hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
hírek   2017. február 16. csütörtök   08:23
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Újra színpadon az F.O. System


  Egy év után újra színpadon a legendás F.O. System. A zenekar vendége ezúttal a Sexepil csapata lesz a Barba Negrában, február 18-án, szombaton.
  Az F.O. System (Fuck Off System) a magyar dark/gothic zene és az egykori Fekete Lyuk legendás zenekara volt 1986 és 1991 között. Alapítója Mátyás Attila és Jerabek Csaba. Ebben az időszakban egyetlen demo kazettájuk, egyetlen videóklipjük és egyetlen műsoros kazettájuk jelent meg, ez utóbbi 1993-ban CDn is napvilágot látott. A csapat tagjai a ´90-es évek elejétől külön utakon jártak 15 éven át. A mára már kultikussá vált csapat 2006-ban teltházas visszatérő koncertet adott a Petőfi Csarnokban és a VOLT Fesztivál nagyszínpadán is.
  2008-ban dokumentumfilm készült az F.O. Systemről, majd ismét koncertet adtak a VOLT Fesztiválon. Az év végén új dalt adtak ki Utazás címmel, melyhez videót is készítettek. 2009. február 21-én a Petőfi Csarnokban tartott Utolsó üvöltés című koncerttel ismét hosszú időre elbúcsúztak a közönségtől. Az eseményt a 2009 végén kiadott DVD+CD dokumentálja. 2012-ben egyetlen megjelent nagylemezüknek a bővített kiadása dupla CD-n. A korszerűsített hangzású eredeti anyagon kívül az összes fellelhető demófelvétel is helyet kapott a kiadványon. 2016-ban végre a megjelenhet a klasszikus album 180 grammos audiofil vinylen.
  
  Helyszín: Barba Negra Music Club, Budapest - Prielle Kornélia utca 4.
  Időpont: 2017. február 18., szombat
  20.00 KAPUNYITÁS
  21.00 SEXEPIL
  22.00 F.O. SYSTEM



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 paolo fresu    leander    nagyfiúk    tim ries    kéknyúl hammond band    resistance    aceldama    vl45    the amazing spider-man    discomfort    cd pince    rachel mcadams    fajkusz    jim toth    vildhjarta    gyilkos természet    katatonia    párterápia    rosario dawson    mr.big    underworld    rakamaz    g    keleti nyugalom    pannónia fesztivál  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!