlékező szettel az 1998 és 2007 közötti időszakra. Emellett persze friss dalokra is lehet számítani, hiszen két új kislemez is megjelent a közelmúltban, Welcome To The Machine és Too Late címmel. Előbbi kiadvány a Pink Floyd - klasszikus darkwave változata két további dal mellett, utóbbi pedig egy digitálisan már 2014-ben kiadott dal, mely mellé Mick 2012-ben rögzített INXS feldolgozása (By My Side) és egy további tétel került.
  
  A legutóbbi stúdiólemez, a The Judas Table 2015 őszén jelent meg a Prophecy Productions-nél. A konceptalbum azokat a negatív energiákat fedezi fel, amelyek akkor jelennek meg az emberi pszichében, ha egy kellemetlen, toxikus személyiségű emberrel kerülünk se vele – se nélküle típusú párkapcsolatba. Emellett a lemez az árulás, a hazugságok és a manipuláció vezérlő erőit is igyekszik feltárni.
  
  Az idei év friss kiadványa egy koncertfelvétel: a Live Between The Earth & Clouds egy kétlemezes anyag, amelyet Hollandiában rögzítettek.
  
  
  
  A március 11-ei budapesti koncertre a Gozsdu Manó Klubban kerül sor, a hazai vendég pedig az arkhē zenekar lesz. Az együttest a Sear Bliss frontembere, Nagy András alakította. Különleges, kísérletező megoldásoktól sem visszariadó, sosem hallott kompozíciókat készítenek, melyeket az Λ című első lemezen foglaltak össze.
  
  
  
  A két zenekar közös koncertjére nagy az érdeklődés, így valószínűleg telt ház előtt zajlik majd a fellépés. A még elérhető jegyeket érdemes elővételben megvásárolni, ami megtehető a Wave és a CD Pince lemezboltokban.
  
  a 20 éves Negative Art bemutatja: An Epitaph Tour
  2017. március 11., szombat 19 óra
  Budapest, Gozsdu Manó Klub
  Antimatter, arkhē koncertek
  Belépő: 2500 Ft
  Jegyek kaphatók Wave és CD Pince boltokban.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2021. március 3.
Derkó 2021 Képzőművészeti ösztöndíjasok pályázati kiállítása
2021. április 16.
Jethro Tull – The Prog Years 21
2021. április 20.
Loudness 2021. DURER KERT (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Unleash the Archers, Striker, Northtale a Barba Negra klubban
Főzzünk embert és együnk tudományt! - a Tudósok ökumenikus diétakoncertje Afrikából
Az online térbe költözik a Müpa tehetségbörzéje, a Jazz Showcase
Online koncertre vár minket a Dream Theater
Estas Tonne Magyarországon- Essential Sounds of the Universe
Fishing on Orfű 2021. Pótdátum!
A hazai jazzszcéna két kiválóságával folytatódik az ősz a Müpában
Ismét együtt a hazai rock szupergroupja! – Először lép fel a Müpában a Tátrai Tibor vezette Magyar Atom
 kiemelt 
Unleash the Archers, Striker, Northtale a Barba Negra klubban
  
A Barba Negrában mutatja be a tavaly augusztusban megjelent legújabb nagylemezét az Unleash the Archers

Fleshgod Apocalypse, Ex Deo 2021
Jethro Tull – The Prog Years 21
Pineapple Thief az A38-on
Helloween 2021. UNITED ALIVE PART 2
 friss hozzászólások 

Cinetrip nyár (1)
Turin Horse címmel debütál a Bengal rockprojekt videoklipje (1)
Interjú Kalapács Józseffel (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 stormhammer    horse the band    angertea    aws    muzsikás    warren riker    harloch    három kismalac    liszt ferenc    purified in blood    shining    metapay    kelet-nyugat    rockmaraton    pomogácsok brutal monsters    pénzcsináló    helen mirren    wacken metal battle    temple balls    kockásing revival    kutyák És macskák    prometheus    steam engine    shrek    southern comfort  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2021 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!