beszámoló [koncert]  2004. május 13. csütörtök   16:14

nincsen hozzászólás

  „Experimental Dental School”. Már amikor a nevét meghallottam, sejtettem, sőt inkább biztos voltam benne, hogy a Kísérleti Fogászati Iskola kis hallgatói létszámú bentlakásos intézmény, a hivatalos egyenruhája pedig szép fehér, csatos zubbony, hátul masnira köthető ujjakkal, úgyhogy azonnal fel is akartam próbálni. Egészen kényelmesnek bizonyult ez az újszerű viselet és a beilleszkedés is gyorsan ment.
  
  A nem mindennapos szájsebészeti kezelés előtt a The Taktika adta be az érzéstelenítést, klasszikus balhorog formájában. Romboltak most is, mint mindig, de ezúttal újra csak zenei értelemben, úgy azért nem, mint az A38-on. A helyhiánnyal való küszködés ellenére is nagy elánnal kavarták a vihart a zsebkendőnyi színpadon, a szemernyit kásás, de azért még bőven élvezhető hangzásnak köszönhetően a szokásosnál is kicsit kaotikusabb szónikus élményt nyújtva. Külön öröm volt ennek ellenpontjaként meghallgatni Mr. Dob, Mr. Basszusgitár és Mr. Gitár improvizatív jazzelését, amit Mr. Másikgitár húrcseréje alatt vezettek elő. Én ismét csak elégedetten tudtam csettinteni a zsibbadó nyelvemmel, és örömmel konstatáltam azt is, hogy ugyanúgy megférnek egy színpadon az XDS-lal, mint a Burst-tel, habár zeneileg az utóbbihoz jóval hamarabb van közük. Jó volna most már otthon is utánajárni a titok nyitjának, egy Taktika-cd segítségével, bizony, nagyon itt lenne az ideje, ráadásul akkor aztán tudnék pl. számcímekkel is dobálózni, nem csak azzal, amivel mindig, hogy a végén tolták a Nirvana-feldolgozást is.

  Viszonylag szép számban jelentek meg az emberek ezen a csütörtöki rendelésen a Trafóban, legalábbis ahhoz képest, hogy mennyire hallgatóbarát az Experimental Dental School casiocore-ja, így elfogadható méretű publikum előtt vághatott neki a trió a magyarországi bemutatkozásnak (azért legközelebb még nyugodtan lehet gyűlni, ha valami hasonló történik, hely is van és meg is éri). Kezdjük az alapoknál - ami a Hideous Dance Attack hallgatásakor nem tűnt fel: nagyon tudnak zenélni! A dobos a lepusztított lakodalmas szerelésén néha simán előadta Mike Portnoy-t, Shoko, a billentyűslány pedig vokáljai alapján akár valami Portishead-szerű bandában is hozhatná a fátyolos énektémákat, és még a pontosságot tekintve is rendben volt a játékuk. Mégis egy ilyen csapatban szürrealizálnak - ennek fényében azért már érdemes komolyabban is fülügyre venni az XDS-t és levonni a következtetést: minden infantilizmusa mellett is van értelme ennek a zenének, mert a szándék sem csak annyi mögötte, hogy „röhögjünk egy jót”. Ennek ellenére persze röhögni szabad, sőt kell is rajta, egyszerűen azért, mert lehet is, a muzikális oldalon túl (amivel kapcsolatban még mindig a honlapjukat ajánlom, ahonnan letölthető a lemezük) pl. a gitáros-énekes sajátos közönséghergelő konferanszain is. De meg kell, hogy mondjam, én a jóízű hahotán túl, „csak úgy zeneileg” nézve sem bántam meg a dolgot. Ugyanis kötéltáncosokat megszégyenítő módon éppen addig gyalogoltak el az ember idegein, ahol még azt mondom, hogy anyám, ez sok volt, de azért mégis... Mindvégig maradt a dologban annyi zeneiség, ami miatt mondjuk egy Mr. Bungle-t vagy Primus-t is meghallgatunk néhányan, de legalábbis annyi, ami miatt egyes rajzfilmeket nem levett hanggal nézünk meg. El lehet intézni a dalaikat annyival, hogy elvontak, tinglitanglik, gyagyák, tulajdonképpen azok is, de közben mégis hozzátesznek valamit ahhoz, amit a zenéről eddig tudni véltünk, és ha nem is mindennapi hallgatnivalót, de a tökegyforma, önmagukat stílusokba, skatulyákba kényszerítő bandák tengerében mindenképpen valami üdítő kísérletet mutatnak fel. Ebben a véleményemben csak megerősített ez a koncert, ráadásul látva őket megbizonyosodhattam arról is, hogy a tagok normális emberek, akik kerek, jól megfogalmazott mondatokban képesek beszélni és vajas kenyeret, vagy valami hasonlóan tradicionális dolgot szoktak reggelizni, szóval semmi marslakó-allűr nincs bennük, annak ellenére, hogy mit is muzsikálnak össze. Amúgy pedig kifejezetten vidám hangulatot varázsoltak a Trafóba az olyan nótákkal, mint pl. a Taco Chakra, és a közönség is inkább vevő volt erre, mint nem, úgyhogy a többség azért a tapasztalatokon túl némi jókedvvel is távozott.
  
  Az én naptáramba simán beférne mondjuk havonta egyszer valami hasonló jellegű agymenéses muzikális látókörtágítás.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: