hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2017. január 25. szerda   13:30
nincsen hozzászólás

szerző: Monyó
Negative Art bemutatja - NEW MODEL ARMY; VHK
2017. március 10., BARBA NEGRA



  2017. március 10-ére nagyszerű estét ígér a Barba Negra csapata. A Negative Art szervezésében két klasszikus alternatív punk csapat érkezik. Az érdeklődést jól jegyzi, hogy a jegyek fele máris elfogyott… Várhatóan a 60-as, 70-es évek szülöttei rohannak, hogy nosztalgiázhassanak, és csápolhassanak pont úgy, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. Lássuk hát sorban…
  
  Az 1980-ban alakult New Model Army eredeti három tagjából már csak a dalszerző-énekes, Justin Sullivan maradt meg, de mivel mindig ő adta a zenekar arculatát, így 37 éve punk-rock dalokat játszanak, időnként egészen eltérő műfajokba is el kirándulnak. A közel négy évtized alatt 14 albumot jelentettek meg. A tavaszi turnéjuk a 2016-ban kiadott Winter című lemezük népszerűsítésére indul. A zenekar most éppen öt főből áll (Justin Sullivan, Michael Dean, Dean White, Marshall Gill és Ceri Monger), de Sullivan indult már el Dean White billentyűssel kétfős turnéra is, elautókázva a környező országokban. Mint mondta, nem akar pózoló rock sztár lenni, mert az unalmas. A zene maga a varázslat, a műfaja tulajdonképpen mindegy. Talán ez lehet a titka annak, hogy még mindig szívből játszik… Szereti Budapestet, ezért nincs is nagy meglepetés abban, hogy ismét visszatér.
  
  A műfaj magyar „nagy örege”, az 1975-ben alakult Vágtázó Halottkémek lesznek a nap másik fellépői. A sámán punk besorolású csapat vezetője 41 éve Grandpierre Attila. Ösztönös zenéjük meghatározó volt az alternatív életformát kedvelő fiatalok körében. A nyolcvanas években főleg egyetemi klubokban, majd a legendás Fekete Lyukban léptek fel. Az akkori vezetés nem nézte jó szemmel, hogy túl nagy tömeget vonzanak, ezért 1986-ig be voltak tiltva, illetve a 1993-as Szigeten összesen egy félórás koncertet adhattak. 2001-ben a zenekar feloszlott ugyan, de 2009-ben feléledt újból. Koncertjeiken a régi számaikat is elővarázsolják. Hosszú kihagyás után legutolsó lemezük 2012-ben készült.
  
  A két zenekar rajongótábora valószínűleg nagyban fedi egymást, ezért mindenképp egy jó hangulatú estére lehet készülni. Azt gondolom, sokakat a már felnőtt gyerekeik képviselnek majd. A fogyasztói társadalomnak fricskát mutatva mondhatjuk, hogy vannak több évtizedet és emberöltőt átívelő népszerű alkotó művészek, akik nem a pénzért, hanem az önkifejezésért zenélnek. Mit is mondhatnék erre… Punk is not dead. :)
  
  Dátum: 2017. március 10., BARBA NEGRA
  Jegyár:
  kedvezményes (február 14-ig): 4.000 Ft
  teljes ár: 5.000 Ft
  
  Jegyelővétel: TIXA



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. február 13.
Night Flight Orchestra: februárban a Dürerben landol az éjszakai diszkójárat (Dürer Kert - Budapest)
2025. február 14.
A legendás Pál Utcai Fiúk zenekar side projectjével indul az Alterplacc Valentin-napi különkiadás!
2025. február 16.
Hardcore invázió: SIDESTEP (SWE) és brutális társai SIDESTEP (SWE), EXTERMINATING ANGEL, NEVEN, DOGS ON CHAIN a RIFF-ben!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Vanden Plas koncert Budapesten - 25 év után tér vissza fővárosunkba a német prog metal csapat
Megérkezett a Fishing on Orfű teljes zenei programja
Hardcore invázió: SIDESTEP (SWE) és brutális társai SIDESTEP (SWE), EXTERMINATING ANGEL, NEVEN, DOGS ON CHAIN a RIFF-ben!
Josh Smith Koncert Budapesten
Artur Menezes az Analogban
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben!
Distant + Enterprise Earth: dupla deathcore lemezbemutató februárban
 kiemelt 
Vanden Plas koncert Budapesten - 25 év után tér vissza fővárosunkba a német prog metal csapat
  
A dallamos progresszív metálzenék kedvelőinek nagy örömére, hosszú idő után újra Budapesten üdvözölhetjük a német Vanden Plas együttest

Hardcore invázió: SIDESTEP (SWE) és brutális társai SIDESTEP (SWE), EXTERMINATING ANGEL, NEVEN, DOGS ON CHAIN a RIFF-ben!
Josh Smith Koncert Budapesten
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the killers    vomit the soul    julia roberts    ordog    obscura    saint deamon    untsoppable    one reason to kiss    arkan    flogging molly     adam sandler    artifact    s dance    war is the answer    billy the kid    moby    unsent letters    vidámpark    a pale horse named death    megan fox    nőnap    pray for villains    chris pine    black spiders    denzel washington  

r42
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!