hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
magazin [album]  2017. február 2. csütörtök   16:22
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A Budapesti Fesztiválzenekar újra a Hősök terére készül!
Közel 600 fiatal kezdett el próbálni

  Több mint ezer táncos láb, közel száz zenész és egy karmester – június 10-én újra a Hősök terén ad ingyenes koncertet a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ)! Az esemény főhősei azok a hátrányos helyzetű térségekből érkező és szerencsésebb sorsú fiatalok, akik éppen ezekben a napokban kezdték el a felkészülést az ország legkülönbözőbb pontjain. Ismét TérTáncKoncert Fischer Ivánnal, a BFZ-vel és több mint ötszáz gyerekkel a tolerancia jegyében. A zenében és a táncban nem létezik hátrányos helyzet – erről szól ez a projekt. Az ügy mellé többek között Lackfi János és Zwack Sándor is odaálltak nagykövetként.
  
  27 iskolából közel 600 gyerek kezdett el próbálni a héten a Budapesti Fesztiválzenekar június 10-i Hősök terei TérTáncKoncertjére az ország nyolc megyéjében. A fiatalok Borsod, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Baranya, Csongrád és Pest megyében kezdték el megtanulni a Harangozó-díjas Vári Bertalan koreográfiáját. Hogy milyen zeneműre készült az a bizonyos koreográfia, egyelőre titok.
  Több olyan hátrányos hátterű fiatal is van, akinek bár ismeretlen a meleg étel, nem tudja, mi az esti mese vagy a születésnapi torta, a táncpróbákról mégsem mond le, és már harmadszor vesz részt a TérTáncKoncertet megelőző komoly felkészülésben, a közös alkotásban. A 2015-ben elindított projekt ezek nélkül a kitartó és elhivatott gyerekek nélkül nem érhetett volna átfogó programmá.
  
  A BFZ a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) bevonásával a hónapokon át tartó próbaidőszakon túl regionális találkozókat és készségfejlesztő tábort szervezett a résztvevő gyerekeknek dráma,- zenei, táncos és társasjáték foglalkozásokkal, így fejlesztve az egymás iránti bizalmat és együttműködést. A DIA nem csak a gyerekeket készíti fel, hanem a koreográfiát betanító tánctanároknak és a helyi pedagógusoknak, a gyerekeket segítő felnőtteknek is kurzusokat szervez, „local champion”-öket képez.
  
  A BFZ és a DIA azon dolgoznak, hogy a résztvevő helyi közösségek odafigyeljenek a hátrányos helyzetű gyerekekre, segítsék a fejlődésüket és olyan helyi programokat, lehetőségeket teremtsenek számukra, amelyeken keresztül sikerélményekhez juthatnak.
  
  A projekt alapértékei – elfogadás, párbeszéd, közös alkotás, egymás iránt érzett felelősség és tisztelet, emberi méltóság és tolerancia – mellé idén hat nagykövet állt oda. Bódis Kriszta, a Van Helyed Alapítvány vezetője, Bogdán László, Cserdi polgármestere, Lackfi János, József Attila- és Prima Primissima-díjas író, költő, L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője, Zwack Sándor, a Zwack Unicum Nyrt. Igazgatóságának elnöke, a zenekar részéről pedig Bodó Antónia hegedűművész.
  
  A többszáz gyerek június 10-én a világ egyik legjobb szimfonikus zenekarának élő játékára mutathatja meg, együtt mire képes. Fiatal Hősök a Hősök terén.
  
  Miért érdemes?
  
  Jótékony vírus
  „Azért végtelenül szimpatikus a TérTáncKoncert gondolata és működési módja, mert élményt ad, önképet fejleszteni segít olyan gyerekeknél, akiknek erre amúgy nem lenne módja. Végső körön pedig összetett zenei élménybe kapcsolja be őket, felmutatva, hogy létezik a komolyzene szelíd extázisa, hogy jó benne lenni, jó vele együtt mozogni. Remélem, minél többeket elér és megfertőzhet ez a jótékony vírus!” Lackfi János, József Attila- és Prima Primissima-díjas író, költő
  
  Találkozási pontok
  „Közös célunk, hogy megszakítsuk a nyomor újratermelődésének rettenetes köreit. Közös célunk, hogy ebben a szétszakadó társadalomban hidakat építsünk, találkozási pontokat teremtsünk. De ami a legfontosabb: a gyerekek sikeressége a társadalom sikere.” Bódis Kriszta, a Van Helyed Alapítvány vezetője
  
  Csillogó szemek
  „Az elmúlt koncerteken óriási élmény volt látni a gyerekek igyekezetét, a lelkesen csillogó szemeket és a végén a boldogságot az arcokon, hogy sikerült a produkció. Életre szóló élmény ez számukra, ami hitet adhat és sorsokat fordíthat.” Bodó Antónia, a BFZ hegedűművésze
  Egymás elfogadása, szülői felelősség
  „Két fiú édesapjaként tudom, hogy a szülőknek mekkora a felelőssége abban, hogy a gyerekeink elfogadóak legyenek, de az sem mindegy, hogy mit tapasztalnak a környezetükben. A TérTáncKoncert ebben segít.” Zwack Sándor, a Zwack Unicum Nyrt. Igazgatóságának elnöke
  
  Felemelkedés
  „A zenekarban sok a vonós és sokat is húzzák az elnyomás ellen, a felemelkedésért!” Bogdán László, Cserdi polgármestere
  
  Közösségfejlesztés
  „A TérTáncKoncert egy kivételes kezdeményezés. Sok szempont miatt fontos, de számomra a legfontosabb talán a közösségfejlesztő hatása. Az, hogy a részt vevő gyerekek olyan közös élményeket szereznek mind a felkészülés, mind a csodás bemutató során, amelyek hihetetlen mértékben fejlesztik a szociális készségeiket és személyes kompetenciákat is. Önbecsülést, „kiválasztottság-érzést” adnak, ami transzferhatással van az egész személyiségükre. Másrészt a társas kompetenciákat, együttműködési képességükett, a csoportidentitást is fejlesztik.” L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője.í



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. február 8.
Paganfest a Barba Negra Red Stage-en
2025. február 11.
Pörgős rock-diszkót hoz Budapestre a Royal Republic
2025. február 13.
Night Flight Orchestra: februárban a Dürerben landol az éjszakai diszkójárat (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Képzőművészeti programok a Cziffra Fesztiválon
Rövidesen kezdetét veszi a 18. Jazz Showcase
Igéző dalok és pszichedélia - teljes a Ritmo line-up
Jelentkezz a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál diákzsűrijébe!
Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár
A Prieger Zsolt Társulat bemutatja: Szerb Antal legendája – a megérkezés
Hét Karinthy és…
Gyöngyi meséi - Rózsavölgyi Gyöngyi fotókiállítása A magyar kultúra napja alkalmából
 kiemelt 
Josh Smith Koncert Budapesten
  
Az amerikai blues gitáros a pandémia óta először indul szólóturnéra, és nagy örömünkre, több mint 6 év után Budapestre is visszatér zseniális triójával

Artur Menezes az Analogban
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben!
Distant + Enterprise Earth: dupla deathcore lemezbemutató februárban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (1)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 king´s x    jimi hendrix    sherlock homes    bruce springsteen    mátyás attila    headbanger    tintás barnes    milarepa    local heroes    of earth    ismeretlen férfi    kissi´ dynamite    arcok az efottrol    simon roman - ének    hail    selah vie    myrath    adni jó    warner bros.    negura bunget    octahed    együtt az ég alatt    the karate kid    war-head    piggy d  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!