szerző: MorelloDestruction, Nervosa, Rezet 2017. január 30, Dürer Kert
Az európai, germán thrash metal három nagyágyúja, a Kreator, a Sodom és a Destruction még 30 év után is ott vannak a szeren, ugyanakkor ezek a bandák némileg más szinten tartanak ma egymáshoz képest, az utóbbi évek terméseit is figyelembe véve. Egyértelműen a Kreator vitte közülük a legtöbbre, Mille Petrozzáék 2000 óta nem tudnak olyan albumot leszállítani, amely ne lenne bődületesen erős. Ráadásul a korábbi, nem túl sikeres kísérletek óta sikerült belőniük a tökéletes arányt az emlékezetes dallamosság és a kőkemény thrash durvulat között, és ezt azóta is sikeresen alkalmazzák. A Sodom talán nem játszik annyira sokszínű zenét, de ugyancsak a 2000-es évek eleje óta folyamatosan tartanak egy igen magas, ütős szintet és az ő albumaik sem okoznak csalódást.
Hármuk közül a Destruction az, akik valamennyire lemaradni látszanak, de persze ők sem mennek egy szint alá. Egyszerűen csak az utóbbi pár albumuk inkább korrekt iparosmunkának minősíthető, mintsem igazán kiemelkedőnek. Hozzák a jellegzetes Destruction-ös témákat, de a dalszerzés terén mégsem sikerül igazán kiugrót alkotni. Ettől függetlenül azért mégis egy legendás bandáról beszélünk, valamint Magyarországon is komoly kultuszuk van még ma is a 30-40 éves rajongók körében, szóval egy ütős koncertprogramra mindenképpen számítani lehet a Destruction-től.
Nekem legutoljára a 2011-es Petőfi Csarnokos bulijuk volt igazán emlékezetes, az Overkill oldalán. Az egy bivaly módra megszólaló, igazán odasújtós buli volt! Azóta viszont a néhány fesztiválos fellépésük (2014 Fezen, 2015 Rockmaraton) közel sem volt meggyőző. Mindegyiken tompán, erőtlenül szólaltak meg a gitársound rovására, és a hangulat sem jött át annyira. Reméltem, hogy a mai estén talán újra egy emlékezetesebb Destruction bulit láthatunk, ráadásul a jelek szerint a kisebb klub helyszín is jobban fekszik a triónak, mint egy fesztiválos nagyszínpad.
Megmondom őszintén, ma még nem is a Destruction-re voltam elsősorban kíváncsi, hanem jobban érdekelt a Nervosa produkciója, akik egy feltörekvő thrash/death metal banda Brazíliából és az az érdekességük, hogy három csaj tolja a közel sem finomkodó zenét. Velük érkezett még a Rezet nevű csapat Németországból, akik az oldschool, thrash/speed metal világát vallják magukénak.
Nos, a Rezet tipikusan az a produkció volt, ami miatt az egyszeri cikkíró akkurátusan számolja otthon a másodperceket, hogy lehetőleg úgy induljon el a koncertre, ami miatt az előzenekart pont lekési (hogy aztán ártatlan kisállat-tekintettel leírhassa a „sajnos lemaradtam...” című mondókát). Én most időben érkeztem, de utólag nézve ráértem volna még egy félórával később befutni. A Rezet koncertje meglehetősen semmitmondó, kliséket pufogtató előadás volt, a régi vonalas thrash metal és egy csipetnyi rock & roll-os, ha úgy tetszik, Motörhead-es hangulattal.
Az elején ráadásul még eléggé összeszedetlenül is játszott a csapat, az utolsó 2-3 szám már azért jobb volt. Lelkesek voltak, de nem hiszem, hogy sokakban megmaradt volna a produkciójuk, azt meg még kevésbé, hogy valaki ész nélkül rohant volna a koncertjük után lemezt vagy pólót venni. Néhányan azért jól elheadbangeltek az előadásukra, de a többség inkább a kényelmes figyelő pozícióba helyezkedett. Ekkor ráadásul még borzasztóan kevesen voltak a teremben, de azért úgy sejtettem, egy olyan legenda, mint a Destruction, a későbbiekben azért még több embert fog bevonzani.
Aztán már a Nervosa-ra is feltöltődtek a sorok, ami eléggé el nem ítélhető, hiszen úgy gondolom, senkinek nem róható fel, ha próbálja a csinos hölgyek színpadi munkáját testközelből figyelni. A Nervosa azt a típusú zenét játssza, amely valahol félúton húzódik meg a thrash és a death metal között, és amely vonulatot a Brazíliában honos bandák valahogy ösztönösen érzik.
Két nagylemezre rúgó életművükben sikerült összehozniuk néhány jó húzású, koncertre való nótát, de azért legyünk őszinték – ha csak szimplán a zenei részét néznénk, a vadul zúzó és hajat lóbáló hölgyek vizuális élménye nélkül, senki nem kapná fel különösebben a fejét a Nervosa-ra, egy átlagosnál valamivel jobb thrash/death bandánál senki nem tekintené többnek őket.
Az ilyesmi miatt a szexizmust visító feministák már gondolom agyvérzés közeli állapotban lennének, viszont másfelől nézve pont ez járul hozzá, hogy a banda egy Napalm Records-os szerződést és a thrash ikon Destruction előtti turnélehetőséget kapott. Vagy jobb lenne nekik még mindig egy garázsban zajongani?
Szóval bizony a Nervosa esetében ugyan ott van a kétségtelen szexuális faktor, de úgyis élőben dől el minden, ott pedig a banda igenis bizonyította a rátermettségét. Nagy átéléssel, lendületes játékkal, sűrű színpadi mozgással prezentálták a dalokat, nagyon érezték a színpadot és szemmel látható volt náluk a zenélés öröme. A harapós nótákon kívül ennyi kell és nem több, a közönség pedig máris meg volt véve.
A legtöbben persze Fernanda Lira énekes/basszerost simogatták tekintetükkel, kétségtelenül ő volt a leglátványosabb jelenség a deszkákon. A nagy átéléssel és szemforgatással prezentált hörgések/rikácsolások után kedvesen, majdhogynem kislányos bájjal előadott kommentárjai éles kontrasztot mutattak, de ez különösen szerethetővé tette őt a közönség körében. Prika Amaral mindvégig szigorú kiállással horzsolta a riffeket és az esetenkénti szólókat, ő leginkább a hajába burkolózva, a precizitásra koncentrált.
Én egy másik dobosra emlékszem a soraikban, ma viszont egy új lánnyal jöttek. Ő amolyan hátsó padsorban meghúzódó, szótlan, szolid kislány képzetet kelt - aki itt meg veszettül tolta a blastbeat-eket és csapkodta a cineket a deszkákon. Szóval nem akármilyen banda voltak, mindenképpen különlegességnek tekinthető a Nervosa a metal zene színterén.
Igyekeztek a legpörgősebb, leginkább koncertre való számaikat összeválogatni és ezekkel sikerült is beindítaniuk a közönséget. A Hypocrisy, Arrogance, Surrounded By Serpents, Death, Masked Betrayer, Intolerance Means War, Hostages, Guerra Santa, Theory Of Conspiracy, Into Moshpit dalok jutottak a mai napra, vagyis életművükhöz képest viszonylag sokat játszhattak, de ez pont kellemesen elég is volt. Színpadi lelkesedésük alapján még szerintem fogunk hallani róluk, még a jelenleginél is többre lehetnek hívatottak a színtéren. Egy kicsit változatosabb és emlékezetesebb dalok viszont jót tennének a repertoárnak.
Ha esetleg a korai órákban valaki attól félt volna, hogy kínosan kevesen lesznek a Destruction koncertjén, később megnyugodhatott. Bár talán 10-20 évvel ezelőtt egy nagyobb klubot is megtöltött volna veterán thrash brigád, mai körülmények között a Düreres létszámot vállalhatónak gondolom. A közönségben az ivararány persze igen jelentős részben a férfiak felé billent, korosztály szerint a döntő többség a 30-40-en már túl volt.
Azért ez is sokat hozzátesz a bevezetésbeli eszmefuttatáshoz. A Kreator az izgalmas, frissnek ható új lemezeivel a régi rajongókon túl a fiatalokat is jól meg tudja szólítani, a Sodom-ot talán szintén a 30-40-es korosztály kedveli jobban és a Destruction-től is úgy tűnik, a ´80-as évek régi kedvenceit várják a legtöbben, nem hinném, hogy sokan érkeztek a tavalyi Under Attack lemez miatt.
Az, hogy a banda oda fogja tenni magát a színpadon, egyértelmű volt számomra. Igazából két dolgon múlott nálam a mai nap sikere: 1. kiegyensúlyozottan, harapósan megszólaló hangzást kapunk-e a korábban tapasztalt erőtlen tompaság helyett? 2. Mi lesz a dalválaszték? Vagyis mennyi lesz az új/régi nóták aránya, illetve még a régiek közül is a szokásosak várhatók tőlük, netán valami különlegeset is felvillantanak-e a mai estén?
Nos, a trió programját a várakozásoknak megfelelően inkább a régi dalok uralták, de a 2000-es évek elejének pár jól sikerült pillanata is napirendre került, valamint az új lemez szintén képviseltette magát néhány tétellel. Ez teljesen jó is volt így, ezzel szolgálták ki legjobban a rajongók igényeit.
Egy könnyedebb felvezetés után az Under Attack robbant be, ami megalapozta a hangulatot, rögtön utána pedig egy nagy ugrás vissza 1986-ba, hogy a Curse The Gods járassa csúcsra a közönség intenzitását. A hangzás miatti aggodalmak alaptalannak bizonyultak, a Destruction koncertje úgy dörrent meg, ahogy az kell, az ilyen tempós, szegelős tételek pedig kellően felpörgették a rajongókat.
Hol ide, hol oda ugráltak a friss lemez és a régi slágerek között. A Pathogenic a 2016-os korong egy jól eltalált tétele volt, a Nailed To The Cross pedig 2001-be repített vissza. Elég hamar elsütötték a Mad Butcher-t, az egyik definitív Destruction számot, amire természetesen lelkesen tomboltak a jelenlévők. A Dethroned ismét az új korongról szólt, innentől viszont hosszabb időre a korai szerzeményekre irányult a fókusz.
Az 1986-os Life Without Sense is fontos pont a csapat életművében, amely koncerten ugyancsak rendszeresen előkerül, a Total Desaster pedig egy igazi mészárlást jelentett. A közönség rendesen odatette magát, középen egy nagy körben ment a folyamatos mosh-pit. Tényleg jobban feküdt ez a kisebb színpad nekik, Mike és Schmier jobban tudott együttműködni, hol itt, hol ott rázták a fejüket. Schmier-nek három mikrofon is telepítve volt, így ő az éneklésben (pontosabban a kiabálás/sivalkodásban) sem volt helyhez kötve.
Az énekes nem túl sokat kommentált, inkább a zúzásra és az időkeret minél teljesebb kitöltésére próbáltak koncentrálni. Azt azonban elmondta, hogy néhány régi dalt még sosem játszottak Magyarországon, sőt némelyiket talán élőben sem a mostani turné előtt. A porlepte, mohos ős-thrashelésekből egy jó kis mixet válogattak össze, amelyben szerepeltek a Thrash Attack, a Black Death és az Invincible Force fontosabb momentumai. Így az exkluzivitása is megvolt a bulinak, a nyilvánvaló slágereken túl néhány ritka tételt is sikerült ilyen módon felidézni. Szép húzás!
Persze nem meglepő, hogy a régi dalokra indult be az igazi őrjöngés és pogó a nézőtéren, az új számok bár korrektek voltak, néha egy kicsit alább adták a lendületet. Az utolsó lemezről még a Second To None hangzott el, innentől pedig már véglegesen a slágerparádéé volt a főszerep.
Ha már az elején megismerkedtünk az őrült hentessel, megtapasztalhattuk, milyen az, amikor sztrájkol ez a hentes. Pontosabban a The Butcher Strikes Back című dal következett, egy erőteljes thrash csapás a 2000-es All Hell Breaks Loose lemezről, ami közmegegyezésesen a Destruction visszatérése volt a helyes irányra.
Végezetül még néhány kőkemény thrash csapás volt hátra, mint az Antal Krisztián nevű úriemberhez dedikált albumról (The Antichrist) a Thrash Till Death és zárásként egy bestiális zúzás a Bestial Invasion-re. Ennél jobb befejezés talán nem is lehetett volna, a rajongók sajgó nyakkal, hosszas tapsvihar után szállingóztak haza.
A Destruction bebizonyította, hogy egy klubkoncerten nem tudnak csalódást okozni, ez az ő igazi terepük. Bőven van annyi anyaguk, amivel egy koncertprogramot meg tudnak tölteni és tudják, hogy mivel kell a rajongókat kiszolgálni. A mai este a pár új lemezes nótán kívül a klasszikusokról szólt, néhány igazi csemegével megfűszerezve, így mindenki elégedett lehetett.
Ugyanakkor a mai bulin is jól látszott az, hogy van egy markáns stílusa a Destruction-nek, ami nem is baj, viszont ez mégis túlságosan rányomja a bélyegét a számokra, vagyis a legtöbb dal, tempó eléggé hasonló felépítésű. Valami nagyon jellegzeteset anno kitaláltak, de azóta ugyanezt húzzák rá a legtöbb nótára, ami által eléggé egysíkúvá válnak a Destruction dalok.
A vicces viszont az, hogy mégis ezek a gyors, kalapálós tempók ütnek a legjobban, a kicsit más értelmezésben fogant dalok (mint az utolsó Under Attack lemezről néhány) hajlamosak akár valamelyest leültetni a bulit, a hangulatot. Így hát ha esetleg változatosabb programot is várnának tőlük a rajongók, akkor is mindig kiderül, hogy mégis ezek a dalok működnek a legjobban.
Ez volt mára a Destruction, de egy kiváló bemutatkozást láthattunk a Nervosa-tól is. Hozzájuk még a koncertek után is sorra hordták a rajongók dedikálni a bakeliteket, CD-ket, némelyek még szívecskét is mutattak Fernandaéknak, akik igazán meghatódtak a meleg fogadtatáson. Talán mindez azt jelenti, hogy máskor is eljönnek még hozzánk a brazil hölgyek. Az este pozitív meglepetését mindenképpen ők szolgáltatták.
17:38
