hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2017. január 30. hétfő   17:21
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Pretty Maids az A38-on
2017. március 4. A38



  A 2013-as hazai fellépés után tavasszal ismét Budapestre látogat a Pretty Maids: a veterán dán hard rock zenekar március 4-én az A38 Hajó színpadán mutatja be a tavaly megjelent, Kingmaker című új lemez dalait, az elmaradhatatlan korábbi slágerek mellett.
  
  Csakúgy mint a brit Saxon, a dán Pretty Maids is igazi állócsillagnak számít az európai hard rock illetve heavy metal színtéren: 1981 óta megszakítás nélkül működik a zenekar, köszönhetően mind a mai napig energikus és magas színvonalú lemezeiknek, fellépéseiknek. A csapat védjegye, hogy albumról albumra mesteri módon egyensúlyoz a dallamos hard rock és a keményebb, súlyosabb heavy metal között, elkötelezett rajongótábort kiérdemelve ezzel szerte a világon.
  
  A régóta várt, tavaly megjelent új lemezük címe Kingmaker, mely a 2013-ban megjelent, a kritikusok és a lemezvásárlók körében is népszerű Motherland-et követte. A két lemez tovább halad azon az úton, melyre a 2010-es Pandemonium kiadásával lépett rá a csapat, és amely az együttes megújulását hozta magával: sokak szerint a 2010-es volt a Pretty Maids eddigi legjobb stúdióalbuma. Az eleven és kristálytiszta hangzás elérésében ezúttal a Volbeattel végzett közös munkájáról is ismert Jacob Hansen segített.
  
  A Pretty Maids-től megszokott hangulatot és dallamokat a két alapító tag, Ronnie Atkins énekes és Ken Hammer gitáros jelenléte biztosítja: ez a páros több mint három évtizede egyike a legjobb dalszerző csapatnak a műfajban, akik tökéletesen összecsiszolódtak a közös munkák során. A dallamos és enyhe énekbetétek percek alatt fordulhatnak át fenyegető, gonosz szólamokká Ronnie énekében, Ken pedig pályafutása szinte legsúlyosabb riffjeit alkotta meg ezen a lemezen.
  
  
  
  A két stúdiólemez között a dánok egyébként egy retrospektív anyagot is kiadtak: a 2014-es Louder Than Ever című lemezen nyolc, eredetileg 1995 és 2006 között megjelent dal újra felvett változata hallható, továbbá négy újonnan írt tétel is ráfért a korongra. A kiadványhoz egy bónusz DVD lemez is jár, rajta archív, a ´80-as évekből származó videófelvételekkel és friss interjúkkal.
  
  Az együttes európai turnéján érkezik Budapestre, ahol március 4-én az A38 Hajón játszik majd. Jegyek még kaphatók!
  
  a Livesounds bemutatja: Kingmaker World Tour
  2017. március 4., szombat 19 óra
  Budapest, A38 Hajó
  Pretty Maids koncert
  
  Belépő: február 15-ig 5900 Ft, február 16-tól és a koncert napján 6500 Ft
  Jegyek kaphatók az A38 Hajón, a Hammer Zenebarlangban, CD Pincében, a Headbangerben, illetve a Ticketportal és a TEX hálózatában, valamint a www.a38.hu és a TIXA webáruházban.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 programajánló: 
2021. április 20.
Loudness 2021. DURER KERT (Dürer Kert - Budapest)
2021. május 3.
Helloween 2021. UNITED ALIVE PART 2 (Papp László Budapest Sportaréna)
2021. május 13.
Nick Cave and the Bad Seeds 2021. tavasz (Papp László Budapest Sportaréna)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
2022-ben Accept, Phil Campbell and the Bastard Sons, Flotsam & Jetsam a Barba Negra klubban
Unleash the Archers, Striker, Northtale a Barba Negra klubban
Főzzünk embert és együnk tudományt! - a Tudósok ökumenikus diétakoncertje Afrikából
Az online térbe költözik a Müpa tehetségbörzéje, a Jazz Showcase
Online koncertre vár minket a Dream Theater
Estas Tonne Magyarországon- Essential Sounds of the Universe
Fishing on Orfű 2021. Pótdátum!
A hazai jazzszcéna két kiválóságával folytatódik az ősz a Müpában
Ismét együtt a hazai rock szupergroupja! – Először lép fel a Müpában a Tátrai Tibor vezette Magyar Atom
 kiemelt 
2022-ben Accept, Phil Campbell and the Bastard Sons, Flotsam & Jetsam a Barba Negra klubban
  
2022

Unleash the Archers, Striker, Northtale a Barba Negra klubban
Fleshgod Apocalypse, Ex Deo 2021
Pineapple Thief az A38-on
Helloween 2021. UNITED ALIVE PART 2
 friss hozzászólások 

Két tizenéves srác hip-hop projektje (2)
Cinetrip nyár (1)
Turin Horse címmel debütál a Bengal rockprojekt videoklipje (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 thirty seconds to mars    gyöngyvér    abracadabra    dürer kert    jeroen tel    csejtey    ragadozók    rita ora    moonspell    rózsaszín pitbull    u.d.o    hellyeah    saint germain    micah sloat    stagediving    mindenki szereti a bálnákat    wasp    scarred by beauty    frogshow    iggy pop    chrisopher nolan    psycroptic    electric bastards    scorpions    paul rudd  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2021 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!