beszámoló [koncert] 2017. február 12. vasárnap 09:38
nincsen hozzászólás
szerző: MorelloAlmanac, Gloryful 2017. február 7, Dürer Kert
A 2015-ös év nagy meglepetése volt, hogy a fehérorosz származású gitáros zseni, Victor Smolski otthagyta a német power metalos Rage zenekart, aminek már vagy 15 éve oszlopos tagja, fő dalszerzője volt. A lépés azonban csak hirtelensége miatt meglepő, másodjára végiggondolva már nem is annyira. Hiszen Victor később nem is csinált titkot abból, hogy már egy ideje szűkösnek érezte a Rage által biztosított kereteket.
Pedig pont ő volt az, aki az évek során nagyon sokat tett ezen keretek tágítása és a banda zenéjének sokszínűsítése terén. Volt erre lehetősége mind a Rage sorlemezeken, mind a párhuzamos projektként létrehozott Lingua Mortis Orchestra neve alatt.
A Rage után Smolski tehát folytatta az útját a grandiózus, sűrűn hangszerelt szimfonikus zene power metallal való elegyítésével, ennek eredménye lett az Almanac zenekar. És ha eddig az ének jelentette a korlátot a Rage-ben, immár ez se lehetett akadály, hiszen rögtön három, kiváló képességű énekest kért fel új bandájához.
A Brainstorm dalnok Andy B. Franck, a Pink Cream 69-ből ismert David Readman és a Lingua Mortis Orchestra-ban már Smolski mellett szereplő Jeannette Marchewka közreműködésével készült el a Tzar című debütalbum, amelyet tavaly már megismertetett a magyar közönséggel az Almanac, az Orden Ogan előzenekaraként. Arra a koncertre nem volt különösebb motivációm elmenni, ma viszont az Almanac volt a fő műsorszám, így viszont mindenképpen látni akartam az élő produkciójukat.
Maga a Tzar album természetesen nem okozhat csalódást azoknak a Rage rajongóknak, akik a banda szimfonikusabb anyagait szeretik (Speak Of The Dead vagy épp a Lingua Mortis Orchestra formáció). Érződik rajta Smolski összekeverhetetlen stílusa és gondos, intelligens, aprólékos munkája. Született is több emlékezetes dal, de összességében a teljes albumot nem éreztem annyira kirobbanónak. Hallgatható, szerethető, de egyszerűen nem kattantam rá. Arra voltam ma kíváncsi, az élő teljesítmény és a koncertélmény vajon mennyit tesz hozzá a dalokhoz.
A megszokott koncert menetrendekhez képest elég hamar kezdődtek az előadások, a német Lichtgestalt-ra nem is tudtam odaérni. Többek egybehangzó véleménye szerint ez nem is volt akkora baj, mert a banda gótikus, indusztriálos irányvonala totálisan elütött a főzenekartól és a koncert is eléggé felejtős volt. A másodikként színpadra lépő Gloryful-ról még sosem hallottam korábban, a mai előadásuk alapján viszont muszáj lesz egy kicsit jobban utánanéznem a munkásságuknak.
Elég ritka, ha egy előzenekar annyira figyelemre méltó teljesítményt nyújt, hogy az embernek felszalad a szemöldöke a feje tetejére és az érdeklődés a buli után is kitart. A Gloryful esetében pedig ez történt. Igazából semmi igazán különleges zenei megoldás nem történt a deszkákon, hiszen a heavy/power metal jól bejáratott formuláit kombinálja a német banda, de valami elképesztő dinamizmussal robbantak be a színpadra és óriási elánnal tolták a számaikat.
A figyelemfelkeltő teljesítmény elsősorban az ötletesen szerkesztett, jól felépített nótáiknak volt köszönhető, másodsorban a két gitáros összjátéka, gitárszólói és a vaskos riffek alatti finom melódiái voltak határozottan kiemelkedők. De a ritmusszekció is lendülettel, feszesen játszott, valamint ének fronton is korrekt teljesítményt láthattunk. Mondjuk szegények mindvégig egy „kék halál” előtt játszottak, mert valaki elfelejtette rendesen bedugni a kivetítőt, ami így nem kapott bejövő jelet.
Igazi headbangelésre és léggitározásra ingerlő, erőteljes heavy metal számokat hallhattunk, élőben kifejezetten működik az előadásuk. Ha máskor is errefelé járnak, nem fogom kihagyni a bulijukat. Eddig három nagylemezre rúg a munkásságuk, mindenképpen bele fogok ezekbe hallgatni.
Legyünk őszinték, a Dürer Kert középső terme tökéletesen elég volt az Almanac-ra ellátogatók létszámát tekintve. Az eredetileg tervezett Barba Negra széles nézőterén talán ha az első 5 sort töltötték volna fel az érdeklődők, óriási égés lett volna. Lehet azon lamentálni, nem lenne-e nagyobb létjogosultsága egy ilyen igényes, komoly munkával létrehozott zenének, de felesleges. Aki el akart jönni, az itt volt és az egész biztosan piszok jól érezte magát ezen a koncerten. És utólag nézve, pont a Room 041 szűkösebb, a színpaddal való közvetlenebb, családiasabb kapcsolata kellett a mai felejthetetlen hangulathoz.
Az Almanac természetesen a Tzar album legemlékezetesebb tételeit idézte meg, de Smolski Rage-es munkássága is elég bőségesen képviseltette magát. Ráadásul főleg olyan dalokkal, amiket maga a Rage sem sűrűn játszik élőben. A Tzar lemezről a leghimnikusabb dalok, vagyis címadó, a Self-Blinded Eyes, a Hands Are Tied, a Nevermore, a Children Of The Future és a No More Shadows hangzottak el. A Rage-től képviseltette magát a Unity album a Dies Irae-vel és a Unity-vel, de elhangzott még a nagyszabású Lingua Mortis Suite több tétele, a Straight To Hell 2001-ből és legutolsóként a libabőrös Empty Hollow.
Smolski remek zenészeket gyűjtött össze a zenekarba. Gitáron természetesen ő szerepelt, óriási átéléssel és a tőle megszokott technikás precizitással. A dobok mögött Michael Kolar ült, akinek szintén volt néhány látványos futama, a basszust pedig az apró termetű Armin Alic kezelte. Ő volt egyedül szürkébb háttérember a csapatban, de ez nem szándékosan volt így, hanem talán csak a többiek erőteljesebb személyiségek. De Victor őt se engedte beleszürkülni a színpadba, hanem többször szuggerálták egymást, vidáman nyúzták a húrokat egymással szemben állva.
A súlypontot Victor mellett a három énekes jelentette, de közülük is kiemelkedett Andy B. Franck. A figura valami elképesztő showman, minden mozdulata, minden kommentárja, minden grimasza hatással volt a közönségre. Természetesen ének fronton is kiemelkedőt nyújtott, a remek dallamokkal, de még a mélyekkel is a kórusoknál, eközben viszont folyamatosan bohóckodott. Míg ő harsányan nevetett a mikrofonba, a rajongók gyakorlatilag örömmámorban úsztak.
Valahogy úgy éreztem magam, mintha a Brainstorm csúcskorszakát éltem volna újra, 2004-2008 körül (már vagy 10 éve volt, basszus...), akkor voltak ilyen rendkívül oldott, szórakoztató koncertjeik. Sőt, azt láttam, mintha a Brainstorm utóbbi évekbeli gépiessége, nem különösebben kiemelkedő albumai után az Almanac által nyújtott új dimenziók és izgalmak miatt maga Andy is újra élné a fiatalságát.
A magyar közönséggel is sokat viccelődött - nagyon keresett valami Lászlót, majd megjegyezte, hogy Magyarországon kb. mindenkit Lászlónak hívnak. De nem baj, mert németben meg ugyanez van az Andy-Andreas-szal. Persze innentől kezdve sűrűn felzengett a „László-László!” kórus, gyanítom, ez innentől a Brainstorm-nak valami olyasmi lesz Magyarországon, mint a Sabaton-nál a „Pálinka!”
A három énekes egyébként elég jó egyensúlyban kapott szerepet, egyiket se érezhettük túlreprezentáltnak a többihez képest. Andy a showman képességével még így is képes volt kiemelkedni, de a kissé meghízott David Readman is kiválóan odatette magát. Ő sem ma kezdte pedig, de a kommentároknál egy kicsit el volt veszve, így David inkább az énekteljesítményre koncentrált. Jeannette Marchewka pedig szintén pukkadozott a színpadon Andy poénjain, de ő is jól hozzátette a saját részeit, néhány Rage szám pedig különösen izgalmasnak hangzott a női vokál közreműködésével. Jeanette kedves és nem mellesleg (pontosabban úgy is) csinos színpadi jelenség volt, közvetlenségével is sokat hozzátett az Almanac koncert előtti és utáni jó hangulathoz.
Még ha korábban nem is éreztem kifejezetten kiemelkedőnek a Tzar albumot, ez a mai válogatás a legjobb dalokból és az a 2000-es évek eleje-közepét idéző koncertélmény, amihez foghatót már nagyon régen éreztem, dobott egy nagyot a megítélésén. A zenekar központi motorja természetesen Victor Smolski, aki szemlátomást jókedvűen, nagy átéléssel játszott és néhányszor a kommentálásokat is ő biztosította, olykor egy kicsit mesélve egy-egy dal születésének körülményeiről. Azonban az Almanac Andy B. Franck-kel biztosít kiemelkedő koncertélményt, a tavalyi Orden Ogan-os fellépésnél épp az ő hiánya volt az egyik ok, amiért kihagytam azt a bulit (akkor épp a Brainstorm-mal turnézott). De ha legközelebb is Andy-vel jönnek, egyértelmű hogy ismét ott a helyem.
09:38
