hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2017. január 25. szerda   17:21
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Új dal és klip a Fatal Errortól


  A Fatal Error zenekar neve sokaknak ismerős lehet, akik jártasok a magyar underground szcénában. A félig ceglédi, félig budapesti csapat az elmúlt éveket végig aktív koncertezéssel töltötte. A rengeteg önálló koncert mellett előzenekarkodtak többek közt a Supernem, az Alvin és a Mókusok, vagy az Anna & the Barbies előtt, de 2016 őszét a Tankcsapda oldalán játszották végig és már több éve minden nyáron jelen vannak a fesztiválokon.
  
  Sok stílus keveredik zenéjükben, mivel maguk is sok fajta zenét szeretnek. Ugyanúgy jellemző dalaikra a kemény, torz hangzás, mint a lágy, tiszta gitárok, ezek általában dalokon belül is váltakoznak. Saját elmondása szerint a csapatnak az erőssége mindig is az élő produkció volt, ahol „kiélhetik magukat” olyan módon, ahogy a hétköznapokban abszolút nem. Az együttes eddig egy nagylemezt adott ki 2015-ben, melynek címe Bérlet az életre. Most készítik elő második nagylemezüket, mely várhatóan 2017 tavaszának végén lát napvilágot. Ezen az új lemezen található a most megjelenő Hülye élet, bolond ember című dal.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
Ossian - Fővárosi nagykoncert szeptember 14-én a Barba Negrában
´Éljük át a pillanatokat, és merüljünk el a zenében!´ - Megjelent a Transylvanium új nagylemeze
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 saturnus    lord    kristen stewart    poison alley    matthew macfadyen    archaic    the koffin kats    lighthouse project    malice mizer    sherlock holmes    james l. brooks    sötét zsaruk    rubicon    ankh    true grit    rosa parks    gorgoroth    bathory    twilight of the gods    the killers    paul bettany    fallenintoashes    love and other drugs    venom prison    chris martin  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!