hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2017. február 14. kedd   04:33
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
4. szülinapi és Európa turné indító: Middlemist Red + The Midnight Barbers (UK)


  Tavaly novemberben jelent meg a Middlemist Red második albuma, a Ripple Soul. A budapesti premier után, decemberben egyből be is mutatták Erdélyben, idén februárban pedig bejárják vele Magyarországot is, mielőtt tavasszal elindulnának második Európa turnéjukra. Az Akváriumban és a turné első állomásain a The Midnight Barbers (UK) kíséri majd őket.
  
  A turnék és a fesztivál szezon között így idén ez lesz az első budapesti koncert, az egy évvel ezelőtti teltházas KisHALL után, idén a NagyHALL hatalmas csarnokában. Gyertek minél többen, hogy együtt ünnepelhessük a zenekar elmúlt négy évét, az ezalatt elért sikereket és az egyre növekvő rajongótábort. Egyúttal azt is, hogy a Ripple Soul ekkora elismerést kapott mind a szakma, mind a közönség részéről.
  
  
  
  Ürögdi Ábel: “Ez lesz az első alkalom a zenekar történetében, hogy úgy kerülünk az Akvárium NagyHALLjába, mint headliner. Úgy érzem, egy újabb mérföldkőhöz érünk ezzel. Sorra töltöttük meg már a 600-700 férőhelyes budapesti klubokat az utóbbi években, viszont ez egy új kihívás elé állít minket. Nagyon bízunk a közönségünkben és reméljük, hogy ez a koncert megalapozza majd az azt követő európai turnénk hangulatát.
  
  A The Midnight Barbers-t már többször hallhattátok az országban, főként Budapesten. A duó valami igazán nyers, erősen bluesos oldalát ragadja meg a rockzenének, amit sokkal mélyebben és árnyaltabban ad elő, mint azt két emberből bárki kinézné. Tavaly jelent meg single-ük,
  
  2017. március 11. Akvárium



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 Árstíð    blitzkrieg    eddie murpy    leander    fallenintoashes    zságer    tomi koivusaari    rock show    abhorrence    circle of witches    raunchy    year of the goat    due date    bergendy    toxic holocaust    lujuria    the world alive    dope stars inc.    scene    autopsy    mytra    fesztiváljegy    whocares    bal-sagoth    noctiferia  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!