hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2017. február 28. kedd   04:27
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Férfikoszorúban a németajkú zene tájain


  Férfiak a német és osztrák zenei világból – akár ez is lehetne a mottója a Müpa március 12-i és 14-i koncertjeinek. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben lép fel a bécsi fúvós-ütőhangszeres együttes, a phil Blech Wien, két nappal később pedig a lipcsei Tamás-templom fiúkórusát hallhatja a közönség.
  
  A phil Blech Wien ötlete 2010-ben született meg, amikor egy maroknyi bécsi ütős és rézfúvós egy közös turné folyamán elhatározta, hogy együttest alapítanak azzal a céllal, hogy felélesszék és aktívan ápolják a bécsi rézfúvós és ütőhangszeres tradíciót. A tizenöt főből álló együttes rövid időn belül rendkívül népszerűvé vált, első lemezüket a Deutsche Grammophon adta ki 2013-ban, 2015-ös karácsonyi albumukon pedig a lengyel sztártenor, Piotr Beczala, valamint két világhírű bécsi együttes, a Wiener Sängerknaben és a Chorus Viennensis működtek közre. A phil Blech Wien 2013-ban lehetőséget kapott, hogy fellépjen a Bécsi Filharmonikusok hagyományos újévi koncertjének szünetében, így Joaquín Rodrigo Fantázia egy nemesúr részére című kompozíciójának sajátos előadásával egy csapásra számtalan rajongóra tettek szert a világ minden táján.
  
  A phil Blech Wien – apparátusánál fogva – főként átiratokat játszik, repertoárjuk pedig egy majd 300 éves zene- és hangszertörténeti időutazást ígér, Johann Sebastian Bachtól egészen a fent említett spanyol zeneszerző, Joaquín Rodrigo műveiig. Nem csupán remek zenészek, hanem hangszerüket tüzetesen ismerő szaktekintélyek is találhatóak az együttesben. Anton Mittermayr, az együttes zenei vezetője egyben a patinás múltra visszatekintő Schnellar üstdobkészítő manufaktúra vezetője is. A műhelyben historikus előadásokra alkalmas hangszerek is készülnek, így például egyes darabokra báránybőrt feszítenek a megfelelő hangszín elérése érdekében. Müpa-beli koncertjük valódi örömzenélésnek ígérkezik, a klasszikus bécsi darabok mellett olyan számok is felcsendülnek, mint a győzelmi induló Verdi Aidájából, vagy Liszt Ave Mariája.
  
  A lipcsei Tamás-templom fiúkórusa éppen 805 évvel bécsi kollégáik előtt alakult meg. Az 1212-ben életre hívott fiúkar, melyet Johann Sebastian Bach 1723-tól 1750-ben bekövetkezett haláláig vezetett, napjainkig a világ egyik legnívósabb tisztán fiúhangokat felsorakoztató együttese. Nem csupán bekerülni nehéz, a kórusbéli élet is rengeteg áldozatot követel tagjaitól, hiszen a bentlakásos intézmény szigorú napirendet ír elő a mintegy száz itt tanuló 9 és 18 év közötti fiatalnak. Talán sokak számára nem magától értetődő, hogy a fiúkórus tagjai a zenei nevelés mellett ugyanolyan oktatásban is részt vesznek, mint gimnazista kortársaik. Ebből kifolyólag csupán évi egy koncertturnét vállalnak el, hiszen a lipcsei zenei kötelezettségeik és tanulmányaik mellett többre nem maradna idejük.
  
  Gotthold Schwarz, az együttes 2016-ban kinevezett kántora maga is egykori kórustag. Schwarz a kórusművek retorikai aspektusára helyezi a hangsúlyt és fontosnak tartja, hogy Bach művei mellett más korabeli, azóta elfeledett zeneszerzők is kiemelt szerepet kapjanak az együttes koncertjein, miközben nem feledkezik meg a későbbi korok kórusműveiről sem. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben felhangzó koncerten éppen ezért nem csupán Johann Sebastian Bach és korának muzsikája, de későbbi évszázadok zenéje is bemutatásra kerül, így hallható lesz Felix Mendelssohn Bartholdy és Johannes Brahms egy-egy kórusműve is, a 20. századi templomi zene kedvelői pedig Max Reger és Frank Martin kompozícióinak örvendhetnek. Nem feledkezhetünk meg természetesen a szakrális zene gerincét alkotó hangszerről, az orgonáról sem, mely kiemelt szerepet kap ezen az estén. A hangszerek királynőjének kijáró tisztelet szellemében született meg a budapesti koncert programja is, ahol nyolc kórusmű mellett két orgonaszóló is elhangzik majd a Müpa különleges, 6712 sípból álló 92 regiszteres és 5 manuálos hangszerén. 
  
  Phil Blech Wien
  2017. március 12. vasárnap 19:30-22:00
  Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  
  zenei vezető: Anton Mittermayr
  
  trombita: Helmut Fuchs, Daniel Neumann, Florian Pichler, Thomas Fleissner, Sven Barnkoth
  bécsi kürt: Raphael Stöffelmayr, Reinhard Zmölling, Marcus Schmidinger
  harsona: Michael Buchanan, Christian Eisenhut
  basszusharsona: Christian Poitinger
  tuba: Christophe Gigler
  timpani: Benjamin Schmidinger
  ütőhangszerek: Peter Dullnig
  
  A lipcsei Tamás-templom fiúkórusa
  2017. március 14. kedd 19:30-22:00
  Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  Vezényel: Gotthold Schwarz, a Tamás-templom kántora
  Közreműködik: Ullrich Böhme, a Tamás-templom orgonistája



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hiánypótló ritkaságok és műfajteremtő zenészek a negyedik Liszt Ünnep első programjai közt
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt
Kuriózumok a Főapátsági orgonahangverseny-sorozaton Pannonhalmán a Bazilika800 emlékévben
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 jet    a dog called ego    needless    exhumed    she past away    nergal    rompeprop    carpathian forest    jaya the cat    leander rising    the biters        october file    etnoklub    sleepless    the horibillies    nightwish    zslenszky    egy színésznő lánya    bam margera    sőrés zsolt    zord    headbanger    benedict cumberbatch    villámtolvaj  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!